Tízpontos listájukban azt is követelik, hogy a kormány fejezze be a tanárok megfélemlítését. Összefogunk, folytatjuk, nem félünk! címmel közleményt fogadott el a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szombaton. A Telexnek is elküldött, tízpontos dokumentum szerint a PSZ követeli, hogy a kormány és a parlament „állítsa vissza az oktatásban dolgozók sztrájkjogát, fejezze be a pedagógusok megfélemlítését”, és azt is, hogy a kormány azonnal emelje a pedagógusok bérét, első lépcsőben 45 százalékkal. Önálló oktatási minisztérium felállítását is követelik, és azt is, hogy a kormány rendezze a nevelést-oktatást segítő munkatársak, technikai dolgozók, valamint a szakképzésben foglalkoztatottak bérét…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Bejelentés a kormányinfón: kiterjesztik a kamatstopot
Európai uniós helyzetelemzést és gazdasági értékelést végzett a kormány szerdai ülésén – jelentette be Gyulás Gergely a rendhagyó módon szombaton megtartott Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint elemezték az infláció okait, és arra jutottak, hogy Európában és Magyarországon is szankciós infláció van. Éppen ezért a kormány arról döntött, hogy fenntartja és kiterjeszti az árstopokat: kiterjeszti a kamatstopot a kis- és középvállalkozásokra, meghosszabbítják a Széchenyi Kártyaprogramot, és gyármentőprogramot hirdetnek. Nagy Márton a kkv-k változó hitelű kamatait érintő sapkát bejelentve ismertette: a kamatstopnak június 28. lesz a referencia-időpontja, ekkor 7,77 százalék…
Tovább olvasomMár az új atlétikai stadion lesz Magyarország legdrágább sportlétesítménye
Tovább hízik az új budapesti atlétikai stadion költségvetése. A kormány most 35 milliárd forinttal egészíti ki az eddigieket, az összköltség így már eléri a 238 milliárdot. 35 milliárd forint plusz pénzt ad a kormány az új budapesti atlétikai stadionra – jelentette az RTL Híradó egy kormányrendelet alapján. A jövő évi atlétikai vb-re épülő aréna összköltsége ezzel már meghaladja a 238 milliárd forintot. A kormány nemzetközi szerződési kötelezettséggel indokolta a döntést. Ezzel az új stadion lesz Magyarország legdrágább sportlétesítménye.
Tovább olvasomAkadozott a személyes népszámlálás is
A KSH szerint már orvosolták a hálózati hibát. Nem volt elérhető a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) rendszere, ezért egy ideig akadozott a személyes népszámlálás – számolt be róla a hvg.hu. A lap információi szerint a népszámlálóbiztosok hiába vitték fel a rendszerbe a kapott adatokat, azok elvesztek, így a népszámlálók lényegében feleslegesen dolgoztak. A KSH azt javasolta a népszámláló biztosoknak, hogy a hiba elhárításáig ne végezzenek terepmunkát. A KSH a hvg.hu érdeklődésére lényegében elismerte a hibát, azt azonban nem közölték, hogy pontosan mennyi ideig tartott. Mint írták, a népszámlálás adatgyűjtő rendszere akadozott,…
Tovább olvasomCáfolt a Miniszterelnökség: nem szűnik meg a tulajdoni lapok ingyenes letöltésének lehetősége
Mi is megírtuk az ado.hu értesülései alapján, hogy megszűnhet a tulajdoni lapok ingyenes letöltésének lehetősége, ezt azonban még pénteken cáfolta a Miniszterelnökség az MTI-hez eljuttatott kommünikében. A közleményben azt írták, hogy a sajtóban megjelent álhírekkel szemben nem szűnik meg a tulajdoni lapok ingyenes letöltésének lehetősége, a magánszemélyek továbbra is évente két alkalommal juthatnak hozzá térítés nélkül ingatlanadatokhoz. A kormány törvényjavaslatának köszönhetően az eddigi nem hiteles verzió helyett a hivatalos eljárásokban is használható hiteles tulajdoni lapot igényelhetnek ingyenesen az ügyfelek, így javul a szolgáltatás színvonala – fűzték hozzá.
