Kiskorúak zaklatásával vádolják a lemondott tiszaföldvári alpolgármestert, aki mindent tagad

Megosztás

Nagyon komoly ügyben tett feljelentést a Demokratikus Koalíció, miután egy tiszaföldvári lakos arról beszélt nekik egy felvételen, hogy a borozóban balhézó, majd lemondó tiszaföldvári alpolgármester, Cseuz Zsolt és vállalkozó barátja fiatalkorú lányokat zaklathatott részegen, és emiatt zárták ki őket. A vádakra eközben nagyon hamar reagált Cseuz is, aki állítása szerint még a kabátját sem vette le.

„Be voltak csiccsentve a Cseuz úr is, meg a Ferenc is, és levetkőztek félmeztelenre, ugye boxerra, kiskorúak is voltak a borozóban, és hát lányok, és azokat próbálták… azért lettek kizárva, és akkor kezdték el a balhézást. (…) Levetkőztek és ott táncoltak. A fiatal lányok meg mondták neki, hogy pedofil…” – hangzik el a DK területi igazgatójának, Mészáros Dávidnak a videójában.

Mészáros ezt követően az online sajtótájékoztatójában kihangsúlyozta az általuk megszólaltatott helyi lakos információit, miszerint az azóta lemondott tiszaföldvári alpolgármester, Cseuz Zsolt és társa kiskorú lányokat zaklathatott. Hozzátette, a Demokratikus Koalíció feljelentést tett.

Szerinte a rendőrségnek kell tisztáznia a helyzetet, hogy igazak-e az elhangzott állítások, illetve egy újabb fideszes pedofilbotránnyal állhatnak szemben. „El a kezekkel a hazánktól, el a kezekkel a gyerekeinktől, ezt üzenjük ennek a rendszernek!” – mondta.

A vállalkozó elég hamar elnézést kért a történtekért – tegyük hozzá, a nyilvánosságban akkor még csak az jelent meg, hogy őrjöngve rázták a kerítést és szidalmazták a többieket -, majd őt követte Cseuz Zsolt, akinek lemondását ide kattintva olvashatja el.

Kevesebb, mint egy órája érkezett a válasz a vádakra: „Mélységesen felháborít azonban az, hogy a Demokratikus Koalíció megyei igazgatója, Mészáros Dávid és aktivistái politikai haszonszerzés céljából alaptalan vádakkal illetnek napok óta mind írásban, mind videós tartalmakban a közösségi médiában. A gyermekek védelméről beszélnek, holott az én gyermekeimet, az én családomat teszik tönkre a valóság minden alapját nélkülöző meggondolatlan, rosszindulatú nyilatkozataikkal, feltételezéseikkel.”

Azt írta a Facebookon, a borozóban nem vetkőzött félmeztelenre, még a kabátját sem vette le, nem tartózkodtak ott fiatalkorúak, nem zaklatott fiatalkorú lányokat és a rágalmak miatt megteszi a megfelelő jogi lépéseket. A borozó tulajdonosa, Barcza Gábor megerősítette a volt alpolgármester bejegyzése alatt, hogy „Mészáros Dávid állításai nem fedik a valóságot, Cseuz Zsolt még a kabátját sem vette le. Nem zaklatott kiskorú személyeket.”

Kép: 444

Kapcsolódó cikkek