Már faragják az új szolnoki buszmenetrendet a Volánbusznál és az önkormányzatnál

Megosztás

Ritkán hozza össze a szolnoki lakosságot egy-egy fontos téma, de a kedvenc aktualitásokon kívül – miszerint sötét, szemetes és koszos, valamint dugókkal és kátyús utakkal terhelt a város – ez legutóbb az új buszmenetrenddel sikerült. A polgármester, egy idő után, látva az elégedetlenséget, jelezte, hogy majd ő a kezébe veszi a dolgokat.

Kevés az a téma, amit olyan sokszor meg lehet írni, mint az történt a november 1-én életbe lépett új szolnoki buszmenetrenddel kapcsolatban. Lapunk is számtalan cikkben írta meg a fejleményeket. A menetrend nagy egységbe fogta a tömegközlekedő lakosokat, számtalan bírálat érte az új dokumentumot. A legenyhébb kifejezés az volt, hogy káoszt okozott.

Valóban, időbe tellett, míg belerázódott a nép, hogy megszokja az újdonságot, ami talán azóta sem sikerült teljesen.

A leginkább szolgálati autóval furikázó és ez ügyben – is – sokat szidott fideszes városvezetés egy ideig hallgatott, majd Szalay Ferenc polgármester felébredt Csipkerózsika-álmából és mindenható istenként ledörgött az Olümpuszról.

“Szolnok új buszmenetrendjével kapcsolatban, a lakossági jelzések alapján azonnali egyeztetést kezdeményeztem a Volánbusz Zrt. illetékeseivel.

Ezt írta november 10-én Szalay a közösségi oldalán.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Szinte hallani lehetett, ahogy egy emberként sóhajtott és legyintett egyszerre a tömegközlekedő sokaság. Hitték is, meg nem is, hogy majd lesz változás. Hiszen nem azért hozták az új menetrendet, hogy mindenkinek jó legyen, azt leginkább a takarékosság vezényelte, hiszen a város örülhet, hogy a jelentős tartozása ellenére a Volánbusz egyáltalán még szóba áll vele és nyújt ilyen-olyan szolgáltatást.

A legyintés beigazolódott, néma csend következett a dörgedelem után.

Szerkesztőségünk ezért bátorkodott egy levelet megereszteni a Volánbusznak – a szolnoki városházával a tapasztalatok szerint felesleges levelezni, a demokráciára és a sajtószabadságra oly kényes fideszes hatalom egész egyszerűen levegőnek nézi a nem behajló, nem kormánypárti médiumokat -, amelyben megkérdezük, hol is tart ez a Nagy Azonnali Polgármesteri Kezdeményezés.

Ezt kérdeztük:

“Érdeklődünk, hogy hol tart ez az egyeztetés, főleg annak tükrében, hogy azonnalit említett a város vezetője.

Az új menetrenddel kapcsolatban arról is érdeklődünk, hogy a Volánbuszhoz mennyi lakossági észrevétel érkezett, ezeket át tudták-e már tekinteni és mit tudnak belőlük hasznosítani, várható-e változtatás, hiszen immár – bejegyzéséből következtetve – a polgármester is ezt szorgalmazza.”

Kisvártatva meg is érkezett a válasz.

A Volánbusz ezt közölte lapunkkal:

“Köszönettel vettük megkeresését, melyre az alábbi tájékoztatást adjuk: a széleskörű társadalmi egyeztetés után kialakított új menetrenddel kapcsolatos tapasztalatokat, illetve a beérkezett észrevételeket, panaszokat Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Volánbusz képviselői személyes egyeztetés keretében tekintették át és értékelték ki. A felek megállapodtak abban, hogy a Volánbusz az érdemi észrevételekre szakmai előterjesztést készít. Az ebben foglalt javaslatok megvalósítására az önkormányzat mint megrendelő jóváhagyásával kerülhet sor. A busztársasághoz az új menetrend meghirdetése óta mintegy 30 észrevétel érkezett. Volánbusz Zrt. Kommunikációs Igazgatóság.”

Ezek alapján azt lehet feltételezni, hogy újra az asztalon van a menetrend ügye, és várható, hogy abban változások is lesznek. Hogy ezt mennyire engedi meg a pénzügyi keret, az továbbra is kétséges. Hiszen ha van pénz dögivel, akkor akár mindenkiért taxit küldene a szolgáltató…

Kapcsolódó cikkek