Ijesztő: brutális pusztítást végzett a kisbuszban a jászberényi frontális karambol – képek

Akik a kisbusz első részében ültek, esélyük sem maradt a túlélésre. Ahogy azt már korábban megírtuk, egy kisbusz és egy kamion ütközött, a balesetben többen is életüket vesztették. Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2021. október 1-jén 23 óra 22 perckor Jászberénynél, a Jászjákóhalma felé vezető úton. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy kisbusz és egy kamion – eddig tisztázatlan körülmények között – frontálisan összeütközött. Információink szerint a baleset következtében három személy olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Négy embert a mentők kórházba vittek. Police.hu

Tovább olvasom

Halálos baleset Jászberénynél, kisbusz és kamion ütközött

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2021. október 1-jén 23 óra 22 perckor Jászberénynél, a Jászjákóhalma felé vezető úton – számolt be róla a police.hu. A rendőrség rendelkezésére álló adatok szerint egy kisbusz közlekedett Jászberény külterületén Jászjákóhalma felé, amikor a busz vezetője egy vele azonos irányba haladó járműszerelvény előzésébe kezdett. A sofőr manővere során frontálisan összeütközött egy szemből érkező járműszerelvénnyel. A baleset következtében három ember – a busz vezetője és két utasa – olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, további három utas – az elsődleges orvosi vélemény szerint – súlyos,…

Tovább olvasom

Ukrán vendégmunkások vertek meg és fosztottak ki egy jászberényi férfit

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a két, harmincas éveiben járó, büntetlen előéletű ukrán vendégmunkásnak a büntetőügye, akik 2019. novemberében, egy szombatra virradó éjszakán Jászberény egyik utcájában alaposan megvertek, majd kifosztottak egy ittasan hazafelé sétáló férfit. Tettüket azzal magyarázták, hogy a férfi provokálta őket, utánuk ment, percekig nem tágított mellőlük, kötekedett és sértegette őket. Cserébe többször arcon ütötték és megrúgták, amitől eltört az orrcsontja, elvesztette az eszméletét, és a földre esett. Támadói ekkor elvették a telefonját, a cigarettáját, az öngyújtóját, a készpénzét, de még a rágóját is, majd magára hagyták…

Tovább olvasom

Egymásnak feszül a jászberényi polgármester és alpolgármestere

Politikai bombát robbantott a Jászság fővárosában egy, a napokban megjelent cikk, amiben Budai Lóránt, Jászberény jobbikos polgármestere az ellenzéki előválasztáson az MSZP-s Kertész Ottót támogatja. Mindezt annak ellenére teszi, hogy saját alpolgármestere, a DK-s Gedei József is indul az előválasztáson, vagyis ellenfele Kertésznek. Kertész indulásával kapcsolatban felmerült: a térség fideszes képviselőjével, a nagyhatalmú Pócs Jánossal közösen üzletel, amit ugyanakkor az MSZP jelöltje cáfolt. A Magyar Narancs megkereste Budai Lóránt polgármestert, hogy miért Kertész jelöltségét támogatja Gedei ellenében, pláne úgy, hogy a DK-s politikus a 2019-es önkormányzati választáson visszalépett a javára.…

Tovább olvasom

Átvágtak egy gázvezetéket Jászberényben

Földmunkák végzése közben történt az eset. (A borítókép illusztráció) Földmunkák közben elvágtak egy gázvezetéket Jászberényben, a Vásár téren, a Jásztelki út, azaz a 32-es főút közelében. Az esetnél a helyi hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett végzik a műszaki mentést. A környéken biztonsági zónát jelöltek ki, és az azon belül élőket arra kérték, hogy ne hagyják el az otthonukat, tartsák zárva az ajtókat, az ablakokat. A helyszínen vannak a gázszolgáltató munkatársai is, akik dolgoznak a gázszivárgás megszüntetésén. (Hirpress.hu)

Tovább olvasom

“Stop munkásszálló!” – Jöjjenek, vagy ne jöjjenek tömegével az indiai vendégmunkások Jászberénybe?

