A Szolnoki Rendőrkapitányság eltűnés miatt körözi a 14 éves Sram Ádám Györgyöt, aki 2025. július 31-én ismeretlen helyre távozott újszászi otthonából. A fiút azóta sem találják, tartózkodási helye ismeretlen. Az eltelt napok során végrehajtott rendőri intézkedések egyelőre nem vezettek eredményre.
Tovább olvasomSzerző: szol24.hu
Nehezen hihető közvélemény-kutatással állt elő az Index, eszerint tarolna a Fidesz a Jászságban
Orbán Viktor a tusnádfürdői beszédében egy belső felmérésre hivatkozva azt állította, ha akkor hétvégén lettek volna a választások, akár nyolcvan egyéni választókerületet is elhozhatnának a kormánypártok. Nem meglepetés, hogy a Fidesz-közeli intézetek nem fognak Tisza-előnyt mutatni, de mégis szembetűnő, milyen mértékű különbségek figyelhetőek meg egy-egy közvélemény-kutató cég között. A kormányközeli Index hétfőn belengetett egy kutatást, amely a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei 2-es számú, jászberényi központú választókerületre vonatkozik.
Tovább olvasomFigyeljünk az utakon, egyhetes ellenőrzési akciót indít holnaptól a rendőrség
Holnaptól nagyszabású, az egész országra kiterjedő rendőri akció veszi kezdetét, ami egészen a hét végéig, augusztus 10-ig tart majd. Ennek keretében a rendőrség elsősorban a gyorshajtásokat ellenőrzi majd.
Tovább olvasomFolytatódtak a halőri ellenőrzések a Tisza-tó partjain
A múlt héten is folytatódtak a halőri ellenőrzések a Tisza-tó partjain és vízterületein – tájékozatott a Tisza-tavi Kirendeltség. Mint írták, a legtöbb horgász szabályosan és felelősségteljesen él hobbijának, sajnos akadtak, akik nem tartották be az előírásokat.
Tovább olvasomHamarosan időközi választás lesz egy jászsági településen
Döntést hozott a Helyi Választási Bizottság Jászfényszarun arról, hogy mikor tartják meg az időközi polgármester választást. A döntést a város hivatalos közösségi oldalán jelentették be.
Tovább olvasomA zivatarok mellett jégeső és szélvihar is lehet ma a Jászkunságban
Vasárnapra ismét figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat megyénkre. A térségben erőteljes zivatar várható, akár jégesővel és viharos széllel is számolni kell.
Tovább olvasomNemzetközi Mézvásárt és Méhésztalálkozót tartottak Jászberényben
Szombat délelőtt tartották a XXXVII. Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozót Jászberényben. A szakmai programok mellett kiállítással, vásárral és szórakoztató programokkal is várták az érdeklődőket.
Tovább olvasomSzolnoki drogdílerekre csapott le a rendőrség – videó
Az üzletkötés után csapott le a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a két férfira. A drogot ugyan megpróbálták elrejteni a hatóságok elől, de nem jártak sikerrel. Mindketten letartóztatásba kerültek.
Tovább olvasomBeindul a nagy templomfelújítási program, Szolnok megyét sem kerüli el
Gyopáros Alpár a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos arról számolt be csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videóban, hogy 262 falusi templom felújítása indul el, mintegy ötmilliárd forintból az idei és a jövő év során.
Tovább olvasomEgészen Texasig jutott néhány Jászberényben gravírozott felespohár
Egy szívmelengető történetet osztott meg nemrég a jászberényi Masni Ajándéküzlet a közösségi oldalán: egy személyes ajándék tette meg az utat Jászberénytől egészen Texasig, az Egyesült Államokba.
Tovább olvasom