Hetven méteren át tövestől döntötte ki a fákat a Mercedes

Tövestől döntötte ki az út menti fákat egy Mercedes terepjáró, majd az árokban felborult szombat éjszaka Soltvadkert és Tázlár között vezető 5405-ös számú úton Felsőtelep határában. Az autó vezetőjét, súlyos sérülésekkel szállították a kiskőrösi mentők a kiskunhalasi kórházba. Az autó közel hetven méteren át letarolta és tövestől döntötte ki az útjába kerülő fákat. Helyszíni információk szerint a Mercedes Soltvadkert irányába halad, amikor egy enyhén balra ívelő kanyarban eddig tisztázatlan körülmények között letért a jobb oldali útpadkára, majd árokba, ahol közel hetven méteren át letarolta és tövestől döntötte ki az útjába…

Tovább olvasom

Ennyivel drágulnak az autópálya-matricák holnaptól

A 2023. január 1-jétől érvényes országos éves autópálya-matricáért személygépkocsik esetében 49 190 forintot kell fizetni, mintegy 5 százalékkal többet az idei 46 850 forintnál, a jövő évi éves megyei matricák ára pedig 5720 forint az idei 5450 forint után. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. oldalán közzétett díjtáblázat szerint jelentősebben nő a rövidebb időszakokra szóló jogosultságok ára. A személygépkocsik esetében (D1 díjkategória) a havi matrica ára 8900 forint lesz jövőre az eddigi 5210 forint után, a tíz napig érvényes matrica pedig 5500 forintra drágul az idei 3820 forintról. 2023-ban 9 darab…

Tovább olvasom

Álomszép légkörfényt videóztak hazánkban

Magyarország felett is káprázatos látványt okozhatnak az erősödő napkitörések. Erős zöld légkörfényt figyeltek meg december 28-án hajnalban a répáshutai csillagászok – írta a Bükki Csillagda. A légkörben mintegy 80-90 kilométeres magasságban mindig világít a levegő egy kicsit, a csillagászok ezt nevezik légkörfénynek. A napaktivitás erősödésére és az extrém ultraibolya sugárzás hatására ez a fény megerősödhet. Decemberben több heves napkitörést is észleltek a szakemberek, egy kisebb mágneses vihar tombolt karácsonykor. A Bükkben ebben a hónapban többnyire derült volt az idő, így a csillagda tetejére szerelt kamerán át jól látszott a színpompás esemény. A téli égbolton…

Tovább olvasom

A téli vadetetés kifizetődő

Nagy hangsúlyt fektetnek a vad téli takarmányozására a Gyöngyös-Gyöngyöshalászi Földtulajdonosi Vadásztársaságnál. Mint azt Ilyés Zsolt hivatásos vadász a Nimród Vadászújságnak elmondta: a napokban újabb vadetetőket helyeztek ki a meglévők mellé a 6800 hektáros vadászterületükre. Félkész állapotban vásároltak két etetőt, melyek tetőzetét már ők készítették el és állították fel a helyszínen. – Olyan helyekre telepítettük, ahol elsősorban muflonokra számítunk. Abban bízunk, hogy így több kost tudunk terítékre hozni, mert jelentős keresletet tapasztalunk a vendégkör részéről a muflonvadászatra – fogalmazott a szakember. Hozzátette, illetékességi területükön öt ilyen, fából készült nagyvadetető található, melyek…

Tovább olvasom

Mégsem érvényes minden 30 alatti anyára az szja-adómentesség

Ahogy azt már megszokhattuk, most jön a “kivéve, ha” fokozatos kiderülése. 2023. január elsejétől nem kell személyi jövedelemadót fizetniük azoknak a harminc év alatti nőknek, akik gyermeket vállalnak – ezt jelentette be Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár pár napja. Ezt sokan úgy értelmezték, hogy minden harminc évnél fiatalabb anya részesülhet az szja-mentességben, azonban a pénteken megjelent kormányrendeletben más szerepel. A Magyar Közlönyben megjelent szöveg szerint “a kedvezmény csak abban az esetben illeti meg az anyát, ha magzatára, vér szerinti, vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel a családi kedvezményre való jogosultsága 2022. december 31-ét követően…

