Donáth Anna: Le kell szállni a régi ellenzéki vonatról

Megosztás

Több hónap után tért vissza a politikába a Momentum EP-képviselője, aki szerint radikálisan mást kell csinálnia az ellenzéknek, mint eddig.

Donáth Anna a visszatérő beszédében azt mondta, az elmúlt hónapokban a legfontosabb feladata az anyaság megélése volt, most mégis itt van, mert „szembejött a valóság”. Amikor fia szemébe néz, az jut eszébe, hogy ő is itt fog felnőni, és hogy milyen jövő vár rá – tudósított a “Jövőértékelő” beszédsről a 444.hu.

Arra jutott: az ellenzéknek radikálisan máshogy kell politizálnia, mint eddig. Le kell szállni a régi ellenzéki vonatról, ami csak újabb kétharmadokhoz vezet – mondta. „Megszokott beidegződésekkel, manírokkal csak a probléma része maradunk.”

A politikában nincs messiás, nem lehet csodát ígérni, csak munka van – mondta el többször is, és kifejezetten a DK-nak is üzent azzal, hogy „aki a kormány idő előtti leváltását ígérgeti, az hazudik, reggel, éjjel meg este”.

Az ellenzéki összefogás időszakáról azt mondta: a választási rendszerből adódott az összefogás kényszere, de ők maguk is „letértek az útról”. Szerinte rossz kompromisszumokba mentek bele, az ellenzéki egység megőrzése fontosabb volt az igazságuknál, és nem vállalták fel a szükséges konfliktusokat. „Elsodortak minket az ellenzéki politika rossz beidegződései” – mondta.

A jelenlegi rendszernek vége lesz, mert hazugságokra épül. Minden, ami hazugságra épül, egyszer összeomlik. Nem tudhatjuk, hogy mikor, de szerinte minél erőszakosabb a rendszer, annál biztosabb, hogy össze fog omlani. Arra kell készülni, hogy mi lesz utána, mert úgy lehet közelebb kerülni a rendszer bukásához, ha hiteles jövőképet tudnak felvázolni.

A világ országai újra tömbökbe tömörülnek, látnunk kell, hogy hol állunk, ki kell mondani, hogy a nyugati blokkban van a helyünk – fogalmazott Magyarország nemzetközi helyzete kapcsán. Ettől még kritizálhatjuk a nyugati intézményeket, a nyugati hatalmak működését. Az egyre növekvő vagyoni különbségek problémájával foglalkozni kell, ugyanakkor Európa alapvető értékeit nem kell megkérdőjelezni, ami szerinte szabadság, szolidaritás, liberális demokrácia.

A beszédet azzal zárta, gyors sikereket nem tud ígérni, csak őszinteséget.

via 444.hu

Kapcsolódó cikkek