Cegléd az év egyik legvirágosabb városa

Megosztás

Idén 29. alkalommal adták át a legvirágosabb településeknek járó elismeréseket Budapesten.

Az ország legjelentősebb környezetszépítő versenye során rekordszámú jelentkezés mellett 339 önkormányzat – köztük 32 határon túli jelentkező – összesen 439 pályázatát bírálta el az elmúlt hónapokban a közel 150 tagú szakmai zsűri, közülük kerültek ki most a szakmai elismerésben részesített pályázók.

A rendezvényen jelen volt Csáky András, Cegléd polgármestere, aki az esélytelenek nyugalmával szemlélte az ünnepséget:

Már a vége felé jártunk a rendezvénynek mikor a Miniszterelnöki különdíj átadására került sor. Megvallom, először azt hittem rosszul hallok amikor Cegléd képviseletében szólítottak a színpadra.

-számolt be a történtekről a településvezető.

A különdíjat igazoló oklevél

Az indoklás szerint az alföldi mezőváros központja szinte összefüggő, kiválóan megtervezett és fenntartott zöldfelületekkel rendelkezik, amely harmonikus keretet ad az épített örökségnek. A nagy díszértékű zöldfelületek magas színvonalon fenntartottak. A város köztisztasága, parkjainak és fasorainak gondozottsága kiemelkedő.

A nagyvárosok kategóriájában Debrecen, a 30 ezer lakosnál kisebb városok közül pedig Makó képviselői vehették át a fődíjat, míg Zalakaros lett a fődíjas ezer főnél népesebb kisváros, a legkisebb falvak közül Gyugy lett a legvirágosabb település.

képek forrása: Csáky András Facebook

Kapcsolódó cikkek