A Jászság is sorra kerül: zűrzavar, az egyeztetés hiánya és a terhek megnövekedése az új orvosi ügyeleti rendszer

Megosztás

Úgyis minden megye előbb-utóbb sorra kerül az átalakításban. Eddig nem túl biztatóak a tapasztalatok.

Fokozatosan vezetik be az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszert a magyar egészségügyben, elsőként Hajdú-Bihar megyében történt változás február 1-jével, aztán Szabolcs-Szatmár-Bereg, majd márciustól Győr-Moson-Sopron következik. Bár a rendszert már korábban is tesztelték, Breitenbach Géza elmondása szerint a háziorvosokat hivatalosan nem tájékoztatták a tapasztalatokról. Előbb-utóbb úgyis sorra került Jász-Nagykun-Szolnok megye is.

“Kósza hírekből” és a sajtóból próbálnak tájékozódni arról is, mi vár rájuk Miskolcon és a megyében előreláthatólag augusztustól. De ami az északi szomszédmegyében lesz, arra számíthatunk Szolnokon és a teljes Jászságban is.

“Ennyire előkészítetlenül komolytalan az átszervezés” – vélekedett a Praktizáló Háziorvosok Szövetségének elnöke. Szavait alátámasztja, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) is kongatja a vészharangot. Múlt szombati, rendkívüli országos küldöttközgyűlésükön közel egyhangúlag megszavazták, hogy a háziorvosok ne írják alá az új ügyeleti szerződéseket. Hatásos lehetett, hiszen Breitenbach Géza arról értesült, Hajdú-Biharban több száz főből alig negyvenen szignózták a szerződést.

“Maximálisan egyetértek a MOK állásfoglalásával. Ha a kamarával érdemben, és nem csak látszatra, tárgyaltak volna, akkor jó dolgok is születhettek volna. De egy egészségügyet nem lehet erőből átszervezni” – emelte ki az elnök. 

A Minap.hu számára most Breitenbach Géza azt mondta, Miskolcon például egy jól működő, 24 órás ügyeleti rendszer tehermentesítette a háziorvosokat. Most ezt teljesen felborították, “zűrzavar az egész”, és olyan háziorvosokat kényszerítenek bele a rendszerbe, akik 30-40 éve nem ügyeltek.
“Számomra kiszámíthatatlan a kimenetele ennek” – tárta szét a karját Breitenbach Géza. Egyenesen úgy fogalmazott, sok nehézséggel kell majd szembenézni, “nagyon sok orvos csalódik, és sokan lesznek elégedetlenek” az új rendszerrel – de a lakosság is kárát látja annak véleménye szerint, hogy az ügyeletes telephelyek számát a töredékére csökkentik. “Jelentősen szűkül az esélye annak, hogy orvoshoz fordulhassanak” – tekintett előre az elnök.
Úgy vélekedett, hogy most “rendkívül sok terhet tesznek” a mentőtisztek vállára is, holott csak a jól működő ügyeleti rendszereket kellett volna jogszabályi szinten is megerősíteni, egy ilyen átszervezésre igazából komoly szükség nem mutatkozott.

Kapcsolódó cikkek