Smile nyugodtan mehet nyugdíjba, lesz méltó utódja

Új keresőkutyát tanítanak be a zagyvarékasi Életjel mentőcsoportnál. Vito, a fekete labrador kiképzése elkezdődött, betanítása több mint másfél évet vesz majd igénybe. Már most gondoskodni kell Smile utódjáról, hiszen a szervezet sokat tapasztalt és megélt 11 éves mentőkutyája egyszer nyugdíjba fog vonulni. Az utánpótlást Vito személyében biztosítják. A 10 hetes labrador jó úton jár, máris beilleszkedett új környezetébe. Smile kiváló keresőkutyának bizonyult, a kis tacskó többek között részt vett a törökországi földrengés áldozatainak felkutatásában is. Fotó: Életjel mentőcsoport Facebook

Tovább olvasom

Tovább zuhanhat a bankfiókok száma – ember nincs, aki hitelről akar tárgyalni

Senkinek sem kellenek a lakáshitelek – utoljára 10 éve volt olyan alacsony a szerződések száma, mint idén februárban – havonta egy bankfiókban átlagosan kevesebb, mint 3 hitelszerződést kötnek az ügyfelekkel – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.

Tovább olvasom

Kétszer sült fel egymás után: egyszer ittasan, egyszer jogsi nélkül

Egy zagyvarékasi lakos közlekedett személygépkocsival Szolnok belterületén március 12-én 3 óra 15 perckor, mikor a rendőrök ellenőrizték. A 40 éves férfivel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A sofőrt további mintavételre előállították és vezető engedélyét a helyszínen elvették, majd szabadon bocsátották. A szolnoki rendőrök alig egy óra elteltével ismét ellenőrzés alá vonták a férfit, aki akkor is gépkocsival közlekedett, immár vezetői engedély nélkül. A jogsértőt előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették.

Tovább olvasom

Zagyvarékasi gyerekek jártak a cirkuszban

Nagy öröm érte nemrég azokat a zagyvarékasi gyermekeket, akik kiváló tanulmányi teljesítményükkel példát mutattak egész iskolaközösségüknek. A Fővárosi Nagycirkusz igazgatója, Fekete Péter ajánlott fel jegyeket Kállai Mária országgyűlési képviselőnek. Ezt aztán Polónyi László igazgatónak juttatta el, aki a Damjanich János Általános Iskola jól tanuló diákjainak nagyszerű kirándulást szervezett Európa egyetlen kőcirkuszába, hogy ott a két hónapig hazánkban vendégszereplő Ukrán Nemzeti Cirkusz: Jégkirályság – című előadásában gyönyörködhessenek. Kállai Mária köszönet mondott azért, hogy megvalósulhatott 45 zagyvarékasi kisgyermek álma. Mint megírtuk, ugyanebben az iskolában történt az az eset is, hogy egy verekedés…

Tovább olvasom

Kitalálja, mivel védekezett a zagyvarékasi férfi?

Személyazonosító igazolványa buktatta le a betörőt, aki a helyszínről távozva elhagyta okmányát, így jutottak nyomára a szolnoki nyomozók. Tegnapi napon este érkezett a bejelentés a Szolnoki Rendőrkapitányságra, miszerint ismeretlen személy jogtalanul behatolt a sértett szolnoki ingatlanjába, ahonna két láncfűrészt, körfűrészt és flexet tulajdonított el. A helyszínre érkező rendőröknek a tulajdonos elmondta, hogy a kerítés mögött megtalált több, a házából származó tárgyat és egy zagyvarékasi férfi nevére kiállított személyazonosító igazolványt. Az egyenruhások a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét február 14-én elfogták és előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt…

Tovább olvasom

Olyan választ adott az iskolaigazgató/polgármester, hogy a fal adta a másikat

Zagyvarékason háborognak a lakosok, hogy mi folyik az iskolájukban. Legutóbb ugyanis egy verekedés során egy tanulónak eltörték mindkét karját. Hát mi folyik itt, kérdezik a lakosok. Az ügy érdekessége, hogy az iskola igazgatója egyben a polgármester is. A minap megírtuk, hogy a verekedés folyományaként esetmegbeszélést tartottak az iskolában többek között a rendőrség részvételével. Ennek kapcsán érdeklődtünk a rendőrségtől a fejleményekről.  A rendőrség közölte, hogy valóban volt esetmegbeszélés, ugyanakkor ejtették az ügyet. Mint közölték, “Tekintettel arra, hogy a bűncselekmény elkövetője nem töltötte még be a 14. életévét, ezért a nyomozóhatóság –…

Tovább olvasom

Eltörték egy gyerek karját, a feljelentést elutasították

Információink szerint a napokban újabb fejlemény történt abban a zagyvarékasi iskolában, ahol korábban egy gyerek mindkét karját eltörték egy verekedés során. Az esetről lapunk számolt be legelőször. Mint azt most megtudtuk, a minap esetmegbeszélés zajlott több szakértő bevonásával az iskolában. Többek között a rendőrség is jelen volt ezen az eseményen. Tőlük arról érdeklődtünk, hogy történt-e valami az ügy vizsgálatában, illetve mit tudnak az esetmegbeszélés eredményéről. A rendőrség válaszában kifejtette, hogy, idézzük: “A zagyvarékasi Damjanich János Általános Iskola intézményvezető-helyettese jelzéssel élt a rendőrség irányába, miszerint 2023. január 19-én délelőtt egy diák…

Tovább olvasom