Mintha valaki szándékosan szórakozna azzal, hogy az utóbbi hetekben egyre több megmagyarázhatatlan dologra bukkannak. Most Japán partjainál egy hatalmas fémgömböt találtak, amiről egyelőre fogalmuk sincs, micsoda. A találgatások persze már meg is kezdődtek. Nagyon furcsa és megmagyarázhatatlan, legalábbis eddig meg nem magyarázott dolgok történnek világszerte. A múlt héten az Egyesült Államok fölött három olyan valamit is lelőttek amerikai vadászgépek, amikről senki az ég világon nem tudja azóta se megmondani, hogy mik lehettek, és miért voltak ott. De legalábbis jól titkolják. Most pedig Japánban mosott partra a tenger egy rejtélyes, rozsdás, szférikus…
Tovább olvasomKategória: Külföld
Hírek a határon túlról
Egyedül Szijjártó hiányzott az EU-s külügyminiszterek Ukrajnával szolidaritó videoüzenetéből
A magyar külügyminiszternek egyéb elfoglaltsága volt, de megtehette volna, hogy előre rögzíti az üzenetét, ahogy azt osztrák kollégája tette. Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei a háború első évfordulóján videós üzenetben fejezték ki szolidaritásukat Ukrajnával – számolt be róla a HVG. A felvételt a tárcavezetők hétfői ülését követő sajtótájékoztatón mutatták be, és csak egyetlen ország külügyminisztere nem látható a videón: Magyarországé – írja a Népszava brüsszeli tudósítója. Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell által is közzétett videón Szijjártó Péter helyett az egyik államtitkára, Sztáray Péter látható. A Népszava megjegyzi, hogy budapesti elfoglaltságai miatt nem volt…
Tovább olvasomOrbán megint vétóval fenyeget? Négy embert vetetne le állítólag a szankciós listáról
Az értesülésről beszámoló Politico Putyin legfőbb uniós szövetségesének nevezi a magyar miniszterelnököt, de arról nem írnak, ki az említett négy személy. „Putyin EU-s szabotőre” – ezzel a címmel küldte ki legfrissebb reggeli hírlevelét a Politico, amely úgy értesült: Orbán Viktor, akit „Putyin legközelebbi EU-s szövetségesének” is neveznek a hírlevélben, azzal fenyeget, hogy megvétózza az Oroszország elleni szankciók kibővítését. Három diplomatára hivatkozva arról írnak: a magyar miniszterelnök négy embert szeretne töröltetni a szankciós listáról -igaz, arról, hogy ki az a négy személy, nem tudni részleteket. A hvg.hu korábban úgy értesült, hogy Aliser Uszmanov…
Tovább olvasomÜgyes: lemondott a közlekedési államtitkár, mert olyan vonatokat rendelt, amik nem férnek át az alagutakon
Elképesztően sok pénzt szánt erre a spanyol kormány és csak utólag derült ki, hogy totális csőd és betli a beszerzés, mivel a vonatok használhatatlanok. Szerencséjükre azonban még a vásárlás előtt kiderült a hiba, csak így csúszik két évet a projekt. Egy elhibázott vonatbeszerzési projekt miatt lemondott posztjáról Isabel Pardo de Vera spanyol közlekedési államtitkár és Isaías Taboas, a spanyol vasúti közlekedési vállalat (Renfe) elnöke hétfőn. Január végén az El Comercio című lap hozta nyilvánosságra, hogy a Renfe olyan vonatokat rendelt meg a spanyol CAF (Construcciones y Auxiliar de Ferrocarriles) vállalattól,…
Tovább olvasomNyugati biztonság? Több ezer korábban kitoloncolt bevándorló tért vissza ugyanoda Európában
Hiába toloncoltak ki az elmúlt három évben közel hétezer bevándorlót, akkor sem tudták megakadályozni a hatóságok még a bűncselekményt elkövetők visszatérését sem, nagy részük ismét Németország területén jár. Ez azért nem tűnik tökéletes biztonságpolitikának. Az elmúlt három évben 6495 korábban kitoloncolt bevándorló tért vissza vagy próbált meg visszatérni Németországba – írta meg a német Bild napilap szövetségi rendőrségi statisztikákra hivatkozva. Ezalatt az idő alatt a visszatérők száma 74 százalékkal nőtt. A Deutsche Welle szerint a statisztika nyomán valószínűleg újjáéled az arról szóló vita, hogy az országból nem tudják kitoloncolni azokat a menedékkérőket,…
