Rohamosan építi a kínai kapcsolatot az Orbán-kormány, közben nem jut pénz a szolnoki tiszaligeti strand befejezésére

Megosztás

Miközben Szolnokon információink szerint éppen kínai gazdasági küldöttséget fogadnak és tesznek bejelentést sajtótájékoztatón ennek eredményeként, az LMP Szolnokon is az ellen emelt szót, hogy országunk kínai akkumulátorgyarmat legyen. Az LMP csütörtöki sajtótájékoztatóján jártunk, a városházi eseményre azonban szerkesztőségünket nem hívták meg.

Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese azt emelte ki elsőként, hogy jövőre két nagyon fontos választás lesz hazánkban. Az egyik az önkormányzati, a másik az európa parlamenti. Ann ak érdekében, hogy az LMP sikerre vigye a zöld programját, úgymond zöld jelölteket állít országszerte. Ilyen jelölt Tóth Áron is, aki Szolnokon a párt polgármesterjelöltjeként szeretné sikerre vinni az LMP zöld programját.

A politikus aláhúzta, nagyon fontos, hogy az LMP önkormányzati programja arról szól, hogyan lesznek élhetőek a városok, hogy milyen szolgáltatásokat kell nyújtania egy településnek ahhoz, hogy az élhető legyen, az ottlakók életminőségét és jólétét szolgálja. A zöld politika középpontjában ugyanis az emberek jól léte és életminősége áll.

Ám nemcsak zöld programra és zöld jelöltekre van szükség, hanem kormányzati támogatásokra is. Pontosabban lenne szükség, hogy a települések meg is tudják valósítani ezeket a programokat, ám láthatjuk, hogy a kormányzat legfontosabb politikája jelenleg az akkumulátorgyarmatosítás.

Orbán Viktor és Szijjártó Péter ugyanis akkumulátorgyarmattá akarja változtatni az országot. Láthatjuk, hogy a külügyminiszter kéthetente repül ki Kínába, és hoz haza újabb és újabb akkumulátorgyárat.

Ezek a gyárak rendkívül környezetszennyező és energiapazarló módon, termőföldekre épülve működnek. Ezeket a gyárakat súlyos milliárdokkal támogatja a kormányzat, holott lehetne például a közalkalmazottak, a kkv-szektor és nem a települések támogatására szánják, hanem az akkumulátorgyárakra.

Pontosan emiatt az akkumulátorgyarmatosítás miatt nincs pénz Szolnok támogatására. Ezért is küzd az LMP több fronton. Harcolnak az akkumulátorgyarmatosítás és az élhető városi szolgáltatások mellett. A politikus szerint mind uniós, mind kormányzati és városi szinten is változásra van szükség, ennek biztosítéka Tóh Áron.

A szolnoki politikus a tiszaligeti strand átadásának megsürgetését tartja egyik fontos programpontjának. A strandot hosszú évek óta újítják fel, ami jó dolog, ha átadták volna már időben.

Szalay Ferenc polgármester azonban folyamatosan tologatja a határidőket, ami most talán jövő év végére tehető. Sok minden hiányzik a beruházás befejezéséhez, ezért is fordultak Lázár János miniszterhez kérdéssel, hogy nyilatkozzon a helyteről. Azt a választ kapták, hogy minden forrást külön vizsgálnak, vagyis egyáltalán nem biztos, hogy azt meg is kapja a város.

Így aztán nem biztos az újabb határidő sem, ezért aláírásgyűjtést kezdeményeztek, hogy nyomás alá helyezzék a polgármesteri hivatalt és megsürgessék a munkát. Szeretnék, ha jövő májusban kinyithatna a strand.

Az aláírásgyűjtő íveket már több százan aláírták, ezzel ez az utóbbi évek egyik legsikeresebb témája a helyi LMP-nek. Nem is kell az embereket megszólítani, hiszen maguktól is aláírják az íveket.

A politikus kiemelte, végtelenül kínos, hogy a megyeszékhelynek egyetlen használható strandja van, pár medencével, így a szolnokiaknak a környező településekre kell eljárniuk, ha fürödni, kikapcsolódni vagy éppen gyógyulni szeretnének a termálvizekben.

Mint megtudtuk, Szolnokon éppen kínai gazdasági küldöttség tartózkodik a testvérváros Bengbuból, és még délelőtt sajtótájékoztatón jelentik be a tárgyalások hozadékát.

Az eseményre szerkesztőségünket szokás szerint nem hívták meg.

Kanász-Nagy Máté és Tóth Áron sajtótájékoztatója, háttérben Szelindi Andrea, az LMP Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei politikusa

Kapcsolódó cikkek