Egy merész akció borzolta a kedélyeket a köztévében, amikor az M1 csatorna élő adásában feltűnt egy férfi, aki szivárványos háttér előtt kirúzsozott Orbán Viktort ábrázoló pólót viselt. Az eset az Országos Vérellátó Szolgálat működéséről szóló tudósítás közben történt.
Tovább olvasomCímke: pride
Botrányos jelenetek közben fogadták el a Pride-ot betiltó törvényjavaslatot
A magyar Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosítást, amely a gyülekezési jog szigorításával gyakorlatilag ellehetetleníti a Pride felvonulásokat. A jogszabály alapján a jövőben tilos lesz olyan rendezvényt tartani, amely a homoszexualitást vagy a nemi identitás megváltoztatását népszerűsíti, a résztvevők és szervezők pedig akár 200 ezer forintos pénzbírsággal is sújthatók.
Tovább olvasomÍgy zajlott az idei Pride – 35 ezren vonultak
Szombaton tartották a 28. Budapest Pride Felvonulást, amelyen a hatalmas hőség ellenére idén is 35 ezren vonultak a szabadságért, elfogadásért és a szerelemért. Az ellentüntetők is kivonultak a rendezvényre, azonban a molinójuk nagyobb volt, mint a “tömeg”, amit képeztek. Maroknyi ellentüntető jutott csupán arra a közel 35 ezer emberre, akik szombaton részt vettek a 28. Budapest Pride felvonuláson. A rendezvényen David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete is megjelent, és együtt vonult a tömeggel, melyhez később beszédet intézett Karácsony Gergely főpolgármester, de feltűnt a színpadon többek között Steiner Kristóf is, Radványi Viktória, a Pride főszervezője pedig lefóliázva…
Tovább olvasomA Fidesz az LMBTQ embereket védő jelentést szavazott meg az EP-ben
Szombati Facebook-posztjában Ujhelyi István felidéz egy csütörtöki szavazást, amikor is az Európai Parlament plenáris ülése elfogadta azt a jelentést (408 igen, 44 nem és 31 tartózkodás volt az eredmény), amelyet az Európai Néppárt romániai EP-képviselője, az RMDSZ-es Vincze Lóránt készített a Petíciós Bizottság 2021. évi tanácskozásaival kapcsolatban. A volt MSZP-s EP-képviselő felidézi, hogy számtalan más fontos ügy mellett a jelentés hosszan értekezik a magyar kormánypártok által egyébként messzire elkerült és tudatosan elutasított LMBTIQ-kérdésről is, illetve az érintettek jogainak szükséges elismeréséről. A dokumentumban szerepel például az az állítás, hogy fokozott figyelmet kell fordítani egy olyan európai jogalkotási aktus…
Tovább olvasomMár 167 ezer ember írta alá a tűzijáték lefújását követelő petíciót
Péntek estig már több mint 157 ezer ember írta alá az aHang online petícióját, hogy ezzel fejezze ki: nem támogatja az augusztus 20-i tűzijátékot. A petíció szövege szerint az aláírók azt kérik a kormánytól, az adófizetők pénzéből finanszírozott tűzijáték árát fordítsa a gazdasági válság okozta károk enyhítésére. „Egy olyan országban, ahol napról napra gyengül a pénz, miközben emelkednek az árak, ott nincs helye egy ilyen luxuslátványosságnak. Magyarország államalapítását tűzijáték nélkül is meg lehet ünnepelni büszkén és méltóságteljesen” – írják. Augusztus 20. előtt évről évre felmerül a vita, hogy felesleges pénzkidobás vagy…
Tovább olvasomA hatalmas kánikula ellenére rengetegen részt vesznek az idei Pride-on
Szombaton tartják a 27. Budapest Pride-felvonulást. Több ezren gyűltek össze a pesti rakparton, ahol délután háromkor elindult a menet. A tömeg a Parlament előtt is elvonult, egészen a Szabadság térig. A Mi Hazánk mozgalom idén is lefoglalta az Andrássy utat és több budapesti közteret is a Pride felvonulás elől, rendezvényük viszont egyáltalán nem lesz. A Margit-szigetre viszont kiment két tucat ellentüntető, ők „mocskos buziztak” a Duna másik oldalán vonulóknak, a Margit hídra pedig „Stop, LMBTQ Pedofília” molinót is kifeszítettek. Ezen kívül a felvonulás békésen zajlik. Kiemelt kép: Túry Gergely, HVG
Tovább olvasom