Tovább olvasomOrbánt is meghívták a vasárnapi, oktatásért tartott tüntetésre
„Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ezúton szeretném meghívni önt a 2022. október 23-án Zalaegerszegen, 17 órakor megrendezésre kerülő a Szolidaritás ünnepe rendezvényre” – írta ki a Facebookra annak az oktatás helyzete ellen demonstráló tüntetésnek a szervezője, amit Zalaegerszegen tartanak, pont azon a napon, amikor Orbán Viktor is a városban lesz. A miniszterelnök október 23-át idén nem Budapesten, nagy tömeg előtt szólal meg, mint ahogyan azt eddig megszokhattuk, hanem Zalaegerszegen tart majd beszédet. A szervező hosszan levezette, hogy a zalaegerszegi tüntetésen nem lesz szó „a Tiborcz-lámpákról, ami miatt évek óta balesetveszélyes a városunk,…
Tovább olvasomMegszűnik az ingyenes tulajdoni lap letöltésének lehetősége
Megszűnik az ingyenes tulajdoni lap letöltésének a lehetősége, mostantól csak hiteles tulajdonilap-másolat lesz igényelhető 3000 forintért, az eddigi 3600 helyett. Ez derült ki a „területi közigazgatás működésével, az ingatlan-nyilvántartással és a területfejlesztéssel összefüggő egyes törvények módosításáról” című törvényjavaslatból – írja az adó.hu. A javaslat indoklása kitér arra, hogy papír alapon nem hiteles tulajdonilap-másolat már 2010. január 1-je óta nem adható ki, mostantól pedig elektronikusan sem lesz elérhető. A hiteles és a nem hiteles tulajdoni lap egyébként tartalmában a hitelesítési záradék kivételével teljes megegyezik egymással, a nem hiteles tulajdonilap-másolat felhasználhatósága azonban jóval…
Tovább olvasomSzeptemberben 15,9 százalékkal több adót fizettünk be az államkasszába, mint tavaly
Szeptemberben az államháztartás központi alrendszere (ebben az önkormányzatok nincsenek benne) 181 milliárd forint többletet ért el, szemben az előző évi azonos havi 391,3 milliárd forintos deficittel – írja jelentésében a Pénzügyminisztérium. Szeptember végéig összesen az államháztartás központi alrendszere 2691,7 milliárd forintos hiánnyal zárt (a teljes évi terv 3152,7 milliárd forint). Ezen belül a közvetlenül a kormány alá tartozó központi költségvetés 2773,0 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 252,6 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 171,3 milliárd forintos hiányt értek el. A jelentésben szerepel, amit Varga Mihály pénzügyminiszter szóban…
Tovább olvasomJövő kedden két órára megállhat a buszközlekedés
Figyelmeztető sztrájkot hirdetett október 25-re, jövő keddre a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ), ami azt jelenti, hogy aznap délután 14 és 16 óra között nem fognak járni az autóbuszok – derül ki a szakszervezet honlapján közzétett bejegyzésből. A posztban azt írják, október 19-én volt az első egyeztetés a SZAKSZ és a Volánbusz Zrt. vezérkara között, amin tudatták a cég vezetőségével: az inflációs hatásokat és a megnövekedett rezsiszámlákat figyelembevevő fizetésemelést szeretnének elérni, azonban sem ezekről, sem a sztrájkhoz elégséges feltételekről sem sikerült megállapodniuk, így pénteken 12:30-tól ismét tárgyalnak a felek. A Volánbusz…
Tovább olvasomTerheléses támadás gyanújával nyomoznak a népszámlálási oldal leállása kapcsán
Eredetileg vasárnap éjfélig lehetett volna kitölteni a népszámlálási kérdőívet a KSH internetes felületén, alaposan akadozott azonban a felület vasárnap. A „nagy érdeklődésre” hivatkozva a KSH szerda 10 óráig meghosszabbította a népszámlálás online adatszolgáltatási időszakát. Mindeközben pedig a rendőrség is lépett. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda terheléses támadás miatt rendelt el nyomozást. – tudta meg a Népszava. Az eljárás „saját észlelés alapján” indult el, bővebb tájékoztatást pedig a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adtak a lapnak. A kitolt határidőre az adatgyűjtésben érintett mintegy 5 millió cím 63,5 százalékából, 3,2 millió címről összesen közel 7 millió személyi kérdőív érkezett…
Tovább olvasom