Hétfőn ismét alaposan bedőlt a MÁV szolgáltatása a ceglédi és szolnoki vonalakon

Megosztás

Az a legújabb trend az állami vállalatnál, hogy számtalan járatnál már nincs is indoklás, miért nem közlekedik a vonat, csak nincs, el sem indul. És nem is feltétlenül technikai meghibásodás áll a háttérben, azt külön szokták jelezni. Hogy a menetrendszerint létező járatok miért nem indulnak el? Homály fedi, csak sejtéseink lehetnek – például, hogy nincs, aki vezesse a szerelvényt.

A Mávinform bejegyzéseiből csemegézünk (a bejegyzésekhez írt kommenteket már erősen szűrik, gyakori eset, hogy a bejegyzésnél még látszik, hogy 5-10 hozzászólást találunk, ám egyiket sem jelzi ki még az “összes hozzászólás” opciónál sem – csak nem kötelezően már ezeket is törölni, illetve rejteni kell?):

“A Keleti pályaudvarról Sülysápra 6:20-kor induló S60-as (3440) vonat hétfőn nem közlekedik. Az utasok a Keleti pályaudvarról 6:50-kor induló S60-as (3412) vonattal utazhatnak.”

“A Hatvanból a Keleti pályaudvarra 3:15-kor elindult S80-as (3019) vonat Rákosról való kihaladása közben leszakadt a felsővezeték.” “120 – Budapest-Újszász-Szolnok vonal:

A Z60-as és G60-as vonatok a Keleti pályaudvar és Sülysáp között mindkét irányban S60-as vonatként közlekednek, minden állomáson és megállóhelyen megállnak.

A Keleti pályaudvarról 5:20-kor Nagykátára induló S60-as vonat (3630) nem közlekedik.

A Nagykátáról 6:41-kor a Keleti pályaudvarra induló S60-as vonat (3627) nem közlekedik.”

“A Szolnokról a Nyugati pályaudvarra 5:39-kor induló G50-es vonat (2679) a mai napon nem közlekedik.” Miért? Ki tudja.

Kis kitekintés: “Nem közlekedik:

– a Nyugati pályaudvarról Vácra 5:45-kor induló S70-es vonat (2420).

– a Vácról a Nyugati pályaudvarra 6:48-kor induló S70-es vonat (2417).” Hogy miért? Ki tudja. De a 13 hozzászólásból három olvasható, a többi szintén, ki tudja, miért, de nem látható.

“Szolnokról 13:40-kor Kecskemétre induló személyvonat (7615) nem közlekedik.

A Kecskemétről 15:11-kor Szolnokra induló személyvonat (7616) nem közlekedik.” Okát szintén nem ismerhettük meg.

“A Nyugati pályaudvarról 13:20-kor Nyíregyháza elindult Nyírség InterCity (IC 614) Vecsés-Kertekalja után elgázolt egy embert. A Nyírség InteCity mögött várakozik a Nyugatiból 13:25-kor Debrecenbe elindult Cívis InterRégió, melynek utasai jelentősen hosszabb eljutási időre számíthatnak.

A helyszínelés végéig – várhatóan a délutáni órákban- Vecsés és Üllő között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok.

A Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon közlekedő elővárosi, távolsági (IC és IR) vonatok menetideje 30-60 perccel is meghosszabbodik. Rövidebb útvonalon közlekedő járatokra is számítani kell.” Megjegyzés: egyébként sem szoktak pontosan közlekedni.

Ismét egy kis kitekintés: “A mai napon, hétfőn nem közlekedik a Miskolcról Ózdra 22:45-kor induló személyvonat (5438). Az utasokat pótlóbusz szállítja el.

❌🚌 December 19-én, kedden az Ózdról Miskolcra 5:28-kor induló személyvonat (5439) nem közlekedik. Utasai a Volánbusz menetrend szerinti járataival utazhatnak, melyekre a vasúti menetjegyek, bérletek és utazási igazolványok érvényesek.

❌🚌 A Szendrőről Miskolcra 6:20-kor induló személyvonat (35469) nem közlekedik. Az utasokat pótlóbusz szállítja.” Hogy miért és honnan tudják ezt már 12 órával előre? Ismét csak sejtéseink lehetnek.

És még folytathatnánk a sort más vonalakkal is. Vajon meddig tart még a MÁV ilyen látványos vesszőfutása?

Kapcsolódó cikkek