Elindult a nyomozás Jászberény korábbi polgármesterével szemben

Megosztás

Ahogyan arról a Szol24 is beszámolt, tavaly a jászberényi önkormányzat feljelentette a Malom-projektet kivitelező EcoSaving Kft.-t, az előző, fideszes városvezetés által elkezdett, a Malom Kulturális Központ hasznosításával kapcsolatos beruházás miatt.

A per már jó ideje folyik, a legutóbbi tárgyaláson tanúként hallgatták meg a volt polgármestert, Szabó Tamást, és a volt jegyzőt, Gottdiener Lajost, számolt be róla közösségi oldalán Budai Lóránt Jászberény polgármestere.

Mindketten azt vallották, hogy fogalmuk sem volt az ügyben semmiről, és próbálták a hivatali dolgozókat úgy beállítani, mintha mindenről kizárólag ők hoztak volna döntéseket a Malom-beruházás kapcsán. Pedig minden iraton a volt polgármester aláírása szerepelt, a joglemondó engedményezési nyilatkozat sorsát pedig a volt jegyző intézte a választás előtt két nappal – olvasható Budai bejegyzésében.

A jászberényi településvezető szerint arra is fény derült, hogy a Malom építésére benyújtott közbeszerzési pályázatok tartalma olyan fokú hasonlóságot mutatott, hogy felmerült az ajánlattevők előzetes egyeztetése, valamint az ajánlatok törvénytelen összehangolása, így végső soron a jogellenes összejátszás.

A napokban kaptam egy hivatalos értesítést a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságtól. Ebben az áll, hogy a megyei kapitányság nyomozást rendelt el feljelentésem alapján, amelyet Szabó Tamás és Gottdiener Lajos tanúvallomásai miatt tettem. A nyomozás „versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban” bűntettének gyanúja miatt folyik, amelynek bebizonyosodása esetén az elkövetők akár 5 éves börtönbüntetést is kaphatnak.

-írja keddi bejegyzésében Budai Lóránt.

A borítókép forrása: Facebook

Kapcsolódó cikkek