A rezsidíjak növekedésének megállítását sürgette pénteki online sajtótájékoztatóján az MSZP társelnöke, a párt parlamenti frakcióvezetője. Tóth Bertalan jelezte: az Országgyűlés jövő héten kezdődő ülésszakán pártja azért fog küzdeni, hogy a Fidesz ne folytassa tovább a megszorításokat, és mindent elkövet, hogy megakadályozza a magyar lakosság kizsigerelését. Benyújtott javaslataikat sorolva Tóth Bertalan sürgette, hogy a paksi olcsó áramot adják annyiért az embereknek, amennyibe kerül; ha pedig a kormányzati közléseknek megfelelően rendelkezésre áll olcsó orosz gáz, akkor ne emeljék az árát a korábbi hétszeresére. Szorgalmazta azt is, hogy a “brutális” 27 százalékról csökkentsék…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Kocsis Máté is hihetetlen áldozatot hozott az energiaválság miatt: el kellett költöztetnie az aranyhalait
“Ez például nekem mint aki 35 éve tartok halakat, egy fájó döntés volt, de meghoztam” – mondta a Fidesz frakcióvezetője. A jelek szerint Kocsis Mátét is érzékenyen érintette, hogy spórolni kell az energia- és rezsiválság miatt. A Fidesz frakcióvezetője a párt Balatonalmádira szervezett frakcióülése után beszélt arról, hogy el kellett ajándékoznia az aranyhalait – szúrta ki a 444.hu. „Volt két nagy akváriumom, és ebből az egyiket most megszüntettem, amiben aranyhalak voltak egyébként. Az aranyhalakat elvittem egy barátomhoz, akinek van egy kisméretű kerti tava, és oda betettem őket. Megszüntettem az egyik akváriumomat.…
Tovább olvasomEgyéves recessziót és 20 százalékon tetőző inflációt jósol Varga Mihály
Ráadásul idén a vártnál jóval nagyobb lesz a költségvetési hiány. Varga Mihály pénzügyminiszter a 60. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadást, amelyen elhangzott többek között, hogy a tervezettel szemben az idei költségvetési hiány nem 4,9 százalék lesz, hanem jóval magasabb, 6,1 százalék – tudósított a HVG. Varga Mihály szerint ez így is azt jelenti, hogy a kormány tartja a kitűzött hiánycélt. A magasabb hiány ugyanis csak “elszámolási” jelenség, így “ne zavarja meg az elemzőket”. Szintén bejelentés értékű, amit Varga Mihály az infláció várható alakulásáról mondott, illetve mutatott különböző diákon. A Pénzügyminisztérium nagyfrekvenciás adatai…
Tovább olvasomVezetés közben mindenre figyelünk, csak a vezetésre nem
Megkérdőjelezzük a közlekedési szabályokat, magunkat az átlagnál jobb sofőrnek tartjuk, másokat és a környezetet okoljuk a balesetek miatt, miközben stresszhelyzetben még a legnyugodtabb vezető is meggondolatlan lesz – derül ki a Magyar Suzuki reprezentatív kutatásából. A közlekedési szakértő szerint ráadásul sok esetben még olyan szabályokat is megszegünk, amelyek létezéséről nem is tudunk. A közlekedéspszichológus hozzátette, nem segít a mindennapi közlekedésben megélt viselkedésünknek az a versengő világ, amely körbevesz bennünket. A magyar autósok majdnem 60 százaléka (58,9 százalék) naponta lát balesetet a közutakon, a balesetek legfőbb okának a szabályok be nem…
Tovább olvasomAz EU-s szankciókról csinál népszavazást a kormány
A Fidesz és a KDNP frakciója arra kérte a kormányt, hogy indítson nemzeti konzultációt az európai uniós szankciókról – jelentette be a Fidesz frakcióvezetője a két kormánypárt közös frakcióülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón Balatonalmádiban. Kocsis Máté hangsúlyozta: azért kezdeményezték a nemzeti konzultáció indítását – amelynek középpontjában az energiaszankciók állnak majd -, hogy legyen módjuk a magyar embereknek ebben az ügyben is elmondani, hogy mit gondolnak. A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője az MTI híre szerint kiemelte: Európában a magyarok lesznek az elsők, akik elmondhatják a véleményüket a szankciókról. Az Infostart tudósítása szerint Kocsis…
Tovább olvasomTöbb helyen fagyott ma reggel
Szerdán megérkezett az első fagy, a nógrád megyei Romhányban azon a reggelen -0,1 fokot mértek. Ma pedig újabb hideg reggelre ébredtünk, az időkep.hu mérőhálózata négy helyen is rögzített fagypont alatti hőmérsékletet: Kétvölgyben -0,4 fok volt. Északon Etesen -0,3, Ipolyszögön és Romhányban ismét -0,1 fok volt a minimum. Péntek és szombat hajnalban is előfordulhatnak még 0 fok körüli hőmérsékletek a fagyzugos völgyekben és talajmenti fagy is több helyen kialakulhat. Vasárnaptól azonban már enyhébb reggelekre van kilátás.