Percek alatt elterjedt a híre, hogy az egyik fontos helyi cég 600 indiai vendégmunkást alkalmazna. Aláírásgyűjtésbe kezd egy, a jelek szerint a Fideszhez erősen kötődő jászberényi “civil”. Akcióját hétfőn jelentette be egy fideszes propagandát terjesztő Facebook-oldalon. A kezdeményezés célja, hogy ne épülhessen a Budai Lóránt jobbikos polgármester vezette városban újabb munkásszálló, ahol állítólag indiai vendégmunkások laknának. A városban úgy tudják, a Jász-Plasztik Kft. alkalmazná a vendégmunkásokat. A helyi vállalkozás azért érdekes, mert a Forbes által összeállított, legértékesebb családi cégeket tartalmazó listán az ötödik helyen áll. Az üzleti lap cikke szerint a 169,3 milliárd forintra becsült értékű jászberényi cég közel…

Tovább olvasom

Jász-Nagykun-Szolnok megyében támadnak az “unokázós” csalók, legyünk óvatosak

Régi, jól bevált trükk, de sajnos nagyon sokan még mindig bedőlnek ennek, különösen az idősebb korosztály képviselői. A csalók újabb módszereik mellett időnként visszatérő jelleggel a régebbi jól bevált trükköket is előveszik, hogy pénzt szerezzenek. Továbbra is igen gyakran előfordul, hogy idős embereket azzal hívnak fel telefonon, hogy hozzátartozójuk – gyermekük, unokájuk – bajba kerül. A hívó fél általában egy ismerősnek, közeli barátnak adja ki magát, aki segíteni szeretne a bajba jutotton. A telefonáló ezután arra kéri a leendő áldozatát, hogy pénzt utaljon, adjon át számára, hogy ő majd azt…

Tovább olvasom

A rendőrség eltűnés miatt keres egy 13 éves jászberényi kislányt

Csenge augusztus 24-én, éjfélkor távozott ismeretlen helyre, azóta semmi információ nincs róla. A Jászberényi Rendőrkapitányság 16020-157/230/2021. körözési számon eljárást folytat Török Csenge eltűnése ügyében. A 13 éves jászberényi lány 2021. augusztus 24-én 0 óra és 5 óra 30 perc között otthonából ismeretlen helyre távozott, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Az eltűnt személy kb. 152 cm magas, átlagos testalkatú. Szeme barna színű, haja fekete színű, félhosszú, egyenes szálú és mindkét oldalt 10-10 cm hosszúságúra felnyírt. Haját a fejtetőn három fonattal összefogva hordja. Eltűnésekor feltehetően fekete színű, térden és combrészen szakadt farmernadrágot,…

Tovább olvasom

Remekül halad a Jászberényt elkerülő, fontos út építése

Egyelőre minden az ütemterv szerint zajlik, a 4,5 kilométer hosszú útszakasz fontos szerepet kap majd a város forgalmának csökkentésében. A Jászberényt elkerülő útszakasz harmadik ütemének építése folyamatosan halad, ahol a kivitelezést a Colas Út Zrt. és a HE-DO Kft. alkotta konzorcium végzi a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában. Az új kétszer egysávos út 4,5 kilométer hosszan épül meg, és a 32-es számú főutat köti össze a 31-es számú főúttal. Az útszakasz a tervezési szakasz elején a 32-es főútnál nyomvonalkorrekcióval indul, a végén a 31-es főúti csomópontnál a meglévő körforgalomhoz csatlakozik. Az új nyomvonal és a…

Tovább olvasom

Szív és akarat: ismét győzött a Jászberény, ikszelt a Tiszafüred

A harmadik fordulóban az idei második győzelmét aratta a Jászberény együttese az NBIII. Keleti csoportjában. A gárda a Putnokot gyűrte le egy kemény, szoros mérkőzésen 2-1-re, így jelenleg a bajnokság negyedik helyéről várhatja a folytatást – az összecsapás után Német Gyula, a gárda vezetőedzője úgy fogalmazott, hogy borzalmasan nagy szívvel és akarattal játszottak, amely most a legfontosabb a futballban. NBIII. Keleti csoport, harmadik forduló Jászberényi FC-Putnok 2-1 (1-0) Jászberény, 300 néző, vezette: Leél-Őssy Ádám (Flinta Zoltán, Pogonyi Ferenc) JFC: Bonica – Szanyi, Tóth O., Aranyos (Palcsó, 61.) , László –…

Tovább olvasom