Olyan válaszokat adott Varga Judit az ügyészségi meghallgatásán, hogy a hajunk égnek áll

Úgy tűnik, van jobb is annál, mint amikor a miniszterelnök és a fideszes vezérkar mindenre Brüsszelt, Sorost, Gyurcsányt mondta és mondja válasznak, amihez az utóbbi három évben a háború és a szankciók is hozzájöttek. Most azonban egykori igazságügyi miniszternőnk szintet lépett.

Tovább olvasom

Szolnok – Önök is beleszólhatnak, kiket díjazzon a város

Szolnok városa idén is várja a lakosság ajánlásait az Ezüst Pelikán Díjra és a Szolnok Díszpolgára címre. Az elismerésre olyan személyeket és közösségeket jelölhetnek, akik kiemelkedő szerepet vállaltak a város fejlődésében, valamint kulturális és közösségi életének gazdagításában.

Tovább olvasom

„Ezt a kormányt le kell váltani” – Végigkövettük Magyar Péter Szolnok megyei útját – Videó

Március 24-én, hétfőn Jász-Nagykun-Szolnok megyében indította el országjárását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. A Nemzet Hangja konzultációban 12+1 kérdés szerepel, erre várják a válaszokat egészen április 11-ig. Magyar itt tartózkodása során nem kímélte Császár Attila kormánypárti újságírót és Pócs János térségi képviselőt sem, illetve elmondta a véleményét a megyeszékhelyre tervezett elektrolitgyár kapcsán. A Szol24-nek úgy nyilatkozott, a Tisza szigeteket illetően Szolnok megyében van az egyik legaktívabb közösségi életük.

Tovább olvasom