Turistáknak árusított belépővel jutott be a Parlamentbe Hadházy Ákos – videó

Megosztás

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő volt az egyetlen ellenzéki politikus, aki bojkottálta az Országgyűlés alakuló ülését májusban, Kövér László pedig azóta sem tette neki lehetővé az eskütételt. Éppen ezért a nemrég feltöltött videójában is az látszik, hogy bejutott ugyan a Parlamentbe, de nem úgy, mint a többi politikus: neki a turistákhoz hasonlóan belépőjegyet kellett vennie.

De még így sem ment minden simán: amikor az ellenőrzéshez ér a többi látogatóval, a politikust arra kérik, álljon ki a sorból, és állítsa le a videókészítést:

A közjáték után Hadházy Ákos folytathatta az útját, és egy olasz turistacsoporttal együtt be is jutott az épületbe. A politikus szerint valószínűleg ő az egyetlen olyan megválasztott képviselő Európában, aki csak jeggyel léphet be a Parlamentbe. „Ez akár vicces is lehetne (tulajdonképpen az is), de azért gondoljunk bele: csak diktatúrákban fordulhat elő, hogy egy megválasztott parlamenti képviselőt bármi módon megfosszanak a jogaitól” – írta a Facebookon. Hozzátette: ha valamikor végre leteheti majd az esküt, akkor sem fogja eljátszani a demokrácia látszatát.

via hvg.hu

Kapcsolódó cikkek