Negyvennégy év mentőzés után vonult nyugdíjba

Megosztás

A minap töltötte utolsó szolgálatát a Jászberényi Mentőállomáson Németh István mentőápoló. A mindig áldozatkész életmentő 44 éven keresztül mentette az életeket, ráadásul több mint 10 ezer embert tanított meg az elsősegélynyújtás alapjaira mielőtt nyugdíjba vonult.

Miután a hosszú évtizedek alatt a bajtársi közösség egyik tartópillérévé vált, ezután sem szakítja meg kapcsolatát a mentőkkel és azt ígéri, gyakran meglátogatja majd “második otthonát”.

Németh István a Jászsági Térségi Tv-nek elmondta, azért is dolgozott 44 évig a berényi mentőállomáson, mert ott nagyon jó csapat van. Azt is elmondta, műszaki végzettsége ellenére került a mentőszolgálathoz egy hirdetés révén és ottragadt. Ahogy fogalmazott, megfogta a kollektíva. Mint elhangzott, a négy évtized legnagyobb megpróbáltatásait az utóbbi pár év jelentette, a covid ellen kellett küzdeniük.

A város polgármestere, Budai Lóránt is elbúcsúzott a mentőápolótól.

Mint írta, “Jászberény és a térség minden lakója nevében hálával tartozom a példás, hivatástudattal teli évekért! Külön köszönöm a helyi mentőállomás dolgozóinak, hogy meghívtak a búcsúztatóra és mindezt személyesen is elmondhattam a könnyekig hatódott ünnepeltnek!”

Hosszú, egészségben töltött nyugdíjas éveket kívánunk!

Fotó: Jászsági Térségi Tv Facebook

Kapcsolódó cikkek