Már piros lámpán ment át az amúgy is veszélyes kereszteződésen, nem is lett jó vége

Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Szolnok belterületén a Petőfi úton május 25-én 10 óra körül. Haladása során a sofőr egyenesen kívánt továbbhaladni a Kápolna utcába, azonban a kihelyezett forgalomirányító fényjelző készülék tilos jelzése ellenére hajtott be a kereszteződésbe és összeütközött a neki jobbról, a Baross úton közlekedő gépkocsival. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a Baross úton közlekedő gépkocsi vezetője és a másik autó utasa könnyű sérülést szenvedett, közölte a rendőrség. Fotó: police.hu

Tovább olvasom

Két év után bezár a Szifon Szolnokon

Megújulhat a Kacsa úti óvoda a Pletykafaluban, felújítják a BMX-pályát a Széchenyi lakótelepen, és idén is támogatja az önkormányzat a nyári napközis tábor megrendezését a Tiszaligetben – mindezekről a szolnoki közgyűlés csütörtöki ülésén született döntés. Meg arról is, hogy átmenetileg bezár a nagy reményekkel indult Szifon. Nincs rá pénz…

Tovább olvasom

Jó reggelt Szolnok! Pénteki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Pénteken a nyugati, északnyugati tájak kivételével több tájegységünkön is kialakulhatnak szórványos záporok, zivatarok a napos időszakok mellett. Többfelé megélénkül, nyugaton és északkeleten megerősödik az északi-északkeleti szél, zivatarok idején azonban viharos lökések is lehetnek. Kora reggel 10-15, délután 24-29 fok várható. Ma őket ünnepeljük Névnap Fülöp, Evelin, Aladár, Berengár, Elektra, Evangelina, Filip, Godó, Gyöngyvér, Nyék, Szemere Fülöp név eredete és jelentés: Görög eredetű, a Philiposz névből, az ókori Macedónia híres királyainak neve. Jelentése: lókedvelő. A Fülöp név jellemzése: Szenvedélyes, egyben kritikát nehezen viselő ember, akinek fontos az emberekkel való…

Tovább olvasom

Jó reggelt Szolnok! Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Csütörtökön a napos-gomolyfelhős idő mellett leginkább a keleti országrészben fordulhatnak elő záporok, helyenként zivatarok. Az északias szél többfelé megélénkül. Hajnalban 9-15, délután 23-28 fokot mérhetünk. Ma őket ünnepeljük Névnap Orbán, Bagita, Bársonyka, Bedecs, Bedő, Csatád, Gergely, Gergő, Gerő, Györe, György, Györk, Györke, Madlen, Madléna, Magda, Magdaléna, Magdó, Magdolna, Mahália, Márk, Márkus, Marléne, Megara, Szofi, Szófia, Urbána, Zsófi, Zsófia Az Orbán név eredete és jelentése: Latin eredetű, az Urbanus névből, mely azonos szóból származó keresztnév. Jelentése: városi, művelt, illedelmes, szellemes. Az Orbán név jellemzése: A nevet viselők harcias, mindig…

Tovább olvasom