Hazaérkezett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kutató-mentő csapata, a Hunor Törökországból hétfőn kora hajnalban, az egység 17 túlélőt – köztük három gyermeket – mentett ki és 29 holttestet emelt ki a romok alól a földrengés sújtotta országban. A mentőegységet szállító katonai gép nem sokkal vasárnap éjfél után szállt le Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol a többi között Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke fogadta az érkezőket. A Hunor február 6-án indult a földrengés sújtotta országba. Az…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Mától mi is tehetünk az ellen, hogy ne épülhessenek akkumulátorgyárak a közelünkben csak úgy
Ne feledjük, most még csak néhány helyszínt dobtak be. De a Fidesz-kormány eddigi ténykedését és diktatórikus módszereit látva ma Debrecen, Szombathely, Vácrátót, Göd, de holnap már lehet, hogy Miskolc, Szeged, Szolnok, vagy a saját kistelepülésünk. Valóban azt akarjuk, hogy ellepjék hazánkat a veszélyes anyagokkal dolgozó, rengeteg vizet használó kínai akkugyárak? Indul az LMP országos akkumulátorgyár-ellenes aláírásgyűjtése – ezt jelenti be hétfőn a párt társelnöke, Schmuck Erzsébet, és Kanász-Nagy Máté frakcióvezető-helyettes. A párt még január 23-án nyújtotta be népszavazási kezdeményezését az alábbi kérdésben: „Egyetért-e azzal, hogy akkumulátor gyártásra szolgáló üzemet csak…
Tovább olvasomMélyen a zsebükbe nyúltak a bálozók Abonyban
Kilencszázezer forint gyűlt össze az ötödik magyar bálon, amit szombaton rendeztek meg Abonyban. A városban nagyon népszerű a bál, melynek bevételét jótékony célokra fordítják idén is az elmúlt évek hagyományainak megfelelően. Idén az önkormányzat tulajdonában lévő salgóbányai ifj. Drávay József Ifjúsági Tábor konyhájának felújítására kívánják fordítani a bál szervezése után keletkező hasznot. Pető Zsolt polgármester nagy örömmel számolt be róla, hatalmas sikerként elkönyvelve a jótékonysági bál. Mint közölte, ötödik alkalommal civil kezdeményezésre rendezték meg a magyar bált, melynek bevételből az Ifj. Drávay József Salgóbányai Ifjúsági Tábor felújítását támogatják. Hozzátette, fantasztikus…
Tovább olvasomSzélsőségesek brutálisan megvertek három járókelőt Budán
„Szombaton a Széll Kálmán tér és a Szilágyi Erzsébet fasor találkozásánál megvertek három békés járókelőt minden ok nélkül, a támadók tettét csupán szélsőséges ideológiák vezérelték” – írta közösségi oldalán Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere vasárnap. Szombaton ekkortájt nem messze, a Budai Várból kifelé vonultak szélsőjobboldaliak, akik – hiába tiltotta meg a rendőrség – a náci német és magyar alakulatok 1945-ös kitörésére emlékeztek fáklyás vonulással. A rendőrség tájékoztatása szerint a helyszínen két embert elfogtak, akik ellen csoportosan elkövetett garázdaság bűntett és súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.…
Tovább olvasomHodász András a plébániája szerint már nem szolgál papként
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, szombaton Pető Attila ügyére reagálva tett közzé egy hosszú és megrendítő írást Hodász atya, amelyben arról számol be, hogy kamaszkorában molesztálta egy pap. Hodász írásának megjelenését követően a kormánypropaganda több lapja is megkereste az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyét, akik minden sajtóorgánumnak ugyanazt a közleményt küldték, mely szerint Hodász nem tett bejelentést az ügyben, illetve egy éve tartó betegszabadsága alatt is kapcsolatban állt a főegyházmegye munkatársaival. Az egyházmegye a Magyar Kurírnak így, a Magyar Nemzetnek (ahonnan javarészt átvette a többi kormányközeli felület is) az alábbi változtatással jelent meg a szöveg: „…András…
Tovább olvasomHatvanéves lett a népszerű Trabi – videó
