Se nekünk, se a Népszavának nem válaszoltak a szolnoki gyermekvédelmi ügyben

Súlyos visszaélések gyanúját tárta fel az RTL Házon kívül című műsora, amely augusztus 17-én sugárzott riportjában a szolnoki Gyermekváros utcában működő Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gyermekvédelmi és Gyermekotthon állapotait mutatta be. Az intézmény kapcsán már hónapokkal ezelőtt megjelentek aggasztó sajtóhírek, miszerint elképesztő a túlterheltség és a gyerekek matracokon alszanak. A Népszava és hírportálunk is részletesen foglalkozott az üggyel, de se a Belügyminisztérium, se a gyermekvédelmi központ nem reagált a megkeresésekre.

Tovább olvasom

Egy tömegverekedés kellett, hogy elismerjék: nincs elég rendőr Szolnokon

Három héttel korábbi levelére nem kapott választ, mégis hatása lett – fogalmazott közösségi bejegyzésében Györfi Mihály, Szolnok polgármestere, aki a város közbiztonságának romlása miatt fordult a belügyminiszterhez. A városvezető szerint a helyzet odáig fajult, hogy az önkormányzatnak saját erőből kellett Közrendvédelmi Akciótervet hirdetnie.

Tovább olvasom

Györfi Mihály újabb nyílt levelet írt a belügyminiszternek Szolnok közbiztonsága miatt

A polgármesternek már az sem nagyon tetszik, hogy bár néhány hete ő maga írt levelet és kért segítséget a rendőri jelenlét fokozásának ügyében, most mégis a fideszes államtitkár úgy állítja be, mintha ezt a kérést Szalay Ferenc és Kállai Mária fogalmazta volna meg. Lesz végre erősebb rendőri jelenlét megyeszékhelyünkön?

Tovább olvasom

Közbiztonság: A polgármester nyílt levelet írt, majd megnövekedett rendőri jelenlétről számolt be

A hétvégi tömegverekedés és droggyanús esetek miatt Szolnok polgármestere élesen bírálta az állami rendvédelmi rendszert és rendőrhiányra hivatkozva nyílt levélben fordult a belügyminiszterhez, két nappal később azonban már megnövekedett rendőri jelenlétről és egy drogdíler elfogásáról számolt be közösségi oldalán.

Tovább olvasom

A Belügyminisztérium szerint nem kell aggódniuk a lakosoknak a közbiztonság miatt

A szolnoki közbiztonság helyzete miatt fordult nyílt levélben a belügyminiszterhez, Pintér Sándorhoz Györfi Mihály polgármester, miután egy péntek esti tömegverekedés ismét rávilágított a rendőri jelenlét hiányára. A városvezetés határozott fellépést és több járőrt sürget, a Belügyminisztérium szerint azonban nincs ok aggodalomra.

Tovább olvasom

Györfi Mihály Pintér Sándornak üzent, tarthatatlan a helyzet Szolnokon

Györfi Mihály, Szolnok polgármestere nyílt levélben fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez, miután a város közbiztonsága az utóbbi hetekben, napokban olyan mélypontra süllyedt, ami „kétségbeejti az itt lakó polgárokat.” Tucatnyi eldobott tű, brutális erőszak egy szórakozóhelyen – a városvezető és a lakosság szerint egyre gyakoribbak az erőszakos és droghasználattal összefüggő bűncselekmények.

Tovább olvasom

A belügyminisztertől vehette át magas rangú kitüntetését a szolnoki rendőr alezredes

Váczi Levente Viktor közel negyed évszázados szolgálata nem először nyert elismerést, ugyanis megyei szinten már a tavalyi évben is megjutalmazták őt a munkásságáért. A napokban pedig megkapta a Magyar Ezüst Érdemkeresztet, melyet személyesen Pintér Sándor adott át neki a Belügyminisztéruim épületében.

Tovább olvasom

A kórházi VIP-ellátás felmondására szólították fel a fideszeseket a mezőtúri eset után

Komáromi Zoltán orvos, országgyűlési képviselő felszólította a kormány illetékeseit, Pintér Sándort, Rétvári Bencét és Takács Pétert, hogy amennyiben valóban elégedettek a magyar egészségügy állapotával, mondjanak le a VIP-ellátásról és vegyék igénybe a lakóhelyük szerinti intézményeket. Tette mindezt a nagy port kavart mezőtúri orvoshiány után.

Tovább olvasom

Orbán felmentette az országos kórházfőigazgató-helyettest, távozik Bene Ildikó

A Magyar Közlöny tájékoztatását a 444 szúrta ki, Orbán Viktor miniszterelnök a szerdai, vagyis a mai nappal felmentette tisztségéből a szolnoki születésű, egykori fideszes országgyűlési képviselőt, Bene Ildikót az országos kórházfőigazgató-helyettesi posztjából. A váltás Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára történt.

Tovább olvasom

Nemrég menesztették, most díjat kapott a Szolnoki MÁV Kórház egykori igazgatója

Nagy visszhangot váltott ki tavaly decemberben, hogy Pintér Sándor belügyminiszter számos kórházigazgatót mentett fel. Voltak, akiket egy bizonyos korhatár elérése miatt menesztettek, másokat indoklás nélkül távolítottak el. A MÁV Kórház vezetőjét, Rudner Ervint is érintették a változásokat, aki most a Magyar Kórházszövetség által adományozott életműdíjban részesült.

Tovább olvasom