Az idei tél az előző évekhez képest meglepően hideg időt hozott, a napokban azonban már enyhülés kezdődött és a következő héten már szinte kora tavaszias idő várható, egyes helyeken a 10 fokot is elérheti a napi csúcshőmérséklet.
Tovább olvasomSzerző: szol24.hu
Idén is lesz Abonyi Pecsenye Parádé – már megvan a hivatalos dátum is
Jó hír érkezett Abonyból mindazok számára, akik évről évre alig várják a város egyik legnépszerűbb közösségi és gasztronómiai eseményét: 2026-ban sem marad el az Abonyi Pecsenye Parádé. A rendezvény időpontja már hivatalos, a látogatók március 20-án és 21-én élvezhetik a parázson sülő ételeket és a baráti találkozásokat.
Tovább olvasomA Tisza új külügyi szakértője az RTL-nek nyilatkozott, elmondta miben lenne más, mint Szijjártó
Egy héttel azután, hogy bejelentették, hogy Kapitány István, a Shell egykori globális alelnöke lesz a párt energetikáért és gazdaságért felelős szakértője, újabb nagy nevet igazolt és mutatott be a Tisza. Orbán Anita, a Vodafone vezérigazgató-helyettese, az Orbán-kormány egykori utazónagykövete lesz Magyar Péter pártjának külügyi és diplomáciai vezetője. A bemutatkozást követően az RTL-nek is nyilatkozott Orbán Anita és kiderült az is, miben lenne más, mint Szijjártó Péter.
Tovább olvasomMég a kormányközeli Kis Grófo is elítéli Lázár János kijelentéseit
Váratlan helyről érkezett bírálat az építési és közlekedési miniszter felé, a nyíltan Fidesz-szimpatizáns szolnoki mulatós sztár, Kis Grófo éles hangvételű bejegyzésben határolódott el Lázár János cigányozó megnyilvánulásától. A zenész szerint a roma közösség degradálása és politikai eszközként való használata elfogadhatatlan, még akkor is, ha a kritika a kormány egyik kulcsemberét éri.
Tovább olvasomTragédia a szandaszőlősi buszon
Rosszulléttel kezdődött, majd tragédiával végződött egy szombat délelőtti utazás Szolnok-Szandaszőlősön. Egy idős utas a Karinthy utcában közlekedő helyi járaton lett rosszul, a Szoljon információi szerint a helyszínre érkező mentőegységek hosszas küzdelme ellenére a férfi életét vesztette.
Tovább olvasomMagyar Péterrel veszekedő Szolnok megyei polgármester és fideszes show eheti médiaajánlónkban
Közpénzből támogatott debreceni fociklub, valamit nem értenek a fideszesek Egerben, új elektromos autó gyártása kezdődött a Mercedes-gyárban, eltűnt 10 ezer tonna termény a Bászna Gabonánál, Lázárinfó, avagy fideszes showt fideszeseknek Balatonalmádiban.
Tovább olvasomSzolnok büszkeségei: Átadták a város rangos elismeréseit a kultúra ünnepén
Szolnok idén is méltó módon, a Magyar Kultúra Napján ismerte el legkiválóbb polgárait az Aba-Novák Agóra dísztermében rendezett gálán, ahol a tudomány, a kultúra, a sport és a civil szféra legjobbjai vehettek át rangos kitüntetéseket.
Tovább olvasomMilliárdos elvonások Jász-Nagykun-Szolnok megyében
Összesen 1410 millió forintot kell befizetnie az államkasszába Jász-Nagykun-Szolnok megye 4-es választókerület hat településének szolidaritási hozzájárulás címén. Dr. Farkas Csongor, a Tisza Párt képviselőjelöltje szerint ez az összeg a helyi fejlesztésekből hiányzik, ezért levélben fordult az érintett polgármesterekhez, miközben az Alkotmánybíróság nemrégiben jogszerűnek ítélte az elvonást.
Tovább olvasomKedvezményes vetítések Szolnokon a magyar kultúra napján
Egységes, 1700 forintos jegyárakkal és egész napos magyar filmkínálattal tiszteleg Szolnok népszerű művészmozija nemzeti kultúránk előtt. Január 22-én, azaz ma csütörtök délutántól egészen estig a hazai filmművészet remekeié lesz a főszerep a TISZApART Mozi termeiben.
Tovább olvasomSaját kabátjukkal óvták a fagyhaláltól az idős férfit a tiszaburai rendőrök
Életmentő beavatkozást hajtottak végre a Karcagi Rendőrkapitányság munkatársai január 20-án délelőtt, miután egy idős férfi eszméletét vesztette Tiszaburán. A rendőrök a fagyos földön fekvő, sérült embert saját ruházatukkal tartották melegen a mentők érkezéséig.
Tovább olvasom