Mintha mindent felülről találnának ki, ami az egészségünket illeti. Egyelőre nem tudják, hogy a tragikus halálesetnek van-e köze a vírushoz, de folynak a vizsgálatok. Legalább egy gyermek halálát okozta egy Európában és az Egyesült Államokban terjedő rejtélyes májbetegség – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Az ENSZ szakosított szervezete szombat este számolt be arról, hogy „ismeretlen eredetű heveny májgyulladás” legkevesebb 169 esetét jelentették tucatnyi országból. Fiatal páciensekről van szó, akik életkora egy hónaptól 16 évesig terjed, tizenheten közülük májtranszplantációra szorulnak. A WHO azt nem árulta el, hogy a haláleset melyik országban történt.…
Tovább olvasomCímke: veszélyes
Elkezdett befagyni a Holt-Tisza, de szigorúan tilos és veszélyes a jégre merészkedni
Egyáltalán nem egyenletes a jégréteg és legfőképpen nem biztonságos vastagságú. A következő napok időjárását elnézve nem is lesz elég idő ahhoz, hogy megfelelő mértékben befagyjon. A részletekről a Szolnoktv.hu adott hírt. Még csak a kacsákat bírja el. Ők lépdelnek a jégtábla szélén, hogy onnan ugorjanak a hideg vízbe picit lubickolni. Bár az első jégfoltok megjelentek a Holt-Tiszán, ránézésből is megállapítható, hogy rálépni tilos és életveszélyes. A jégre lépésnek szigorú írott és íratlan szabályai vannak. A biztonság mindenek felett. Az első és legfontosabb, hogy legalább 12 cm vastagnak kell lennie a…
Tovább olvasomKövér László simán bolondnak nevezte Márki-Zay Pétert
Ez nyilván belefér abba a kultúrába, aminek megsértése miatt az ellenzékieket annyira serényen büntetgeti. A házelnök azon mondatára is érdemes felfigyelni, hogy “a demokrácia veszélyes üzem”. Valószínűleg ezért kerüli évek óta igen messzire Kövér, Orbán és FIDESZ-KDNP-s társai. „Nekem az a véleményem róla (…), nem futó, futó nélküli bolond” – mondta Kövér László házelnök Márki-Zay Péterről a Polgári Mulatóban, amiről a Hír Tv posztolt. Kövér szerint „tragédia történt néhányszor, mikor így vagy úgy effektív elmebajosok kerültek az ország vezető pozícióiba. A két dolog nem zárja ki egymást, a demokrácia pedig egyébként…
Tovább olvasomÉletveszélyesen szabadult el egy kerék a 4-es úton – videó
Döbbenetes videó, nagy szerencsével úszta meg a kamerás autó és sofőrje az esetet. A Bpiautosok.hu olvasójának fedélzeti kamerája rögzítette – még nyáron -, ahogy a 4-es úton Fegyvernek térségében elszabadul egy kisáruszállító járműre rögzített pótkerék. Az, hogy milyen erővel csapódik a kamerás járműnek a kerék, azt a videó szépen megmutatja és azt is, hogy milyen óriási szerencse kell ahhoz, hogy egy ekkora és ilyen tömegű tárgy ne okozzon hatalmas balesetet, vagy legrosszabb esetben személyi sérülést vagy halált. ” A dátum, idő nem jó a felvételen. 2021.07.23 15 óra körül történt az…
Tovább olvasomA gyerekek elhagyták a tantermet, néhány perc múlva leszakadt az egész mennyezet
Óriási szerencse, hogy senki nem sérült meg a balesetben. Ez néhány percen múlott. Leszakadt a plafon egy ukrajnai iskolában – írja a KárpátHír. A gyerekek néhány perccel korábban hagyták el a tantermet. A törmelék beborította a padokat, a székeket, valamint a diákok személyes holmijait is. A Csernyihiv megyében, Novhorod-Szeverszkij 1. számú oktatási intézményben történt balesetben szerencsére nem sérült meg senki. A szülőket kifejezetten nyugtalanítják a történtek, aggódnak az iskola műszaki állapota miatt. A helyi önkormányzat szerint az iskola vezetősége még nem fordult hozzájuk a plafon kijavításával kapcsolatban. Nem először fordult elő ilyesmi…
Tovább olvasomA lomtalanításnál egy éles kézigránátot is a holmik közé pakolt egy szolnoki ember
Szerencsére a robbanószerkezet nem robbant fel és nem került illetéktelen kezekbe. Meglepő, egyben megdöbbentő eredményt hozott a lomtalanítási akció első felvonása. A régi négyes úttól délre fekvő városrészből rekord mennyiségű lomot szállítottak el a szolgáltató munkatársai, akik most először találtak a kidobott kacatok közt robbanószerkezetet – adta hírül a Szolnoktv.hu. A lomtalanítási akció első- múlt heti etapjában a régi négyes úttól délre eső városrészeket járták a szolgáltató gyűjtőjáratai. „Soha nem látott mennyiségű hulladékot a szolnokiak most szombaton, illetve sajnos vasárnap is. Több mint 380 tonnát gyűjtöttek be a kollégák- ez harmincegy…
Tovább olvasom