Őrizetbe vették a Tiszajenőnél történt halálos baleset okozóját – VIDEÓ

Megosztás

Mint ahogy arról korábban hírportálunk is beszámolt, november 17-én, Tiszajenő külterületén az esti órákban, egy ismeretlen személy gépkocsival elütött egy láthatósági mellényt viselő, az úttesten a kerékpárját maga mellett toló gyalogost. A járművezető a baleset helyszínről segítségnyújtás, valamint a mentők és rendőrség értesítése nélkül elhajtott, és ismeretlen helyre távozott.

A 72 éves gyalogos a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A helyszínen a rendőrök megtalálták az okozó gépkocsi egyik rendszámtábláját, illetve Tiszajenő külterületén a rendszámhoz tartozó megrongálódott személygépkocsit, melyről megállapították, hogy a baleset bekövetkezésekor nem a tulajdonos használatában állt.

kép: police.hu

A felderítés érdekében a rendőrök megkezdték az adatok begyűjtését, szolgálati nyomkövető kutyát indítottak, valamint megyehatártól függetlenül a körzeti megbízottak példaértékű összefogásának köszönhetően november 18-án, a délutáni órákban Tiszajenőn elfogták a tettest, akiről még az is kiderült, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezik.   

A 38 éves jászkarajenői lakost előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol a férfi a kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett.  A halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének, valamint a segítségnyújtás elmulasztásának bűntette elkövetése miatt meggyanúsított férfit őrizetbe vették.   

Kapcsolódó cikkek