A kormány idén 210 milliárd forintot húz ki a lakosság zsebéből, azaz tőlünk

Megosztás

A Fidesz a rezsicsökkentés durva megvágásával 210 milliárd forinttal rövidíti meg a magyar családokat. Így is komoly gondok lesznek a jövő évi költségvetéssel, mert a költségvetés alakulása köszönőviszonyban sincs azzal, amit a törvény előírna.

Az ország 2022-es költségvetése megközelítően sem fog úgy alakulni, mint ahogy a költségvetési törvényben le van fektetve – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) októberi, az első félév adatai alapján előrejelzéseket tevő költségvetési jelentéséből.

Az eltérés okai egyrészt külsők, a gazdasági folyamatok nagyon nem úgy alakulnak, ahogy a kormány a büdzsé tervezésekor számolt. Ami persze nem meglepő, a költségvetés tavaly tavasszal készült, az Országgyűlés nyáron fogadta el. A kormány elég kifacsart logikával ragaszkodik hozzá, hogy a korai költségvetés a kiszámíthatóságot szolgálja – miközben az eredmény még békeévekben is az volt, hogy menet közben a valóság alaposan elszakadt a tervektől. A pandémia óta pedig még inkább. Orbán Viktor miniszterelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter már kijelentették, hogy a 2023-as költségvetést 2022 végén áttervezik.

Az idei költségvetést illetően az egyik legfontosabb különbség, hogy a kormány 3 százalékos inflációval tervezte azt – a jegybank legfrissebb előrejelzése az éves átlagos inflációt a 13,5-14,5 százalékos sávba várja (az infláció év elején még kisebb volt, év végén 22 százalék körül tetőzhet, jelenleg 20 százalék fölött jár). A bruttó keresettömeg (a nemzetgazdaság összes foglalkoztatottjának összesített keresete) növekedése várhatóan sokkal nagyobb lesz annál, mint amivel a kormány tervezett: 9,8 százalék helyett 17,7 százalék. A gazdasági növekedés ugyanakkor valamivel kisebb, nem 5,2 százalékos, hanem csak 3-4 százalékos (megint csak éves átlagban, az utolsó negyedévre már zsugorodás várható).

Ami a kormány költségvetést jelentősen befolyásoló intézkedéseit illeti, a jegybanki jelentés keretes írásban foglalkozik a „lakossági jövedelemnövelő intézkedések” (értsd: a választások előtti osztogatás) hatásaival.

A gyerekesek szja-visszatérítése, az ágazati béremelések, a 13. havi nyugdíj kifizetése, a fegyverpénz kifizetése a rendvédelmi dolgozóknak és a 25 alattiak szja-mentessége összesen bruttó 2046 milliárd forintjába kerültek a költségvetésnek,

és nettó 1717 milliárd forint pluszjövedelmet jelentettek az érintetteknek. A legnagyobb tétel az szja-visszatérítés, ez 660 milliárd forintba került, a 13. havi nyugdíj 365 milliárdot jelent.

További részletek a Hvg.hu cikkében olvashatók.

Kapcsolódó cikkek