Tovább olvasom

A kétségbeesés és a cinizmus költségvetése

Ahogy drágul minden, sokkal több adót fogunk fizetni, így aztán lesz miből költeni – olvasható ki a költségvetés teljesen újraírt, épp az év vége előtt kihirdetett verziójából. A rezsi annyira elszáll, hogy a különadók nem lesznek elegendőek a rezsivédelmi alapra, az állam inkább üt egy ezermilliárdosnál is nagyobb lyukat a kasszán. A családtámogatások alig nőnek, a nagycsaládosok autóvásárlási keretét a háromnegyedével csökkentik, a vasútfejlesztés és a Nemzeti Oltóanyaggyár nagy vesztese az áttervezésnek, írta a hvg.hu. Ámde közútra, a határon túli magyarokra, elnöki protokollra, a sportesemények rendezésére és a közösségi bormarketingre…

Tovább olvasom

Bocsánatkérés-özönnel halmozták el a kormánypárti lapok Juhász Pétert

Bocsánatkérés jelent meg pénteken a kormányközeli Mediaworks médiavállalat megyei napilapjainak online felületén.  A megjelent írások szerint a kormányközeli lapok összesen 8 cikkért kérnek elnézést Juhász Péter korábbi ellenzéki politikustól, az egykori Együtt volt vezetőjétől, mivel valótlanságot állítottak róla, ezzel pedig megsértették a férfi jó hírnevét, valamint a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogát. A bocsánatkérésekben nincs utalás arra, milyen jogi kötelezettségnek tesznek ezzel eleget a kormányközeli portálok, írta a 24.hu az úgytudjuk.hu alapján. A bocsánatkérés annak tükrében volt szokatlan, hogy a cikk felett szokás szerint jóval figyelemkeltőbb módon…

Tovább olvasom

Rétvári: A rendvédelmi dolgozók béremelésére szükség volt, a tanárok, orvosok és a szociális szféra fizetésemelését a szankciók, a baloldal és az energiaválság akadályozta

Évértékelő interjút adott a Magyar Nemzetnek Rétvári Bence, és a tőle várható vehemenciával dicséri a kormány eredményeit, melyeket a nehézségek ellenére sikerült elérni. Nem is idéznénk, ha nem tűnt volna fel benne egy szórakoztató részlet. A belügyminiszter helyettesét egyebek mellett a rendvédelemben, az egészségügyben, az oktatásban és a szociális szférában dolgozók fizetéséről kérdezték. Orvosok Pedagógusok Szociális szféra Rendvédelem Forrás: 444.hu

Tovább olvasom

Vera Jourova: A problémák széles skáláját látjuk Magyarországon

Az Európai Bizottság (EB) 2022 szeptemberében terjesztette elő az európai médiaszabadságról szóló jogszabályt, amelynek felelőse a Bizottságon belül Vera Jourova, értékekért és átláthatóságért felelős biztos, az EB alelnöke. Az Orbán Viktorral szövetséges Andrej Babis pártjában politizáló Jourova a Media1-nek elmondta, pontosan milyen problémákat látnak Magyarországon a média területén. A 2019-ben a Time magazin által a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választott Jourova azt állítja, az új uniós rendelettervezet megoldást jelenthet a magyarországi állampárti média kérdésére is. Az EB alelnöke azt is elárulta, hogy a témában a szakminiszterekkel folytatott első megbeszélésen…

Tovább olvasom

Új magyar rekord: Három fokos hidegben, egy szál fürdőnadrágban sárkányrepülőzött András

Ráadásul nem is alakult minden a tervek szerint, mert eredetileg fagypont alatti hőmérsékletnél tervezték a repülést, a gép azonban műszaki okok miatt csak késéssel tudott felszállni. Ezalatt pedig jócskán melegedett az idő. Fantasztikus bravúrt hajtott végre a napokban Zimányi András, aki 43 percet repült egy szál fürdőgatyában a 3 fokos hidegben egy sárkányrepülővel. Mutatványával új magyar rekordot állított fel, ami egyben Guinness-kísérlet is volt. A részletekről a Blikk számolt be. – Az elsődleges célom tulajdonképpen nem a rekord felállítása volt: annál sokkal fontosabb számomra, hogy felhívjam a figyelmet a hidegterápia jótékony egészségügyi…

Tovább olvasom