Tovább olvasomSzenzáció: tíz nappal a földrengés után túlélőt emeltek ki
Hihetetlen, hogy 248 órát kibírt a romok alatt élve, ráadásul magánál volt, amikor a mentőegységek rátaláltak és sikeresen kiszabadították a 17 éves lányt. Ezért nem szabad soha feladni a kutatást. Tíz nappal a földrengés után mentettek ki egy 17 éves lányt a romok alól Kahramanmaraşban, írja a BBC. Aleyna Olmez 248 órát töltött egy összedőlt lakóház maradványai alatt a hideg, téli időben. Amikor megtalálták, eszméleténél volt, a jelek szerint viszonylag jó állapotban, mondta a mentőcsapat egyik tagja az AFP-nek. „Már egy hete dolgozunk ennél az épületnél. Örülünk, ha életben találunk valakit,…
Tovább olvasomSzolgálat közben meghalt az egyik mentőkutya
A törökországi földrengés sújtotta területeken a szakemberek munkáját számos keresőkutya segítette. Amikor a romok alatt a hangok halkulni kezdenek, majd végleg elnémulnak, a négylábúak jelentik az utolsó reményt, hogy túlélőkre találjanak. A mentés során a keresőkutyáknak egészen a romok mélyére is be kell hatolniuk, és ugatással jelzik, ha élő embert találnak. Szűk helyeken, omladozó épületek között és alatt kúsznak, nem teljesen veszélytelen a munkájuk. Szerencsére a magyar csapatok tagjai és hűséges társaik épségben hazatértek, de pár nappal ezelőtt a spanyol életmentők egyik kutyája munka közben életét vesztette. Lehoczki László, a legendás Mancs egykori…
Tovább olvasom“Az Egyesült Államok robbantotta fel az Északi Áramlat gázvezetéket”
Egy rendkívül híres és legendás amerikai újságíró vezette hosszasan végig, miért az USA a felelős az ukrán háborúért, vagy éppen a gázvezeték felrobbanásáért. Információi szerint a CIA már 2021-ben elkezdett dolgozni azon, hogy a kellő pillanatban kiiktassa az északi gázvezetéket, ezzel is kicsinálva az orosz gázfüggőséget Európa nagy részén. Annyi tény, hogy feltűnően nagy a csend a gázvezeték szeptemberi felrobbantása óta, egyelőre a világon semmilyen bizonyíték nem támasztja alá azt, hogy Oroszország állt volna ennek hátterében. Az orosz–ukrán háború kitöréséért és az Ukrajnában véghezvitt orosz pusztításért viselt erkölcsi felelősség szétterítésének egyik…
Tovább olvasomMegmozdult a halott asszony a ravatalozóban
Egy idősek otthonában a napokban egy 82 éves hölgytől kellett búcsút venni, de nem végleg. A hátborzongatő eset New York-ban történt meg. A hatóságok tájékoztatása szerint egy hónapon belül ez már a második ilyen eset az Egyesült Államokban. A Az idős nőt szombaton 11:15-kor nyilvánították halottnak a gondozók és elvitették a testét. Azonban három órával később, a ravatalozóban azt vették észre, hogy még mindig lélegzik. A sokkot kapott alkalmazottak azonnal kórházba szállíttatták az idős hölgyet, ám az állapotáról egyelőre semmit sem tudni – írta a The Guardian. A történtek miatt…
Tovább olvasomFolyamatosan zajlik: kettétörik Afrika, különválik egy hatalmas keleti terület – videó
Lassan két évtizede megjelent már egy több tíz kilométer hosszú repedés az etiópiai sivatagban, ez pedig csak idő kérdése, mikor vezet egy új tenger kialakulásához. Mivel a lemezek folyamatosan távolodnak egymástól, a szemünk láttára zajlik egy új kontinens létrejötte. Egészen különleges felfedezést tettek geológusok Afrikában: a kontinens kettészakad, így létrejön egy új óceán. 2005-ben egy 36 mérföld (körülbelül 56,3 km) hosszúságú repedés jelent meg az etiópiai sivatag Afar-tartományában, ami jó eséllyel egy új tenger létrejöttéhez vezethet. A kutatók szerint a sivatagban folyamatosan ütköznek Afrika és Arábia tektonikus lemezei, melynek következtében…
Tovább olvasom