Tévedésből náci himnusszal köszöntötték Jászberény testvérvárosát

Megosztás

Az elmúlt három év nehézségei miatt elmaradt testvérvárosi látogatást pótolták be kedden Jászberényben. A városháza dísztermében Budai Lóránt polgármester személyesen adta át Andreas Michalowskinak, a Vechtai Önkéntes Tűzoltóság vezetőjének a város tiszteletbeli polgára címet.

A ceremóniát egy kellemetlen közjáték előzte meg, számolt be róla a Telex. A jászsági városba érkező vendégeknek, Vechta polgármesterének és kíséretének a német himnusz helyett a nácik által kedvelt szöveggel kezdték lejátszani a dalt („Deutschland, Deutschland über alles”). Gedei József, a város DK-s politikusa szerint a dalnak a német küldöttség egyik tagja vetett véget azzal, hogy határozott kézmozdulattal jelezte, fejezzék be a lejátszást.

„Valóban történt a testvérvárosi eseményen egy nagyon kellemetlen malőr. Természetesen, mindez véletlen volt, és elnézést kértem”

– mondta Budai Lóránt jobbikos városvezető a képviselő-testület szerdai ülését követően egy helyi fideszes képviselő kérdésére válaszolva.

Budai a Szoljon.hu-nak azt mondta, hogy megtalálták a felelőst, és az eset nem marad következmények nélkül. Budai szerint a vacsoránál barátsággal fogadta bocsánatkérését a vechtai delegáció.

kép forrása: Budai Lóránt Facebook oldala

Kapcsolódó cikkek