A vasúttársaság júniusi jelentése szerint az idei nyáron pontosabban közlekedtek a vonatok, mint az előző évek hasonló időszakában.
Tovább olvasomCímke: vasút
Óriáshitel: 800 milliárd forintért újítaná fel a MÁV a vasúthálózatot
A Magyar Államvasutak (MÁV) rekordösszegű, 800 milliárd forintos hitelkeret megszerzéséről tárgyal az Európai Beruházási Bankkal (EIB). A forrásból 15 jelentős pályakorszerűsítést valósítanának meg, ami összesen 600 kilométernyi vasútvonal felújítását jelentené országszerte – derül ki a Blikk megkeresésére adott válaszokból.
Tovább olvasomElvileg ismét jár a vonat Szolnok és Budapest közt – kérdés, hogy meddig
Biztosítórendszer-hiba bénította meg a Keleti pályaudvar forgalmát kedden reggel.
Tovább olvasomLázár: “Hetekre lesz szükség” – totális vasúti összeomlás a vihar után
“Vasútikatasztrófa-sújtotta területté” nyilvánította hétfőn a MÁV-csoport a fővárost és a Balaton térségét, miután a rendkívül erős vihar országszerte súlyos károkat okozott a vasúti infrastruktúrában. A helyreállítási munkálatok keddig is, de akár tovább is elhúzódnak, ezért a társaság arra kéri az utasokat, hogy aki teheti, tervezze át utazását Volán-buszra, vagy halassza későbbre.
Tovább olvasomEzúttal a vihar miatt omlott össze a vasúti közlekedés: fennakadások a ceglédi és újszászi fővonalon
A hétfői vihar komoly károkat okozott az országos vasúti hálózatban. A megrongálódott felsővezetékek és kidőlt fák miatt több fő közlekedési útvonalon is pótlóbuszokat kellett forgalomba állítani.
Tovább olvasomJelentős fennakadások a Budapest–Szolnok vasútvonalon a felsővezeték leszakadása miatt
Péntek hajnalban leszakadt a felsővezeték Abony és Szolnok között, ami komoly zavarokat okozott a Budapest–Cegléd–Szolnok vasútvonal forgalmában – tájékoztatott a MÁV. A történtek miatt ezen a szakaszon ideiglenesen szünetelt a vasúti közlekedés, és azonnal megkezdték az autóbuszos pótlást Cegléd és Szolnok között.
Tovább olvasomMár nem büszkék a szolnokiak a pályaudvarukra
Elvitathatatlan, hogy Szolnok megyei jogú városként a legfontosabb csomópont a megyében, vasúti és buszos elérhetősége kulcsszerepet játszik a helyiek és az átutazók közlekedésében egyaránt. Persze egy ekkora településen a vasútállomás nem kizárólagosan érkező és távozó vonatokat jelent, Szolnokon is egyfajta városkapuként próbál funkcionálni: kávézó és étterem várja a tömegeket, akik vagy rohamléptékben szaladnak valamelyik vágány felé, vagy, ha idejük engedi, tesznek egy próbát és a Baross felé indulnak el. De mi a története a vasútállomásnak, és milyen állapotban “tündököl” nap mint nap? Méltó módon fogadja az ideérkezőket? Képes komfortos, biztonságos,…
Tovább olvasomTragikus sorozat: három emberéletet követelt a szombati nap a magyar vasúton
Szörnyű szombatot élt át a hazai vasúti közlekedés: délig három halálos baleset rázta meg az országot. A tragikus események Tolna, Heves és Zala megyében történtek, mindegyik eset emberéletet követelt.
Tovább olvasomTávozik a helyettes államtitkár – a minisztérium szerint NEM a MÁV döbbenetes bukdácsolása miatt
Nem zárható ki, hogy ismét egy meghökkentő véletlennek vagyunk tanúi, de az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a MÁV az utóbbi hetekben, leginkább a botrányos forrás- és fejlesztéshiány miatt a megszokottnál is sokkal rosszabbul teljesít.
Tovább olvasomJúniusban több napig vonatpótló buszokkal közlekedhetünk a térségben
A MÁV-START Zrt. és a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet a napokban közleményben tájékoztatatta a Jászberény, Újszász és Szolnok környékén utazókat, hogy június 17-től június 20-ig a Jászberény–Újszász vasútvonalon karbantartási munkálatok miatt a személyvonatok közlekedése szünetel és ezen az útvonalon vonatpótló autóbuszok biztosítják az eljutást. A térségben más vasúti fennakadásokra is készülhetünk.
Tovább olvasom