Remek napot zártak a magyar versenyzők a győri kajak-kenu maraton világbajnokság rövidkörös számaiban, hiszen a tegnapi, csütörtöki döntőkben öt érmet szereztek, köztük két aranyat. A legfényesebb medál egyikét a Szolnoki Kajak-Kenu Klub sportolója, Csikós Zsóka vihette haza.
Tovább olvasomCímke: Szolnok
Nyomára akadtak a devizában, rollerben és okosórában is utazó szolnoki férfinak
Őrizetbe vették a szolnoki rendőrök azt a 30 éves helyi férfit, akit több vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. A nyomozás szerint elég hosszú a bűnlajstroma, az elmúlt hónapokban kerékpárt és elektromos rollert is eltulajdonított a város különböző helyszíneiről.
Tovább olvasomVideó: Györfi Mihály a Volán-tartozásról tárgyalt a minisztériumban
Szolnok polgármestere, Györfi Mihály tegnap ellátogatott az Építési és Közlekedési Minisztériumba, hogy a város korábbi Volán-tartozásának rendezéséről egyeztessen. A 431 millió forint összegű kamattartozás ügyében folytatott tárgyalásról a polgármester saját Facebook-oldalán számolt be.
Tovább olvasomÚj korszak jöhet a hazai politikában – Kéri és Petsching Szolnokon elemeztek
Szolnokra érkezett szeptember 3-án a Kéri házaspár, akik az ország aktuális helyzetéről tartottak előadást a TESZ-székházban. A rendezvényen közel százötvenen vettek részt, ahol a hallgatóság egyszerre kaphatott gazdasági és politikai látleletet az ország helyzetéről.
Tovább olvasomSzolnok: a mi véleményünket is kikérik, hogyan tegyék jobbá a vasútállomás környékének közbiztonságát
Györfi Mihály egyik legfontosabb feladatának tartja az elmúlt másfél évtizedben látványosan leromló szolnoki közbiztonság normalizálását. Ebbe most mi is beleszólhatunk, a jövő héten fontos ügyekben segíthetünk a döntésben.
Tovább olvasomMegint beszakadt az út, ezúttal Szolnokon
Az egyik utcában nagy felületen beszakadt az aszfalt, a balesetveszély miatt az egyik irányból megtiltották a behajtást.
Tovább olvasomA szolnoki Rózsakert: a magyar nemesítés hagyatéka
A Verseghy parkban, Szolnok központjától nem messze található Rózsakert a város egyik jelentős kertészeti öröksége. A barokk stílusú parkot 1930-ban tervezték és alakították ki Rerrich Béla irányításával, szabályos, mértani szerkesztésű kertként, amely illeszkedett a megyeháza hátsó homlokzatához. A park központi részén már ekkor rozáriumot, azaz rózsakertet alakítottak ki, ahol főként magyar nemesítésű rózsafajtákat ültettek. Ezek a fajták a kor elvárásainak megfelelően dekoratívak voltak, ellenállóak a betegségekkel szemben, és jól tűrték a szárazságot. A Rózsakert a városlakók számára hamar kedvelt sétáló- és pihenőhely lett, a pergolák alatt zenekarok is játszottak, fokozva…
Tovább olvasomFokozott rendőri jelenlét mellett zárult a nyári szezon Szolnokon és környékén
A nyár végével a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrség értékelte a turisztikai szezon tapasztalatait. A hatóság munkatársai az elmúlt hónapokban kiemelt figyelmet fordítottak a forgalmas helyszínek biztonságára, és a nyári programok idején is folyamatosan jelen voltak.
Tovább olvasomÁllásbörze Szolnokon: több száz lehetőség egy helyen
Szeptember elején ismét benépesült az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ aulája, ahol munkaadók és álláskeresők találkozhattak egy egész napos program keretében. A szolnoki állásbörze hosszú évek óta stabil pont a térség életében: immár több mint két évtizede biztosít közvetlen fórumot a cégeknek és a munkát keresőknek.
Tovább olvasomElindult a Közrendvédelmi Akcióterv Szolnokon
Szolnokon hivatalosan is elindult a Közrendvédelmi Akcióterv (KAT) a közbiztonság erősítése és a rendőri jelenlét növelésének érdekében – közölte Györfi Mihály polgármester. A városvezetés szerint a cél világos, határozottan kell fellépni mindazokkal szemben, akik az utóbbi hetekben, hónapokban történt megrázó események után a megyeszékhely rendjét és nyugalmát veszélyeztetik.
Tovább olvasom