Tavaly február 24-én reggel, amikor felkeltem és megnéztem a friss híreket, az éjszaka folyamán kapott üzeneteket, mindenhol csak egy mondat szerepelt:
Oroszország megtámadta Ukrajnát.
Az első reakcióm, mint szerintem mindenkinek, az összezavarodottság, a döbbenet és az ijedtség volt, amit követett az a „lefagyott” állapot, amelyet az első internetes videók okoztak.
Amikor beértem az egyetemre, káosszal találkoztam. A diákok értetlenül bámulták a telefonjaikat. Sokan akkor tudták meg, mi történt, a tanárok közül többen idegesen járkáltak fel-alá. Az órákon mindenki csendben ült, senki se az anyagra figyelt. Amikor hazaértem, azt láttam, hogy városom is hasonló állapotba került.
Lassan egy éve, hogy az életünk a feje tetejére állt. Érezni lehetett, hogy itt történni fog valami, főleg azután, hogy Vlagyimir Putyin elismerte a szakadár „népköztársaságokat” függetlennek.
Nagyon nehéz szavakba önteni minden érzést, ami egy húsz éves srácban kialakul ezzel kapcsolatban, hiszen az én generációm (de még a szüleim korosztálya is) a háborút eddig csak filmek, sorozatok, játékok, könyvek lapjain, képernyőin keresztül ismerte. Hallhattak persze a romániai forradalom és a délszláv háborúk eseményeiről, de legszemélyesebben talán a nagyszüleink történetei hatottak arról, hogy ők kisgyermekekként hogyan is élték meg az emberiség legpusztítóbb öldöklését.
Hozzám személy szerint is ezek az elbeszélések tudták legközelebb hozni a háborút, mindeközben azonban nem hittem, hogy egyszer nekem is meg kell tapasztalnom milyen, amikor Európában, ráadásul a közvetlen szomszédságunkban fegyveres konfliktus zajlik.
Lassan egy éve, folyamatosan szörnyűségekkel vannak tele a hírek, az interneten pedig szembe is jönnek velünk a konkrét történések, drónvideók, tudósítások, riportok, fotók formájában.
A felszínen minden egyszerűnek tűnik. Ez a háború azonban szerintem sokkal bonyolultabb, mint két szuverén ország harca. Nagyon nehéz megérteni a miérteket több okból is. Először is szükséges hozzá az orosz, és az ukrán történelem ismerete, másodszor pedig mindkét oldal igyekszik leegyszerűsíteni a konfliktust. Nekik az a legkedvezőbb, ha az emberek nem gondolkoznak a miérteken, csupán vakon követik egyik vagy másik perspektívát. Az ukránok oldalán ezt még meg is lehet érteni, hiszen őket támadták meg egyértelműen mondva csinált indokokkal. Azt senki se gondolhatja komolyan, hogy Ukrajna titokban olyan biológiai fegyvereket fejlesztett ki, ami csak az oroszokra lett volna veszélyes, vagy azt, hogy az ukrán parlamentben a képviselők beépített CIA ügynökök valójában. Azonban nem szabad elmenni szó nélkül amellett, hogy az ukrán kormányok nagyon sokszor voltak korruptak, a nemzeti kisebbségek jogait gyakran megsértették, és a 2014-es puccs, illetve a befagyott polgárháború előzményei, és az azóta történt események is megosztóak.
Úgy vélem, az ukrán nemzet történelme miatt igencsak nacionalista, ez pedig a háború miatt extrém méreteket is öltött. A sajtóban sokszor olvashatunk arról, hogy a kék-sárga zászló alatt harcoló alakulatokban problémát okoz ennek a radikális szemléletnek a letörése. Ezek azonban olyan dolgok, amik ellen az ukrán nép igyekszik küzdeni, megtalálni a saját helyét Európában és világban. Oroszország pedig pontosan ezt igyekszik megakadályozni.
A háború másik oldalán ott áll az agresszor, az Orosz Föderáció. Az orosz álláspont megértése sokkal nehezebb, mint az ukráné. Egy olyan országról beszélünk, amely a fennállása óta gyakorlatilag semmibe veszi az emberi jogokat, a rendszer ellen fellépőket börtönbe zárja, vagy egész egyszerűen meggyilkoltatja. A demokráciának csupán a látszatát tartja fenn az Egységes Oroszország párt, ami 1994 óta tartja uralma alatt az egész országot. Mindemellett pedig többször sértettek nemzetközi jogot.
Azonban a helyzet, mint Ukrajna esetében is, szerintem nem ilyen egyszerű. A korabeli Oroszország megértéséhez szükséges, hogy az ember mélyrehatóan tanulmányozza nem csak a 21. de a 20. század orosz történelmét, valamint az orosz néplelket is. Számtalan remek kötet jelent meg ebben a témában, számomra a legérdekesebbnek Sz. Bíró Zoltán: Putyin Oroszországa című könyve bizonyult. A könyvben taglalt ismertekkel a háború mögött álló valódi orosz indokokat szerintem fel lehet tárni. Az oroszok mindig is birodalmi mentalitással bírtak, számukra a nemzeti nagyság rengeteget jelent. A Kreml propagandája évek óta azt a képet adja az embereknek, hogy Ukrajnát megfertőzte a nyugat, és ellenük akarja őket fordítani. Nagyon sok orosz ember úgy látja a háborút, hogy ők igazából felszabadítják Ukrajnát, és „visszaterelik szláv testvéreiket” az anyaföld védelme alá. Mindezek mögött pedig ott rejlik a már említett birodalmi felfogás, ugyanis Oroszország mindig a területi nagysága alapján védekezett, Ukrajna pedig nagy ország. Ha megszerzi, azzal ki tudja tolni a határait egészen hazánkig.
A másik nem elhanyagolható szempont, hogy a Kreml retteg attól, hogy egy nyugat által támogatott szabad, jóléti, demokratikus Ukrajna mit okozna. Bebizonyosodna, hogy a posztszovjet országokban is lehet működő demokráciát építeni, az pedig a diktatúra végét is hozhatná.
A legnagyobb félelmük azonban szerintem az, hogy Ukrajnából kiindulva a nyugati hatalmak megpróbálnák megdönteni az egységes Oroszországot.
A háború mögöttes okait én így látom, összességében szerintem ez egy sokkal bonyolultabb konfliktus, mint ahogy azt sokan értékelik. Ezt az összetettséget pedig szerintem muszáj tanulmányozni, komolyan venni.
Soha nem szabad bármilyen álláspontot elfogadni megkérdőjelezés nélkül. Újra és újra meg kell vizsgálni saját magunkat is, versenyeztetni az álláspontunkat másokéval, csiszolni a gondolatainkat. Csakis így kerülhetjük el, hogy az említett két ország sorsára jussunk.
Mert nem szabad elfelejteni, hogy a politika mögött emberek milliói állnak, akik most szenvednek, és egymást öli két valóban testvérnép.
Ezt a sorsot kell elkerülnünk, illetve segíteni, hogy ez az embertelen gépezet, ami a háború véget érjen.