Tovább olvasom„A kormány megnehezíti az amúgy is nehéz helyzetben lévő emberek életét”
A Demokratikus Koalíció szerint a kormány bürokratikus eszközökkel nehezíti a rászorulók tűzifához jutását. A kormány megnehezíti az amúgy is nehéz helyzetben lévők életét, “bürokratikus buktatókat állít fel nekik”, hogy minél kevesebben jelentkezzenek tűzifáért – mondta Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.Felidézte: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy korábbi Kormányinfón bejelentette, hogy még a fűtési szezon kezdete előtt igényelhető lesz tíz köbméter téli tüzelő az állami erdőgazdaságoktól. Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy Tállyára negyven településről érkeznek olyan igénylők, akik előre regisztráltak e-mailben, ugyanis személyesen is le kell adniuk…
Tovább olvasomMég tovább drágul a kenyér októberben
Magyarországon mérték az unió legmagasabb élelmiszerinflációját augusztusban az egy évvel ezelőttihez képest: a kenyér, a hús, a sajt és számos alapvető élelmiszer nálunk drágult a legjobban. A kenyér ára messze nálunk drágult a legnagyobb ütemben: az Eurostat adatai szerint augusztusban 66 százalékkal volt drágább a kenyér, mint egy évvel ezelőtt. A második helyezett Litvániában csupán fele ekkora volt a kenyérár-emelkedés. A Magyar Pékszövetség elnöke az RTL híradónknak azt mondta: “a kenyérárak tovább drágulnak, ugyanis a lisztár emelkedés még nem állt meg.“ A liszt ára háromszorosára emelkedett, emellett nagyon nagy mértékben nőttek az energiaárak, a…
Tovább olvasomA belügyminisztérium utasítása: A józan észre tekintettel kell fűteni az iskolákat
Hogy ez pontosan mit jelent, igazából senki sem tudja. De 18 és 20 fok alatt elvileg nem lehet a hőmérséklet. Feljebb igen… de a tankerületeknek lesz pénze kifizetni a számlát is? Sok még a kérdőjel szeptember közepén. „Fűtési időszakban a fenntartó határozza meg a hőmérsékletet a vonatkozó jogszabályi előírásra és a józan észre tekintettel” – válaszolta a Belügyminisztérium az ATV Híradónak arra a kérdésére, hogy van-e felső korlátja annak, hogy hány fok lehet az iskolákban. Azután kérdezték meg ezt, hogy a minisztérium megírta nekik kedden, hogy „a jogszabály nem azt tartalmazza, hogy…
Tovább olvasomPökhendi erőfitogtatás: Kövér még mindig nem engedi Hadházynak letenni az esküt
Jövő hétfőn két új jobbikos képviselő leteheti a képviselői esküt, Hadházy Ákos esetében még továbbra is húzza az időt a házelnök, pedig már a kifogások is elfogytak. Azért, mert csak. „Az Országgyűlés Házbizottságának mai ülésén Kövér László házelnök arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy a Jobbik két új parlamenti képviselője jövő héten leteheti az esküt, azonban amikor rákérdeztek arra, hogy Hadházy Ákos, Zugló egyéniben megválasztott képviselője mikor teheti ezt meg, Kövér csak annyit válaszolt, hogy hamarosan, de nem a jövő hétfőn – írja a Momentum a szerdai közleményében. Hadházy az egyetlen…
Tovább olvasom