Hivatalos elismeréssel jutalmazták a Szolnoki Faitatók önkéntes közösségének munkáját a Szolnok Napja alkalmából rendezett ünnepségen. Az NHSZ által frissen életre hívott díjat idén első ízben adták át, elismerve azt a példaértékű civil helytállást, amellyel a lakosok a rendkívüli nyári aszályban a kiszáradástól mentik a város zöldfelületeit.
A díjazott közösség elindítója, Molnár Róbert a nyilvánosság előtt fejezte ki háláját a faitatóknak, hangsúlyozva, a mozgalom sikere a szabadidejüket és erejüket feláldozó önkénteseknek, valamint a csapatvezetőknek köszönhető.
Mint kiemelte, a ceremónia ellenére a munka egyetlen napra sem torpan meg: az átadó idején az egyik kulcsember már a japán cseresznyefák öntözésén dolgozott, a következő napirendjükben pedig a Csónakázó-tó melletti fák vízellátása, a városi főkertésszel való egyeztetés, valamint a vasútállomás környékén lévő fiatal növények mulcsozása és gondozása szerepel:
A Szolnoki Faitatók története alig egy éve indult, amikor Molnár Róbert rádiós műsorvezető és konferáló megelégelte a lakókörnyezetében lévő facsemeték pusztulását. Egy 300 literes víztartállyal, furgonnal és egy kis szivattyúval maga vágott neki a munkának. A közösségi médiában indított felhívásra építve mára egy 30–40 tagot számláló civil mozgalom formálódott, amely saját eszközparkkal, furgonnal és utánfutóval egyszerre 900 liter vizet képes megmozgatni, és heti öt alkalommal járja a várost.
Molnár Róbert a Szol24-nek adott interjújában nem titkolta a természeti pusztulás miatti szorongását sem. Szerinte a nemzetközi folyamatok és a környezet kizsákmányolása miatt alapvető létezési krízisek fenyegetnek, így az önkéntes locsolás ugyan „csak egy sebtapasz, és abból sem túl nagy”, de kötelességének érzi, hogy visszaadjon a közösségnek és a természetnek abból, amit az élettől kapott.

A csapat nemcsak fizikai munkát végez, panelházak bejáratára kihelyezett plakátokon is ösztönzi az ott élőket a környék fáinak önálló öntözésére. A kezdeményezés erejét mutatja a helyi közösségek hálája – a Cukorgyári lakótelep lakói, akik maguk is mintegy harminc fát és több száz cserjét gondoznak köszönőlevéllel és üzemanyag-utalvánnyal támogatták a faitatókat.
Képek: Szolnoki Faitatók FB
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
