Rengeteg önkéntes indult harcba a Tiszát elárasztó mikroműanyag ellen

Megosztás

A magyarországi felszíni és felszín alatti vizek kritikus helyzete miatt a puszta folyószabályozás kora lejárt, helyette radikális és tudatos vízgazdálkodásra van szükség – figyelmeztetett az élő környezetért felelős miniszter a VII. Tisza-tavi PET Kupa tiszafüredi megnyitóján.

Gajdos László beszédében elmondta, a klímaváltozás és az aszályok korában a folyókon érkező vízmennyiség drasztikusan csökken, ezért a kormányzat elszánt a korábban háttérbe szorított környezetvédelmi szempontok érvényesítésében. A tárcavezető szerint az ipari lobbi és a természetvédelem között sürgősen egyensúlyt kell teremteni, mert a gazdasági termelés nem veszélyeztetheti a vizek élővilágát és az emberek egészségét.

A miniszter elismeréssel szólt a Tisza-tó kivételes természeti adottságairól és az ott dolgozó vízügyi szakemberekről, akik mindent megtesznek a vízkészlet megőrzéséért. Külön kiemelte a PET Kupa önkénteseinek és szervezőinek példaértékű civil szerepvállalását, akik játékos formában, de rendkívül komoly munkával tisztítják meg a folyót a mások által hátrahagyott hulladéktól.

A probléma súlyát fokozza, hogy a globális mikroműanyag-szennyezés mára szinte minden élő szervezetet elért, így a szemét szisztematikus begyűjtése és újrahasznosítása a lakosság önvédelmének kulcsfontosságú eszközévé vált.

A rendezvényen elhangzott szakmai adatok ugyanakkor komoly optimizmusra adnak okot, a civil összefogás eredményei már számszerűsíthetőek. Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője rávilágította, hogy míg korábban a kiskörei vízlépcsőnél felhalmozódó uszadék csaknem ötödét kommunális szemét tette ki, addig a PET Kupák munkájának köszönhetően ez az arány mára 5 százalék alá szorult. Ez a látványos javulás reális reményt ad a folyó jövőbeni teljes megtisztítására, amit jól támogat az is, hogy a mostani környezetvédelmi akcióra rekordszámú, 22 csapatban mintegy 360 elszánt önkéntes gyűlt össze.

Kép: Gajdos László – TISZA FB

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek