Azonnali rezsitámogatást kell adni minden termelő magyar vállalkozásnak, így az élelmiszeripari és mezőgazdasági vállalkozásoknak is – mondta csütörtöki, online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője. Varju László úgy fogalmazott: a magyar élelmiszeripar érdekvédelmi szervezetei egyértelművé tették, hogy a történelmi mértékű magyar élelmiszerdrágulás legfőbb oka az “Orbán-kormány hétszeres rezsiemelése”. Hiába csökken a világpiaci gáz- és áramár, a kabinet nem csökkenti a vállalkozások rezsiköltségeit, amelyek emiatt nem tudják csökkenteni a termékeik árát, így a boltokban sem csökken a hazai kenyér, tej vagy hús ára – tette hozzá a politikus. A kormány…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Bach Mindenkinek Fesztivál – a nyitány Szolnokon lesz
Idén kilencedik alkalommal rendezik meg a Bach Mindenkinek Fesztivált: március 16-tól a Kárpát-medence száz településén kékszáz ingyenes programon csendül fel a zeneszerző muzsikája – közölte Kovács Zalán László tubaművész, fesztiváligazgató a budapesti Bethesda Gyermekkórházban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Kovács Zalán László elmondta, hogy a fesztivál az év végéig zajlik, a fő időszak március 31-ig tart. A fesztivál nyitókoncertje március 17-én Szolnokon lesz a városházán, ahol az Ádám Jenő Zeneiskola tanárai, növendékei lépnek fel. Az esemény díszvendége a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Karnagyok Kamarakórusa lesz. Kitért arra, hogy a magyarországi programokon túl, a Bach…
Tovább olvasomMérsékelték Budaházy György ítéletét: 17 helyett csak 6 év fegyház
Ebbe ráadásul beleszámít az az idő is, amit eddig börtönben töltött. Másodfokon 6 év fegyházbüntetésre mérsékelték Budaházy György büntetését a hosszú évek óta húzódó Hunnia-perben – írja a Telex. A 6 év fegyházbüntetésbe beleszámít annak az időnek egy része is, amit Budaházy eddig a börtönben töltött. Ezen kívül 5 év közügyektől való eltiltást is kapott. A többi vádlottnak szintén csökkentették a büntetését. A bíróság csütörtökön hozott ítéletet. Az ítélethirdetésen a Telex tudósítása szerint megjelentek Budaházy György támogatói, tisztelői és a nemzeti radikális szubkultúra számos fontos tagja. Így például Morvai Krisztina, Gaudi-Nagy Tamás, Zagyva György Gyula, Toroczkai…
Tovább olvasomA lakossági félóra hatására tartottak lakossági fórumot Cegléden
Cegléden – más településekkel szemben – minden önkormányzati képviselő-testületi ülés előtt lakossági félórát tartanak. Ezeken a lakosok szabadon elmondhatják észrevételeiket, panaszukat. Hogy ezeknek a testületi ülés előtti felszólalási lehetőségeknek mennyire van létjogosultságuk, mi sem bizonyítja jobban, hogy közbiztonsági fórumon vett részt a polgármester az önkormányzat, a rendőrség, a mezőőrség, valamint a polgárőrség képviselőivel együtt. Bizony, a legutóbbi képviselő-testületi ülés előtti lakossági félórán elhangzottak tették indokolttá a fórum megtartását. Ugyanis az ott elhangzott lakossági panaszok hatására Csáky András városvezető kérte a rendőrkapitányt, hogy közbiztonsági fórumot rendezzenek, ahol a lakosok közvetlenül is…
Tovább olvasomÁprilisban jön a Ceglédi Utcazene Fesztivál
Ahogyan minden évben, idén áprilisban is megrendezik Cegléden az Utcazene Fesztivált, amelyen számos helyszínnel és több színpaddal várják az érdeklődőket a különböző zenekarok és táncos produkciók. A 2012-ben életre hívott ingyenes programot a Ceglédi Ifjúsági Önkormányzat szervezi azzal a céllal, hogy a környék tehetségei megmutathassák magukat. Az egész városon átívelő hangos túrán útközben több zenész köszönti a járókelőket. Esténként a kis- és a nagyszínpadon pedig népszerű zenekarok koncertje zárja a városi programok sorát. A Városalapítók Napi Forgatagában a Régi Idők Piacztere, a kirakodóvásár, valamint a népi játékok mind-mind Cegléd múltját idézik változatos szórakozási és…
Tovább olvasomÚgy fest, Orbán az olaszoknál tanuló lányához ruccant ki a honvédségi géppel
Így már jobban érthető, miért nem menetrendszerinti járattal repül soha a miniszterelnök és a NER-lovagok. Belefért egy néhány napos kis szabadság Olaszországban, ehhez közpénzből fizetett honvédségi repülőgépeket (többet is) felhasználva. Jól megy az országnak, nem kell csökkenteni a kiadásokat, erre is milliók folytak el. Lesifotókból derült ki, hogy Orbán Viktor és Lévai Anikó Firenzében és Velencében is járt néhány napja. Orbán Viktor egyik lánya Firenzében tanul Erasmus programmal, ezért szállt le ott a honvédség gépe, hazafelé Egyiptomból – írta a Twitteren Stefano Bottoni olasz-magyar történész. Úgy tudja, Orbán lánya a második…
Tovább olvasomFejszével, bedrogozva ölte meg lakótársait, 19 évet kapott
A három férfi egy ingatlanban lakott, többször együtt italoztak. A történet azonban nem egészen úgy zajlott le, mint ahogy azt az elkövető előadta először a rendőröknek, szó sem volt semmiféle előzményről. Drogot fogyasztott, majd egyszerűen kivégezte két lakótársát a férfi. Első fokon 19 év fegyházbüntetésre ítélték szerdán azt a férfit, aki 2020-ban fejszével megölte házigazdáját és lakótársát, írja az ügyészség a közleményben. 2019 őszén az egyik sértett Budapestről visszaköltözött egy, a tulajdonában lévő, diósdi házba, lakótársnak befogadta maga mellé a vádlottat és a másik sértettet. A három férfi gyakran italozott hármasban, de…
Tovább olvasomA NER mindenáron elvenné a híres balatoni partszakaszt, civilek próbálják megakadályozni
A történet lényege nem ismeretlen, ezt már az akkumulátorgyárak ellen tiltakozók is megismerhették. A kormány ígért valamit, amit aztán a legkevésbé sem tart be. Egyáltalán senkit sem érdekel a helyiek véleménye, a luxuslakópark akkora biznisz a Fidesz-közeli üzletembereknek, hogy nem teljesülnek a korábbi, a lakosoknak tett ígéretek. Az akkumulátorgyárak építésének esetében nagyjából hasonlóval szembesülhetünk az utóbbi időszakban. Hiába minden korábbi ígéret, végül senkit nem érdekelt a helyiek véleménye az Aligaligetbe tervezett luxuslakóparkkal kapcsolatban. A kezdetben még Club Aliga néven Mészáros Lőrinc és Tiborcz István közös bizniszeként induló fejlesztés mostanra kivitelezőt és…
Tovább olvasomJó eséllyel válik Mészáros Lőrinc lánya is – akkor ezért repülhetett férje cége több megrendelésből is
Ahogy azt szakmai körökben az utóbbi bő egy évtizedben mindenki megtanulhatta, Mészáros Lőrinc ellen lehetetlenség focizni. Még egy közeli családtagnak sincs erre esélye. Néhány napja hirtelen feltűnt mindenkinek, mennyi korábbi megrendeléstől esett el a Nemzet Gázszerelőjének veje. Most már azt is tudni vélik, hogy egy zátonyra futott házasság és válás áll a háttérben. Ilyen a NER. Ha kiesik valaki a kosárból, jó eséllyel örökre kiesik. Homlok Zsolt és Mészáros Ágnes válására nemcsak a cégbejegyzési változtatásokból lehet következtetni, de abból is, hogy Homlok lakcíme megváltozott. Több jel utal arra, hogy elvált,…
Tovább olvasomMi kell a nőnek? – Mi sem egyszerűbb!
Évszázadok óta kitörölhetetlen a férfiak fejéből az a legenda, miszerint a nőket képtelenség megérteni. Filmek, viccek, bölcseletek, versek és mémek ezrei szólnak arról, hogy hiába minden erőfeszítés, a szebbik nem gondolatai kifürkészhetetlenek és vágyaik útvesztőjében még egyetlen férfi sem találta meg a kiutat. Tehát mindenki nyugodtan visszaülhet a tévé elé, a párja keze helyett szoríthatja a mobiltelefont és ahogyan az ég kék, a fű zöld; a nőket így teremtette a Mindenható. Kedves férfiak, itt az ideje, hogy ne döntsenek a nők feje felett, inkább próbáljanak belenézni! A könnyebb megértéshez alkalmazzunk…
Tovább olvasom