Jócskán azelőtt, hogy márciusban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szalay Ferenc miniszteri biztossal és Kállai Máriával, a térség fideszes országgyűlési képviselőjével az oldalán bejelentette, hogy a KunlunChem nevű kínai vállalat Szolnokon, összesen százmillió eurós befektetés keretében tervez létrehozni egy akkumulátoripari gyárat, közszájon forgott a megyeszékhelyen, hogy valami készül. Valami nagy. Hivatalos információkat aligha szerezhettek a helyi sajtó képviselői és az érdeklődő civilek, a Szol24 mindösszesen annyit tudott meg Györfi Mihály polgármestertől idén februárban, hogy „akkumulátorgyár biztosan nem érkezik.” A többi már történelem. Hosszú hónapok politikai kavarásai, ellentmondói információi és a…
Tovább olvasomCímke: transparency
Workshoppal folytatódott a Transparency International mentorprogramja
A napokban lezajlott a Transparency International Magyarország idei oknyomozói mentorprogramjához kapcsolódó szakmai workshop, amelynek keretében a mentorok és a mentoráltak egy szakmai képzésen vehettek részt a Francia Intézet budapesti épületében. Ahogy júniusban megírtuk, a programba ezúttal testvérlapunk, a Szol24 is bekerült, azaz lehetőséget kapott arra, hogy részt vegyen a magyarországi oknyomozó újságírás egyik nívós szakmai projektjében.
Tovább olvasomVisszaszólt Deutsch Tamásnak a Transparency igazgatója, szóba került a kábítószer is
Keményen reagált a fideszes megmondóember (és EP-képviselő) szúrásaira a szervezet jogi igazgatója. “Érdekelne, hol cuccol, mert biztos valami jó anyagot szerzett” – utalt arra a híresztelésre, miszerint Deutsch igen gyakran él(t) drogokkal. Keményen visszaszólt Deutsch Tamásnak Ligeti Miklós, a Transparency jogi igazgatója a Spirit FM-en. Liget arra reagált, hogy Deutsch korábban a Hír TV-ben a világ legkorruptabb civilszervezeteként hivatkozott a Transparencyre, amit Ligeti úgy kommentált a rádióban, hogy „ha él még olyan szerekkel, amelyekkel nem illik élni, vagy jogszabály is tiltja, akkor megkérdezném Deutsch Tamást, hogy ő hol cuccol, mert biztos valami…
Tovább olvasom