Lassan egy napja kitart néhány ellenzéki képviselő és nem hagyják lezárni a szociális törvény vitáját

Megosztás

A kormány egy közel 30 éve élő törvényt módosítana nagy hirtelenjében éppen egy hatalmas szociális válság kezdetén. Az állam csak végső esetben segítene a rászorulókon, egyébként senki semmire ne számítson. Ezt a változtatást kívánja az LMP és a Párbeszéd. Rétvári és társai eddig csak Gyurcsányozással tudtak válaszolni, érdemben nem.

Csütörtök reggel fél 6-kor még mindig felszólalásokkal tartották életben a szerda reggel 9 óta zajló ülést, és így az obstrukciót egyes ellenzéki képviselők. Az LMP parlamenti képviselőcsoportja, valamint a Párbeszéd-frakció vezetője, Tordai Bence, és tagja, Jámbor András az élő közvetítés alapján még ezen cikk megjelenésekor is kitartott az obstrukció mellett.

A szociális törvény vitája szerda reggel kilenckor kezdődött a parlamentben, azonban az ellenzéki képviselők folyamatos felszólalásai miatt éjjel sem lehetett azt lezárni. A kormánypártok részéről nagyrészt Rétvári Bence és Nacsa Lőrinc reagált az ellenzéki képviselők felszólalásaira, többnyire gyurcsányozással.

A módosítás úgy írná át az 1993-ban elfogadott szociális törvényt, hogy az állam csak végső esetben segítene a rászorulókon, amikor már a családtagok, az önkormányzat és a karitatív szervezetek is kudarcot vallottak.

A módosítás azt is kimondja, hogy az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős, amire eddig nem volt példa.

Szintén lényeges elem, hogy módosítás értelmében a családnak kötelessége lesz segíteni a hozzátartozóján, amennyiben az önhibáján kívül került nehéz helyzetbe. Korábban általánosságban írt a család felelősségéről a törvény.

A törvénymódosítást egy több mint 160 oldalas salátatörvénybe elrejtve nyújtotta be Semjén Zsolt és Pintér Sándor kedden.

A párbeszédes Szabó Tímea „Lex Megdöglesznek” nevezte a vita során a törvénymódosítást, míg Tordai Bence szerint a embertelenség törvénybe iktatása a szociális törvény átírása. Az LMP-s Ungár Péter Facebook-posztjában azt írta: nem hagyhatják szó nélkül, hogy az állam kivonuljon a szociális ellátórendszerből.

Az obstrukció jelenleg is tart, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, Jámbor András a Telexnek késő este azt mondta,

az a céljuk, hogy választ kapjanak a kormánytól, mi indokolja a szociális törvény módosítását, mit akar ezzel elérni a kormány egy közelgő válság előtt.

A párbeszédes képviselő úgy fogalmazott, hogy a módosítás egyik napról a másikra brutálisan alakítaná át a szociális ellátórendszert. Ha kell, akár holnap reggelig is bent lesznek a parlamentben, hogy választ kapjanak a kormánytól. Ezt azért tehetik meg, mert nem határoztak meg időkeretet a vitánál. Az ülést levezető elnök zárhatja le a vitát, ismétlésre hivatkozva, de úgy látszik, egyelőre erre nem volt indoka. (Telex)

Kapcsolódó cikkek