A teljes semmiből bukkant fel egy új polgármesterjelölt jelölt Jászberényben. Nagy Tímea 41 éves. 2 gyermekes, elvált anya is bejelentkezett a polgármesteri posztért. Ahhoz, hogy valóban jelölt lehessen, természetesen neki is össze kell majd gyűjteni a kellő számú ajánlást. Mint ismert, január 15-én időközi önkormányzati választást tartanak Jászberényben, miután feloszlatta magát a képviselő-testület. Ezen való indulását a Fidesz helyi erői jelentették be elsőként. Igaz, polgármesterjelöltjük dr. Besenyi Orsolya, a helyi kórház orvosa állítólag függetlennek mondja magát. Az ellenzékinek számító Közösen Jászberényért Egyesület is bemutatta ezek után jelöltjeit, itt továbbra is Budai…
Tovább olvasomCímke: Jászberény
A jászberényiek akár már novembertől igényelhetik a fűtéstámogatást
Új támogatásként vezetjük be a fűtés költségeihez nyújtott hozzájárulást, valamint egy esetleges tűzkár esetén nyújtandó települési támogatást, számolt be közösségi oldalán Budai Lóránt, aki posztjában részletesebb tájékoztatást is adott a tervezett támogatási formákról. Egyedülállók esetében 40.000 forinttal, több személyes háztartás esetén 30.000 forinttal járulna hozzá a lakosság fűtésszámláihoz az önkormányzat, amennyiben a rendelet-módosítást a november 16-ai képviselő-testületi ülésen elfogadják. Tűzkár esetén pedig maximum 150.000 forint támogatás járna, írja a polgármester. Budai Lóránt kiemelte, hogy a rendeletben a jövedelmi összeghatárokat is megemelik, így a jelenleginél jóval többen kaphatnak majd segítséget. Bár…
Tovább olvasomA tanárokért demonstráltak Jászberényben pénteken
Jászberény is beállt azon városok sorába, ahol a pedagógusok, a szülők és a diákok együtt demonstráltak egy jobb oktatási rendszer létrehozásáért, számolt be róla a Berény Café. A Szentháromság téren közel száz tüntető gyűlt össze: a helyieken kívül a környező településekről is szép számban érkeztek résztvevők, akiket az esemény szervezője, Belányi Csaba köszöntött. A JNSZ Megyei Pedagógus Szakszervezet Intézőbizottságának elnöke bevezetőjében elmondta, hogy már régóta beszédtéma a munkatársak között a rendszer nem megfelelő működése, de senki sem akarta a marsallbotot a kezébe venni: “Úgy gondoltam, hogy valakinek ezt el kell…
Tovább olvasomEgy nap alatt 40 gyorshajtó Jászberényben
A közlekedési rendőrök november 8-án, kedden koncentrált sebességellenőrzést végeztek Jászberény közigazgatási területén, írja a police.hu. Az akció során az egyenruhások 40 gyorshajtót rögzítettek, melyek közül 5 sofőrnek közigazgatási bírságot szabtak ki, 8 esetben helyszíni bírságot alkalmaztak, 1 esetben figyelmeztettek, valamint 26 esetben az objektív felelősség alapján kezdeményeztek közigazgatási eljárást az üzemben tartóval szemben. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a sebességhatárokat minden esetben tartsák be, a közlekedés szabályinak megsértése súlyos és visszafordíthatatlan következményekkel járhat! A helyes közlekedési magatartással megelőzhetők a közúti tragédiák.
