Augusztusban révbe ér Noé bárkája Törökszentmiklóson

A Törökszentmiklósi Református Egyházközség törökszentmiklósi oktatási központja újabb intézménnyel bővül. Augusztus 1–én ugyanis megnyitja kapuját a Noé Bárkája Református Bölcsőde, a Kutas Bálint utca 3. szám alatt. Már a berendezések és a bútorok is a helyére kerültek. Várják a családok jelentkezését Törökszentmiklósról és a környező településekről. A 400 négyzetméteres, két csoportszobás, huszonnégy gyermek gondozására alkalmas intézményre több mint 250 millió forintot nyert a Törökszentmiklósi Református Egyházközség egy pályázaton, melyhez önerőt is hozzátettek.  A kétszintes, esztétikus bölcsődébe kiváló minőségű fejlesztő eszközöket, játékokat szereztek be. A kisgyermekek gondozása, nevelése a református keresztyén értékek mentén…

Tovább olvasom

Befejezés előtt áll a várkonyi alkotóházba szánt szőnyeg

Folytatódott a gyöngyfűző népi kézműves szakkör a nagykörűi művelődési házban. A szakköri foglalkozáson újabb fűzési technikát próbáltak ki a résztvevők Sziráki Éva szakkörvezető, népi játékok és kismesterségek oktatója irányításával. Készülve az ünnepre, kokárdát fűztek a résztvevők, közölte a megyei népművészeti egyesület a közösségi oldalán. Ugyancsak az egyesület tette közzé, hogy törökszentmiklósi szövőkör minapi foglalkozásán a jelenlévők folytatták megkezdett szőttesük szövését. A JNSZ Megyei Népművészeti Egyesület tiszavárkonyi alkotóházába készülő szőnyeg – amit a nyári szövőtábor alatt terveztek és kezdtek el szőni – befejezés előtt áll, de az újabb darabok mintázata is…

Tovább olvasom

Százévest köszöntöttek Törökszentmiklóson

Egy hét leforgása alatt már a második szépkorú törökszentmiklósi lakost köszönthette születésnapja alkalmából Markót Imre polgármester. Buczik Andrásné Erzsike néni a napokban töltötte be 100. születésnapját. Bár hét testvére közül már az utolsótól is el kellett búcsúznia, mégis boldog ember. Erzsike néniék tanyán éltek, nyolcan voltak testvérek hat fiú, és két lány. Mára ő maradt egyedül, nővére, Boriska 4 évvel ezelőtt halt meg 99 évesen. Ő 1941-ben ment férjhez, de András bácsi nagyon korán, és váratlanul halt meg 1978-ban, így Erzsike néni 45 éve özvegyasszony. Sajnos gyermekük sem született. Ellátta…

Tovább olvasom

Tizennyolc dédunokás hölgyet köszöntöttek

Gugyel Sándorné Klárika néni Törökszentmiklóson 90 éves lett. Ebből az alkalomból az önkormányzat nevében köszöntötte Markót Imre polgármester. Klárika néni még ma is rendkívül temperamentumos, és jó kedélyű, saját bevallása szerint is szókimondó hölgy. Törökszentmiklóson született, igazi nagycsaládba. Hét testvére volt, de egyikük korán meghalt. Édesapja a 2. világháborúban fogságba esett, ezért édesanyjuknak egyedül kellett róluk gondoskodnia. Valószínűleg innen hozta a példát, hiszen egész életét végig dolgozta. Dolgozott Szenttamáson a tehenészetnél, erdőgazdaságban, gyárban, úgy hogy közben folyamatosan tanyán élt a családjával. A család pedig 10 gyermeket jelentett. Klárika néni 5…

