A kézművesség értékmegőrzése – nemzetközi partnertalálkozón vett részt a jászberényi önkormányzat

Megosztás

A COMMHERITOUR nemzetközi projekt nyitórendezvényét tartották meg a csehországi České Budějovicében, amelyen a Jászberény Városi Önkormányzat küldöttsége is részt vett. A határokon átívelő együttműködés célja a szellemi kulturális örökség részét képező hagyományos kézművesség fejlesztése és értékmegőrző újragondolása.

A projekt szeretné elősegíteni a helyi kézműves kulturális örökség megőrzését és hasznosítását, valamint erősíteni az érdekelt közösségeket a partnertelepüléseken és a Duna régió szintjén.

A majdnem három éven keresztül tartó együttműködés keretében Jászberény önkormányzata fontos szerepet tölt be, emellett pedig együttműködik a Jászsági Népművészeti Műhely Egyesülettel és a budapesti Hagyományok Házával és a Népművészeti Egyesületek Szövetségével

„A csehországi nyitórendezvényen a nyolc Duna régióba tartozó országból származó 12 partner mindegyike aktívan részt vett. Ezek között európai uniós és azon kívüli országok is vannak, mint például Szerbia, vagy épp Bosznia-Hercegovina. A némileg eltérő, mégis sok szempontból hasonló kultúrákból érkező partnerek más és más kézműves iparág sokrétű fejlesztését tűzték ki célul. Jászberény célja a viseletkészítés újszerű értelmezése: hagyományos alapokra építve viselhető termékek tervezése, fejlesztése és népszerűsítése” – olvasható a város honlapján.

A város egy kisebb kiállítás során egy hagyományos jász mintával ellátott, de napjainkban is hordható, ünnepi viseletet mutatott be. A projekt során fő célkitűzés az egymástól tanulás, a tapasztalatok megosztása és a HeriCraft Market nevű online platform létrehozása.

A projekt záróeseményét várhatóan 2026 tavaszán rendezi majd Jászberény.

Kép: Zdenek Hanzal

Kapcsolódó cikkek