Hamarosan részleges javítási munkák kezdődnek a szolnoki Thököly úti felüljárón, amely a város Jászberény felőli végén található – közölte előzetesen a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A tervezett beavatkozás során a híd dilatációs szerkezetének egy részét cserélik ki, illetve a kapcsolódó járdaszakasz is érintett lesz. A kivitelezést külső vállalkozó végzi.
Tovább olvasomCímke: Szolnok
Szolnokon is önállóan indul a Jobbik 2026-ban, a párt szerint nem kell egységes ellenzék
A Jobbik Magyarországért Mozgalom, amely jelenleg a közvélemény-kutatások szerint maximum 1% körüli támogatottsággal bír, 106 választókerületi jelölttel és saját listával vág neki a 2026-os országgyűlési választásnak. A párt elnöke, Adorján Béla videóban jelentette be a döntést és kemény szavakkal üzent azoknak, akik szerint csak közös ellenzéki indulással lehetne leváltani a kormányt.
Tovább olvasomKözbiztonság: A polgármester nyílt levelet írt, majd megnövekedett rendőri jelenlétről számolt be
A hétvégi tömegverekedés és droggyanús esetek miatt Szolnok polgármestere élesen bírálta az állami rendvédelmi rendszert és rendőrhiányra hivatkozva nyílt levélben fordult a belügyminiszterhez, két nappal később azonban már megnövekedett rendőri jelenlétről és egy drogdíler elfogásáról számolt be közösségi oldalán.
Tovább olvasomEzúttal a bulgáriai erdőtüzek oltásában segít egy Szolnokról induló helikopter
Egy Szolnokról induló magyar katonai helikopter indult el vasárnap délután Bulgáriába, hogy segítséget nyújtson az ott pusztító erdőtüzek oltásában. A rendkívüli időjárási körülmények, köztük a 42 Celsius-fokot is meghaladó hőség és az erős légmozgás jelentősen megnehezítik a védekezést, különösen a Tran és Strumyani környéki térségekben, ahol a lángok már lakott övezeteket is fenyegetnek.
Tovább olvasomForgalomkorlátozás Szolnokon az Árkádok mögött
Ezúttal a gyalogosok közlekedését kénytelenek korlátozni a hétvégi tűzeset következményeképpen.
Tovább olvasomA Szolnoki Járásbíróság nem rendelte el a tömegverekedésben érintett három férfi letartóztatását
Újabb részletek derültek ki a hétvégén Szolnokon történt erőszakos incidensről, amely egy zenés rendezvényen fajult brutális tömegverekedéssé. A Szolnoki Járási Ügyészség három helyi férfi – egy 32, egy 38 és egy 44 éves testvér – letartóztatását kezdeményezte csoportosan, felfegyverkezve, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság, valamint súlyos testi sértés bűntette miatt.
Tovább olvasomEzen a héten is fontos munkálatok zajlanak Szolnokon
Táblakihelyezés, felfestések, parkolóhely kialakítása, fák gallyazása a menü a napokban.
Tovább olvasomIdén még Péterfy Bori és az Analog Balaton is Szolnokra látogat
Szolnok zenei életének egyik legdinamikusabban fejlődő helyszíne, a FLOW Music Club változatos koncertkínálattal várja a közönséget az őszi-téli szezonban. A Kossuth tér 9. szám alatt, a régi Sörárium helyén található klub a nagy nevek mellett a tribute zenekaroknak és feltörekvő formációknak is lehetőséget biztosít.
Tovább olvasomÁtoklevétellel ráznák gatyába Szolnokot
A Szolnokon Hallottam nevű nyilvános Facebook-csoport egyik névtelen tagja egy különös spirituális „rontásról” és átoklevételi szertartásról számolt be, amelyben szerepel molyirtó spirál, sós perec és persze a Tisza szelleme is. Szolnok városi átoklevételének receptjét az alábbiakban a Szol24-en is megosztjuk.
Tovább olvasom2025-ben újraindul a Szolnoki Szimfonikus Nyár – Parti-Túra Fesztivál
2025-ben ismét életre kel a Szolnoki Szimfonikus Nyár – Parti-Túra Fesztivál, amely egy év kihagyás után tér vissza, hogy a város zenei életét megújult lendülettel gazdagítsa. A fesztivál keretében a Szolnoki Szimfonikus Zenekar ezúttal több szabadtéri helyszínen kínál különleges koncertélményeket, amelyek minden korosztály számára nyitottak és ingyenesek. Az idei eseménysorozat izgalmas újdonságot hoz: a Tallinn városrészben található Ormos Imre park először lesz a fesztivál egyik koncerthelyszíne, így a zene még több szolnoki helyszínen kel életre.
Tovább olvasom