Nem vagytok képviselők, nem minket képviseltek – Így osztották ki a Fideszt Szolnokon (videóval)

Szolnokon ismét fellángolt a vita az akkumulátoripari beruházások körül. Györfi Mihály polgármester és több ellenzéki képviselő azt javasolta, hogy a város kövesse Hajdúböszörmény példáját és fejezze ki elvi álláspontját a téma kapcsán, azaz tiltsa be az ilyen típusú ipari fejlesztéseket a város közigazgatási területén. A közgyűlésen azonban a Fidesz–KDNP többség tartózkodása miatt az előterjesztést elutasították.

Tovább olvasom

Olvasóink nem hiszik, hogy felgyorsulnak a vonatok Szolnok megyében

Nemrég számoltunk be róla, hogy jelentős vasútfejlesztés készül a Nagykáta–Újszász szakaszon. A hír nagyot szólt, de – mint sokan emlékezhetnek – ez nem az első alkalom, hogy a Budapest–Újszász–Szolnok vonal kapcsán ígéretes beruházásról hallunk. Éppen ezért olvasóinkhoz fordultunk, hogy megmérjük, mennyire hisznek a fejlesztés megvalósulásában.

Tovább olvasom

A rekorder a Klubrádió, de a Szol24 is küzd a túlélésért

Véget ért a Klubrádió túlélési gyakorlata, melynek során közösségi adományokból közel negyedmilliárd (232 979 519) forintot gyűjtöttek össze a hallgatók. A siker magáért beszél, Arató András elnök szerint ez egy reménysugár, hogy “az Orbán-rezsim eltűnik végre a hatalomból”. A Szol24 munkatársai együtt örülnek a Klubrádió kollégáival, egyúttal emlékeztetjük olvasóinkat, hogy szerkesztőségünk adómánygyűjtése jelenleg is zajlik.

Tovább olvasom

Magyar Péter Szolnokon: „1956-ban forradalom volt, 2026-ban rendszerváltás lesz” (videóval)

A gyermekvédelem állapotáról, a vidéki problémákról és a független média szerepéről is beszélt Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Szolnokon a Szol24-nek adott gyorsinterjújában. Magyar elmondta, a Tisza-kormány egyik első intézkedése a rendszer átláthatóvá tétele és a visszaélések nyilvános kivizsgálása lesz, „amennyire ezt a gyermekek jogai megengedik”.

Tovább olvasom

Átlépte a 250 ezer forintos határt az adománygyűjtésünk, de újabb támogatókat keresünk

Szeptember végén indítottuk útjára a kiadónk adománygyűjtő kampányát, mivel a független Borsod24/Szol24/Szabolcs24 hírportálokat megjelentető kiadónk gazdálkodása több külső tényező miatt is kritikusan nehéz helyzetbe került. Olvasóink egy része hamar a segítségünkre is sietett, a hivatalos felületen több mint negyedmillió forint futott be hozzánk, és ezen felül is sokan juttattak el különböző összegeket hozzánk.

Tovább olvasom

Szolnoki “kegyelet-egylet”; elhallgattatott ellenzék és gyilkos propaganda – válogatás a vidéki független média legérdekesebb cikkeiből

vidéki lapszemle

Kecskeméten furcsa játékszabályokkal sakkozik a közgyűlés, Szolnokon betette a kaput a temető-mutyi, Debrecenben pedig Ukrajna budapesti nagykövete fogalmazott meg háborús tanulságokat. Miskolc városvezetése hiába dörgölőzik a kormányhoz, míg Hódmezővásárhelyen kitart a gyász és a felháborodás. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a független helyi lapok heti médiaajánlója.

Tovább olvasom

Szolnoki temető: évek óta változatlan monopólium és elviselhetetlen árak

Miért nem oldódik meg évtizedek óta a szolnoki temető ügye és kik profitálnak abból, hogy a város lakói méltatlan körülmények között és súlyos pénzügyi terhek mellett kénytelenek elbúcsúzni szeretteiktől? A szolnoki temető kérdése hosszú ideje heves vitákat vált ki a város közéletében. A legutóbbi közgyűlésen ismét előkerült a téma, miután a MUSZOL indoklás nélkül felbontotta a temetkezési szerződést – megkerestük a témát napirenden tartó Agóra Szolnoki Közéleti Egyesületet.

Tovább olvasom

A szolnoki közbiztonságról beszéltünk a Klubrádió műsorában

Nem meglepetés a helyiek számára, hogy az elmúlt években milyen súlyos problémát jelent a városban és a megye egész területén a közbiztonsági kérdés. A július végi, T-SUN Yacht Clubnál történt tömegverekedés rövid idő alatt az országos sajtó figyelmét is felkeltette – Fazekas Adrián, a Szol24 újságírója a Klubrádió Azt beszélik című műsorában beszélt a konkrét ügyről, a következményekről és a rendszerszintű problémákról.

Tovább olvasom

Az első néhány nap 125 500 forint adományt hozott, bízunk a támogatóink további nagylelkűségében

Egy tucat támogató nyitotta meg pénztárcáját és bankszámláját az Esélyegyenlőség és Fenntarthatóság Egyesület őszi adománygyűjtésének nyitónapjain az Adjukössze felületén. A befolyt összeget köszönjük, de nagyon várjuk a további átutalásokat is, hiszen különösen nehéz helyzetben várja az év végét a régió egyetlen független hírportálja, amely a a Borsod24/Szol24/Szabolcs24 című lapokat üzemelteti a régióban.

Tovább olvasom