Egerben Lázár bejelentései ütköznek a valósággal, Debrecenben a lakosság nyomon követheti a levegőszennyezést, Pécsen pedig Magyar Péter kritizálta a helyi korrupciót. Kecskeméten nem hagyják magukat átverni a helyiek, míg Miskolc turizmusa megkapta a kegyelemdöfést. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a független vidéki lapok heti médiaajánlója.
Tovább olvasomCímke: Szolnok
Ellenőrizték a szolnoki játszótereket, többet is be kell zárni mert balesetveszélyesek
Az elmúlt napokban több helyszínen is állagmegóvási és biztonsági felülvizsgálatot végzett a Szolnoki Városüzemeltetési Kft annak érdekében, hogy a gyerekek biztonságos és rendezett környezetben játszhassanak. Az ellenőrzések következtében több játszótér esetén is a bezárás mellett kellett dönteniük a biztonsági problémák miatt.
Tovább olvasomNavracsics Tibor az önkormányzati törvény módosításán dolgozik
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter meglepő módon arról posztolt, hogy a kormány módosíthatja az önkormányzati törvényt. A bejegyzésből azonban nem derült ki, hogy pontosan milyen változtatásokat terveznek, de Navracsics szerint az a céljuk, hogy Magyarország az erős önkormányzatok országa legyen.
Tovább olvasomOktatási együttműködés indult a KunlunChemmel
Együttműködési megállapodásokat írt alá a Szolnok mellett elektrolitgyárat építő KunlunChem Hungary Kft. A vállalat a Szolnoki Szakképzési Centrummal és a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karával lépett partnerségre annak érdekében, hogy a gyár leendő működéséhez megfelelő szakmai hátteret és jól képzett munkaerőt biztosítson.
Tovább olvasomSporttal ünnepelte jubileumát a Széchenyi Gimnázium
Negyvenéves fennállását egy egész napos sporteseménnyel ünnepelte a Széchenyi Gimnázium. A diákok röplabdától a kerékpáros ügyességi versenyig számos sportágban kipróbálhatták magukat.
Tovább olvasomEgy szolnoki benzinkúton randalírozott, most elítélték a fővárosi férfit
A Szolnoki Járási Ügyészség vádat emelt egy 57 éves férfi ellen, aki bódult állapotban randalírozott egy szolnoki benzinkúton, majd egy parkoló autót is megrongált.
Tovább olvasomEzen a területen húznák fel a KunlunChem elektrolitgyárát (képek és videó)
A Szolnok határában kijelölt iparterületen épülne fel a kínai KunlunChem tervezett elektrolitgyára. Megnéztük, hogy néz ki most a terület, bár annyi biztos, nem mindenki örül az üzem érkezésének: október 11-én, azaz szombaton délután 15 órától civil demonstrációt is tartanak annak érdekében, hogy ne épüljön meg.
Tovább olvasomLakossági fórumon vitatták meg Szolnok közbiztonsági helyzetét
A Szolnoki Szakképzési Centrum Kreatív Technikuma adott otthont annak a közbiztonsági fórumnak, ahol a városlakók közvetlenül is megoszthatták tapasztalataikat és javaslataikat a helyi rendőrséggel és városvezetéssel. A találkozón többek között a rendőri jelenlét növelése, a szórakozóhelyek ellenőrzése és a köztisztaság kérdése is napirendre került.
Tovább olvasomÁrokba csapódott egy Audi a 4-es főúton Szolnoknál – még a motor is kiszakadt az autóból
A sofőr súlyos sérülésekkel túlélte a hatalmas becsapósást, melynek nyomán a kocsiból még a motor is kiszakadt.
Tovább olvasom„Szívhang” – újabb támogatás a Hetényi Géza Kórháznak
A szolnoki Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet Szülészet-Nőgyógyászati Osztálya új, a magzati szívhang megfigyelését segítő eszközzel gazdagodik, köszönhetően egy friss adománynak. A támogatást a „Szívünk alatt – biztonságban” Alapítvány kapta meg, amely az összeget a kórházi diagnosztikai berendezések bővítésére fordítja.
Tovább olvasom