Tovább olvasomEltűnt egy nő Jászberényből
A Jászberényi Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi a 15 éves Török Csenge jászberényi lakost, aki 2022. november 6-án 19 órakor lakóhelyéről ismeretlen helyre távozott, és azóta is ismeretlen helyen tartózkodik, felkutatására tett intézkedések eredményre nem vezettek. Török Csenge átlagos testalkatú, 152 cm magas, vöröses félhosszú hajú, szeme színe barna. Eltűnésekor fekete színű, térdig érő szövetkabátot, fekete farmernadrágot, fekete pulóvert, és fekete színű cipőt viselt. Kérjük, hogy aki a képeken látható Török Csengét felismeri, vagy a tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Jászberényi Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-56-501-600 telefonszámot, illetve…
Tovább olvasomBemutatták az ellenzéki jelölteket Jászberényben
Budai Lóránt jelenlegi polgármester kedden délután bemutatta a Közösen Jászberényért Egyesület (KJE) képviselőjelöltjeit. Ők indulnak majd a január 15-i időközi önkormányzati választáson. Budai Lóránt elöljáróban elmondta, hogy nem ők választották a január közepei időpontot, hanem a fideszes többséggel megválasztott helyi választási bizottság. Budai előre is elnézést kért, hogy az ünnepeket kampányolással is kell tölteni, és megpróbálnak kevésbé zavarni. Hangsúlyozta, az utóbbi időben sokszor felmerült az együttműködés vagy annak hiánya. Mint mondta, akikkel lehetett, azokkal együtt tudtak működni, erre a legjobb példa a KJE, hiszen 2019-ben is már együtt indultak a…
Tovább olvasomEgyetlen jelöltet sem indít a DK a jászberényi időközi választáson
Nem vesz részt a jászberényi időközi választáson a Demokratikus Koalíció jászberényi szervezete. Ezt Gedei József, a párt választókerületi elnöke jelentette be a Jászsági Térségi Tv érdeklődésre. Gedei József az egyik kezdeményezője volt a jászberényi önkormányzati képviselő-testület feloszlatásának, előterjesztésében pedig segítségére volt a Fidesz. A sors fura fintora, hogy az oszlatásról szóló szavazáson saját előterjesztését nem szavazta meg a Fidesz-frakció, abból csak Szabó Tamás szavazott igennel. Szabó talán könnyen volt, mert bejelentette, hogy nem indul a választáson. Később Gedei is bejelentette ugyanezt. Most pedig azt közölte Gedei, hogy az egész helyi DK (hogy…
Tovább olvasomAzzal kampányol a kormánypárti jelölt, amit már lefújtak
Máris beleszaladt a meleg aszfaltba a jászberényi polgármester-jelölt. Besenyi Orsolya arról posztolt, hogy készül a Hatvan-Jászberény közötti út négynyomúsítása. Rossz hír, hogy nem készül, lefújták. Szeptember elején jelent meg az a 284 tételt felsoroló lista, amit a kormány felfüggesztett a megvalósításában 2025-ig. Ezek között szerepel a Hatvan-Szolnok közötti út négysávosítása is. Az ötlet amúgy remek, ezt dobta be a köztudatba az április választások előtt az ellenzéki jelöltségért kampányoló Gedei József, jászberényi DK-s politikus is. És most ezt dobta be a köztudatba az a múlt héten polgármesterjelöltté vált Besenyi Orsolya is, aki bár függetlenként…
Tovább olvasomSétált már pingvinekkel? Jászberényben megteheti!
November 12-én, szombaton ismét elindul a nagysikerű Pingvinséta a Jászberényi Állat- és Növénykertben. A hideg hónapokban minden nap délelőtt 11 órakor indulnak egészségügyi sétára a jászberényi pingvinek és a közös totyogáshoz bárki csatlakozhat. Ezek a fekete-fehér állatok igazán érdeklődő és kíváncsi természetűek, így könnyen megszokják az ember közelségét. Ráadásul a séta nem áll távol a pingvinektől, hiszen a természetes élőhelyükön a fészek és a tenger közti távolságot is ily módon teszik meg. A közös túra során a gondozók számos érdekességet osztanak meg az érdeklődőkkel a pápaszemes pingvinek különös szokásairól és…
Tovább olvasomEgyre több fideszes és kormánypárti politikus tiltakozik a postabezárások miatt
Tegnap felröppent a hír, hogy költségracionalizálási szándékkal felfüggesztik a porteleki postai kirendeltséget, olvasható Budai Lóránt közösségi oldalán. A polgármester azt írja, hogy megérti a válságos időszak okozta nehézségeket, ezért kiáll a közigazgatásilag Jászberényhez tartozó Portelek lakói mellett és hivatalos levélben fordult Simon Csillához, a Magyar Posta Zárkörűen Működő Részvénytársaság megbízott vezérigazgatójához. Budai Lóránt bejegyzését úgy folytatja, hogy jól ismeri a városrészt és annak lakóit, ezért pontosan tudja, hogy az ő mindennapjaikhoz, ügyintézésükhöz elengedhetetlenül szükség van a postafiókra; sokak számára ugyanis komoly nehézséget jelent a Portelekről Jászberénybe történő közlekedés. Mint arról…
Tovább olvasom