Négy megyére adtak ki figyelmeztetést, Szolnokot és Borsodot is elérhetik a zivatarok

Zivatarokkal, jégdarával és erős széllökésekkel folytatódhat a hétfő négy keleti megyében. A HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki, ráadásul estére a hőmérséklet is jelentősen visszaeshet.

Tovább olvasom

Ötszázmilliárdot ígérnek az egészségügynek, miközben ezer fölött az üres háziorvosi praxisok száma

Jövőre 500 milliárd forinttal növelnék az egészségügy finanszírozását, de a pénz mellett egyre sürgetőbb kérdés, ki látja el a betegeket. Országosan már több mint ezer háziorvosi körzet betöltetlen. Borsodban nagyjából minden ötödik, Jász-Nagykun-Szolnok megyében minden negyedik praxisból hiányzik az állandó orvos.

Tovább olvasom

Tízmilliárd forint a tét: most keresik, kik tervezhetik meg a vidéki fejlesztéseket

Újabb szakaszába lépett a Szent István Vidékfejlesztési Program, amelyben a települések jövőjét érintő beruházások előkészítéséhez keresnek helyi résztvevőket. A jelentkezés már megnyílt, a következő hónapokban pedig az is körvonalazódhat, milyen fejlesztésekre tartanak leginkább igényt az érintett közösségek.

Tovább olvasom