A Trabant 601-est pontosan hat évtizeddel ezelőtt gyártották először, ebből lett aztán a későbbi népautó, ami hihetetlen kort ért meg. 1989-ig minimális változtatásokkal szinte pontosan ugyanúgy gyártották. A bő negyed évszázad, ami az autógyártás akkori időszakában óriási időtáv. A Trabant 601-et 1963 elején egy, a Német Szocialista Egységpárt VI. Pártkongresszus alkalmából rendezett berlini kiállításon mutatták be, így az első példányok mostanság ünneplik 60. születésnapjukat. A hivatalos leleplezést követően 1963-ban még csak 110 darab előszériás kocsi készült, a sorozatgyártás 1964-ben kezdődött meg. A VEB Sachsenring által Zwickauban gyártott kétütemű kéthengeres kisautóból 1990-ig több,…
Tovább olvasomA Jászság is sorra kerül: zűrzavar, az egyeztetés hiánya és a terhek megnövekedése az új orvosi ügyeleti rendszer
Úgyis minden megye előbb-utóbb sorra kerül az átalakításban. Eddig nem túl biztatóak a tapasztalatok. Fokozatosan vezetik be az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszert a magyar egészségügyben, elsőként Hajdú-Bihar megyében történt változás február 1-jével, aztán Szabolcs-Szatmár-Bereg, majd márciustól Győr-Moson-Sopron következik. Bár a rendszert már korábban is tesztelték, Breitenbach Géza elmondása szerint a háziorvosokat hivatalosan nem tájékoztatták a tapasztalatokról. Előbb-utóbb úgyis sorra került Jász-Nagykun-Szolnok megye is. “Kósza hírekből” és a sajtóból próbálnak tájékozódni arról is, mi vár rájuk Miskolcon és a megyében előreláthatólag augusztustól. De ami az északi szomszédmegyében lesz, arra számíthatunk Szolnokon és a…
Tovább olvasomMájus 7-én választ Törtel
A törteli választási bizottság május 7-ére tűzte ki az időközi önkormányzati választást. A lakosok képviselő-testületet és polgármestert is választanak. A választási kampányidőszak március 18-tól május 7. 19 óráig tart. Mint ismert, a képviselő-testület január 9-én határozott a polgármester kivételével egyhangúlag az önfeloszlatásról. Godó Tibor akkor úgy fogalmazott, hogy a választás az önkormányzat költségvetését 4.819.674 Ft összeggel fogja terhelni. Azt is mondta, hogy szerinte a képviselő-testület hat tagjának döntése egyáltalán nem szolgálja a törteli választópolgárok többségének akaratát. A lehető legrosszabb döntés, hiszen az időközi választás megtartását követően 1 éven belül úgyis önkormányzati…
Tovább olvasomReagált a kínai akkumulátorgyár: szerintük nem környezetszennyezők
Bár a vezetőségnek a neve nem hangzik el a cikkben, de a tiltakozásokra azzal reagáltak, hogy a gyáriak minden szabálynak megfelelnek. Reagált a debreceni beruházás körüli tiltakozásokra a kínai akkumulátorgyár vállalata, a CATL: szerintük a világszerte működő gyáraik minden szabálynak megfelelően működnek, ez bizonyítja, hogy távolról sem környezetrombolók, „sőt éppen ellenkezőleg”. A vállalat vezetősége – bár mint a 444.hu rámutatott, sem konkrét név és titulus nem derül ki – az Index kérdésére azt mondta, a környezeti, egészségügyi kockázatoktól nem kell aggódni, mert nem lesz talaj- és talajvízszennyezés. Az üzem szerintük átlagosan 3378 köbméter/nap vízfogyasztással…
Tovább olvasomBotrány Cegléden, meghálálták a Hit Gyülekezete támogatását
Kivonult Cegléden a legutóbbi önkormányzati képviselő-testületi ülésről az ellenzéki Czigle frakció. Tették ezt pont akkor, amikor esküt tett a gazdasági bizottság új tagja. A többségi, Fidesz-frakció ugyanis korábban visszahívta a bizottságból az oda az ellenzék által delegált Varga István. Helyére a saját emberét ültette. Ezzel azonban felrúgta azt a megállapodást, ami 2019-től eddig működött a városban a két politikai fél között. Fehér István, az MSZP szervezetének elnöke sajtótájékoztatóján kifejtette, szerinte azért tették ki Vargát a bizottságból, mert kritikával illette a Fideszt, a kormányt. Ugyancsak ezen az ülésen történt az, hogy…
Tovább olvasom