Tovább olvasom

Duplájára bővül a befogadóhely, ezzel megszűnhet a várólista is

Hamarosan befejezéséhez érkezik az új bölcsőde kivitelezése Törökszentmiklóson. A jelenlegi készültségi szint meghaladta a 60 százalékot. A kivitelezési szerződés szerint április végén kezdődhet a műszaki átadás-átvétel. A belső munkákon a napokban is közel ötven ember dolgozik, hogy ez meg is valósuljon. A Törökszentmiklós Városi Bölcsőde intézmény megkezdte a 2023/24-es gondozási évre történő igények felmérését. Mivel az elmúlt hetekben a kivitelezés megvalósításához szükséges ismételt ráemelési kérelem pozitív elbírálást kapott a kormánytól, így minden akadály elhárult, hogy szeptembertől az épület megnyithasson és a jelenlegi 54 férőhely még 52-vel bővüljön, közölte Markót Imre…

Tovább olvasom

Emelkednek a gyermekétkeztetés térítési díjai is

Március 1-től emelkedik a menza térítési díja azokban az intézményekben, ahol a Törökszentmiklós Városi Bölcsőde és Főzőkonyha biztosítja a gyermekétkeztetést. A díjemeléssel a kiegyensúlyozott gazdálkodást szeretnék biztosítani – hangsúlyozta Dancza Istvánné intézményvezető, Tették ezt arra tekintettel, hogy a nyersanyagokon kívül a rezsiköltségek, bérköltségek is emelkedtek. Az emelés az általános iskolák és óvodák esetében 19, bölcsőde esetében 15 százalékos. A különbséget az eltérő összetételű nyersanyagok használata indokolja. A térítési díj emelésével a gyermekétkeztetés jelenlegi színvonalának szinten tartását tudja vállalni a főzőkonyha. Emelkedtek a szociális szolgáltatási díjak is. A szociális törvény szabályozza,…

Tovább olvasom

Százmilliókkal többet nyelnek el a beruházások

Kénytelen volt a kormány közpénzből számos beruházás költségvetését biztosítani a befejezés érdekében. Például a mezőtúri térségben a megemelkedett építőipari költségek miatt plusz forrásokat kellett biztosítani a sikeres megvalósítás érdekében. Ilyen az ipari park fejlesztése Mezőtúron, ami eredetileg 430 millió forint lett volna, de 698 millióra jött ki. A projekt keretében a mezőtúri Ipari park infrastrukturális fejlesztése valósul meg, mely két, építéssel összefüggő projektelemet tartalmaz. A közmű fejlesztése keretében útburkolat, víz-, szennyvíz- és gázvezeték-hálózatok, elektromos hálózat, valamint csapadékvíz-elvezetés fejlesztése valósul meg. A projektben továbbá szolgáltató és kiszolgáló műhelyt alakítanak ki. A…

Tovább olvasom

Októberben indulhat el a Galambos park fejlesztése

Játszótér napvitorla árnyékolással, színpad, fedett vizesblokk, ivókút, futókör, mászóerdő, vizes élőhely és körben parkoló kialakítása. Ez mind-mind szerepel a törökszentmiklósi Galambos park felújításának terveiben. Tavasszal lesz egy éve, hogy sikeres lett az erre benyújtott pályázat. Törökszentmiklós egyik meghatározó közösségi tere a Galambos park. Minden korosztály számára pihenést, szórakozást nyújt, rendezvénytérként is használják. Ezt nem csak a város vezetése gondolta így, hanem a lakosság is. Igény mutatkozott a terület fejlesztésére, újragondolására, hogy a mai kor elvárásainak is megfeleljen.  A tervezés már 2019-ben elkezdődött, 2020 év elejére el is készült egy átfogó fejlesztési koncepció…

Tovább olvasom

Fejlesztik a strandfürdőt Törökszentmiklóson

Fejlesztik a Törökszentmiklósi Városi Strandfürdő és Kemping egy részét, a beruházásra 400 millió forintot nyert el a helyi önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) pályázatán – közölte a helyi polgármesteri hivatal városfejlesztési osztályának vezetője az MTI-vel. Marsi Péter tájékoztatása szerint a beruházás során a strand fogadóépületén túl az öltözők is megújulnak, bővítik a gyógyászati szolgáltatások kínálatát, korszerűsítik például a masszázs, a szauna, a szolárium környezetét. A tavasszal kezdődő tervezés az idén véget ér, a jövő év első harmadában kezdődhet meg a kivitelezés. A munkálatokat a tervek…

Tovább olvasom