Két év után bezár a Szifon Szolnokon

Megosztás

Megújulhat a Kacsa úti óvoda a Pletykafaluban, felújítják a BMX-pályát a Széchenyi lakótelepen, és idén is támogatja az önkormányzat a nyári napközis tábor megrendezését a Tiszaligetben – mindezekről a szolnoki közgyűlés csütörtöki ülésén született döntés. Meg arról is, hogy átmenetileg bezár a nagy reményekkel indult Szifon. Nincs rá pénz…

Elsőként sürgősségi önálló indítványt fogadott el a közgyűlés.

Az Aba-Novák Agóra Nonprofit Kft. feladatköre még 2020-ban bővült a „Szifon” ifjúsági közösségi tér működtetésével, Az ingatlan megnövekedett bérleti díját és üzemeltetési költségeit Szolnok önkormányzata

a továbbiakban azonban már nem tudja vállalni, így a közösségi tér átmenetileg nem működik, de keresik, hogy milyen új helyszínen nyithat újra.

Ennek megnyitóján Szalay Ferenc polgármester elmondta, a város ifjúságpolitikája a vezetők számára is fontos. Rácz Zsófia, a fiatalokért felelős helyettes államtitkár pedig kijelentette, nagyon jó üzenete van annak, hogy a városon belül van egy kiemelt hely, ami csak a fiataloké. A helyben maradást segítik az emlékek és élmények, valamint a barátságok, amik a diákokat egymáshoz kötik.

Most tehát ennek lehetősége szűnik meg az “átmeneti” bezárással.

Sokan használják a BMX-pályát a Széchenyi lakótelepen. A Széchenyi Gimnázium mögött kialakított pálya folyamatos igénybevétele és a jelenlegi műszaki állapota miatt szükségessé vált az eszközök teljeskörű felújítása, melynek várható költsége – az előzetes kalkuláció alapján – mintegy 20 millió forint lesz.

Az önkormányzat kilenc millió forinttal támogatja a tiszaligeti nyári napközi működtetését ebben az esztendőben.

Mintegy 363 millió forintos támogatásból indulhat a Kacsa úti óvoda fejlesztése, jelenleg a közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik. Az intézmény teljes feúljítása történhet meg.

A testületi ülésen elhangzott tájékoztatás szerint a Volánbusz Zrt. – amely Szolnok közigazgatási területén a helyi közösségi közlekedés ellátásának biztosítását 2024. december 31-ig végzi – peres úton érvényesíti a kintlévőségét, mintegy 1,8 milliárd forintot. Az önkormányzat részletfizetés lehetőségét kezdeményezve folytat tárgyalásokat a céggel, a város ingatlanfedezetet ajánlott fel.

Forrás: info.szolnok.hu

Fotó: Szifon Facebook

Kapcsolódó cikkek