Szeptember 3-án, Szolnokon két jelentős esemény is zajlik, amelyek a munka világát és a helyi közösségeket állítják a középpontba. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal immár tizedik alkalommal rendezi meg a Közfoglalkoztatási Kiállítást, valamint ezzel párhuzamosan állásbörzére is várják a munkát vagy továbbtanulási lehetőséget keresőket.
Tovább olvasomSzerző: szol24.hu
Hírünk az országban: Békéscsabán kezdett ámokfutásba egy mezőtúri férfi
Hétfő hajnalban egészen különös üldözés bontakozott ki Békéscsabán és környékén, ugyanis egy mezőtúri férfi egymás után több járművet is ellopott, tanyákba tört be, majd kerékpárra és buszra váltva próbált kereket oldani – sikertelenül.
Tovább olvasomGyermekvédelmi botrány Szolnokon, országosan világhírű pad Miskolcon – Vidéki lapszemle
Szolnok megyében botrányt szült a gyermekbántalmazás és az embertelen körülmények, Debrecenben kitiltották a szabad sajtót egy a lakosság életminőségét érintő ügyben szervezett fórumról, Borsod megyeszékhelyének vezetőin pedig még az országos sajtó is elnevette magát. Egerben a városvezetés “kreatívan értelmezi” a szabályokat, míg Kecskeméten újabb ferdítéseknek járt utána a helyi független média. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a független vidéki sajtó heti lapszemléje.
Tovább olvasomMagyar Péter: Milliárdos jachton nyaral Orbán Horvátországban
Magyarországon továbbra is tart a háborús veszélyhelyzet, Orbán Viktor ebből azonban keveset érzékel, hiszen Horvátországban a béke szigetén egy több milliárdot érő luxusjachton tölti szabadságát – állítja Magyar Péter a Tisza párt elnöke. A politikus több adattal és fotóval is alátámasztotta állításait a közösségi oldalán.
Tovább olvasomKutya okozott tömegbalesetet az M4-es autópályán – videó
Igazán szokatlan baleset történt augusztus 19-én reggel az M4-es autópályán. A Budapest irányába haladó oldalon a semmiből bukkant elő egy kutya, ami hirtelen fékezésre kényszerítette a sofőröket. Nem mindenki tudott azonban megállni, így valóságos tömegbalesetet okozott az állat, akinek szerencsére nem esett bántódása.
Tovább olvasomVilágbajnok lett a szolnoki Csikós Zsóka
Újabb hatalmas sikert ért el Csikós Zsóka szolnoki kajak-kenus. Ezúttal a Milánóban zajló világbajnokságon bizonyult legyőzhetetlennek, ezzel megszerezve az aranyérmet.
Tovább olvasomNehéz időkben is van remény: különleges pékség és kávézó nyílt a Szapáry úton
Szolnokon nem élnek túl az éttermek, vendéglátóhelyek és kávézók. Az állítás igazságtartalma az elmúlt két évben sok szomorú példával bővült, de eközben mégis úgy tűnik, a kivételek erősíthetik a szabályt, hiszen a Széchenyi István körúton nyílt pizzéria és bisztró, a Mimóza mellett most a megyeszékhely belvárosában, a Szapáry úton létesült egy különleges pékség pár héttel ezelőtt. Szabó Csaba nótaénekes és felesége abban hisz, hogy a siker kulcsa a saját termék, a megfizethető árak és a nagy adagok.
Tovább olvasomAz EU új kampányt indított a Humanitárius Világnapon ‘Az emberség hangjai’ címmel
Augusztus 19-én ünnepeltük a Humanitárius Világnapot. Ebből az alkalomból az EU kampányt indított „Az emberség hangjai” néven, hogy hangsúlyozza a humanitárius segítségnyújtásban betöltött vezető szerepét, valamint bemutassa azokat az alapelveket, amelyek mentén reagál a válsághelyzetekre: emberség, semlegesség, pártatlanság és függetlenség.
Tovább olvasomÍgy telt nemzeti ünnepünk Szolnokon – Képek
Megtelt élettel a szolnoki belváros augusztus 20-án, szerdán: a megyeszékhely különböző helyszínein egész nap változatos programokkal várták a látogatókat. A Tisza-parton délutántól estig egymást követték a fellépők: a Tisza Táncegyüttes műsora után koncertek hozták lázba a közönséget, majd este a látványos „Szállj fel, szabad madár!” előadás és a hagyományos tűzijáték tette emlékezetessé Szent István ünnepét. Képek.
Tovább olvasom10. alkalommal koronázza meg a fesztiválszezont a Kerekdomb Fesztivál
Nem kell elbúcsúznunk a fesztiválok közösségi élményeitől, mert szeptember 19. és 21. között Tállyán a Kerekdomb Fesztivál mossa össze az ősz színeit a nyár pörgésével.
Tovább olvasom