Megoldódott a Piramis helyzete, végre befejezik a 16 éves torzót Törökszentmiklóson

Megosztás

A törökszentmiklósi képviselő-testületi ülés utolsó napirendje a felhagyott Piramis torzó értékesítésére kiírt pályázat elbírálása volt.

A jelenlévő 10 képviselőből 7 igen és 3 tartózkodás mellett az a döntés született, hogy 16 év elteltével, végre esélyt kell adni arra, hogy a városközpontban befejeződjön ez a beruházás és ne a már megszokottá vált lepusztult kép táruljon nap mint nap a városlakók elé.

Az elmúlt 8 évben nem akadt egyetlen befektető sem, aki akár egyetlen forintot is adott volna ezért az épülettorzóért.

A jelenlegi pályázatban is két lehetőség állt nyitva az ajánlattevők számára: egyösszegű pénzbeni megvásárlás (ez senkit sem érdekelt), vagy az elkészült épületben épülethasználati jog biztosítása.

Ez utóbbira tett ajánlatot a nyertes ajánlattevő, aki az ajánlatában vállalta, hogy az önkormányzatnak felajánlott épületrészt pénzben visszabérli, de adott esetben egy összegben ki is vásárolja azt.

A többség elfogadta a Koszti Invest Kft. ajánlatát, ők vállalják, hogy a szükséges építési engedélyek beszerzését követően, 24 hónapon belül befejezik a gazdasági, kereskedelmi, szolgáltató funkciójú épületet.

Forrás és fotó: Markót Imre Facebook

Kapcsolódó cikkek