Házalókról tettek közzé információt helyiek két, Szolnok környéki településről is a közösségi oldalon. A polgárőrség és a rendőrség intézkedett. Egy helyi lakos szerint egy idegen autó állt be az udvarára az ünnepek alatt. Kiszállt az autóból egy idegen személy és odament a ház ajtajához. A bentlévők észrevették – mint kiderült – a román állampolgárságú személyt, aki felszólításra sem akart távozni. Az idegen személy elmondta, hogy csak edénykészletet akart eladni. Megkérdezték tőle, hogy melyik országban szokás más udvarára beállni az árusításhoz. Érdemi választ nem kaptak a kérdezők, akik megtudták, a gépkocsit állítólag Pápán bérelte…
Tovább olvasomSzerző: szol24.hu
Több ellenzéki párt állt ki a civilek mellett, közben odaszúrtak a DK-nak
Közös közleményt adott ki több ellenzéki párt is a szolnoki postabezárások miatt. Feltűnő, hogy a DK nincs az aláírók között. A Momentum Mozgalom, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyar Szocialista Párt, az LMP – Magyarország Zöld Pártja, valamint a Párbeszéd Magyarországért szolnoki szervezetei támogatásukról biztosítják azon helyi civilek által kezdeményezett aláírásgyűjtést, melynek célja a Széchenyi városrészben és a város más pontjain található posták bezárása elleni tiltakozás – áll a közleményben. Hozzátették: „Tiszteletben tartjuk a szervezők kérését, hogy a kezdeményezés maradjon mindenféle pártpolitikától mentes, civil fellépés, de természetesen bármiben számíthatnak segítségünkre, ha…
Tovább olvasomÖsszeverték az ellenfél játékosait, félbeszakadt a meccs
Rendbontás miatt a 77. percben félbeszakadt a Szentmártonkáta-Nyársapát focimérkőzés a legutóbbi fordulóban. A durva történtekről a nyársapátiak számoltak be közösségi oldalukon. A csapat közösségi oldalán a követlezőket írta: „Felnőtt csapatunk megérkezett Szentmártonkátára, sajnos sok volt a hiányzó, de így is megpróbáltunk kihozni mindent magunkból. Oda-vissza voltak helyzetek, de kimaradtak. Majd a 35. percben egy szögletet követően sikerült megszereznünk a vezetést, Körtési Szilárd fejelte a labdát az ellenfél kapujába. (0-1)Második félidőben ellenfelünk nagyon hajtott, mi próbáltuk tovább növelni előnyünket, de már inkább a védekezésre koncentráltunk. Valahol a 77. perc magasságában történt egy fault,…
Tovább olvasomJanuár 15-én lesz az időközi választás Jászberényben
Döntött a helyi választási bizottság szerdán: Jászberényben 2023. január 15-én, vasárnap tartják az időközi önkormányzati választást. Mint ismert, októberben oszlatta fel magát az önkormányzati képviselő-testület, miután azt a Fidesz-frakció kezdeményezte. Ezt megelőzően azonban a DK-s önkormányzati képviselő, Gedei József szorgalmazta a feloszlatást, ami mögé a Fidesz beállt támogatólag. Az előterjesztés érdekessége, hogy a szavazáskor a Fidesz saját előterjesztése mögül kihátrált, a frakciótagok közül csak az a Szabó Tamás szavazott igennel, aki már nem indul a választáson. Nagy meglepetésre, a másik kezdeményező, Gedei József is bejelentette, hogy nem indul a választáson.…
Tovább olvasomKi nem találnák, mi lesz a színházi jegyiroda helyén
Nagyban tisztították már az ablakot az egykori szolnoki Szigligeti Színház szervező és jegyirodája immár hűlt helyén. A jegyiroda régóta szolgálta ezen a helyen a színházba látogatókat, nyarak végén például óriási sor kígyózott előtte, a bérletekért lehetett sorba állni. Most, hogy a színház végre szeptemberre -jelentős csúszással és többletköltséggel- megújult 7,6 milliárdból (hogy aztán a rezsicsökkentés miatt gyorsan be is zárják), a jegyiroda is a Táncsics útra költözött, szembe a színházzal. A hely tehát megüresedett és gyorsan le is csapott rá valaki vagy valami. Sokan találgatták, mi lesz a helyén, talán kisebb…
Tovább olvasomElhunyt a neves színházi szakember
Vasárnap elhunyt Szabó Csaba, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház produkciós vezetője. Szabó Csaba Szolnokon született, itt végezte tanulmányait. 1981. augusztus 21-én kezdett dolgozni a Szolnoki Szigligeti Színházban. Díszítő, zsinóros, színpadmester-helyettes, ügyelő, statiszta munkakörben egyaránt kipróbálta magát.1996-ban Kecskemétre szerződött, színpadmester lett, majd elvégezte a Színművészeti Főiskolán a színpadtechnikusi szakot, és műszaki vezető, majd produkciós vezető lett. A kecskeméti színház így emlékezett meg róla: „Elvesztettük színházunk egyik legfontosabb tagját, produkciós vezetőnket, Szabó Csabát, akit az egész szakma Mollyként ismer.A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház minden dolgozója mély megrendüléssel vette tudomásul, hogy ismét…
Tovább olvasomMegszorít Kunszentmárton is
Nem maradt ki Kunszentmárton sem a legújabb össznépi játékból, a megszorításosdiból. A város több intézkedést tett a megtakarítás érdekében. Télen több intézményt bezárnak, sőt, négynapos munkarendre tér át a polgármesteri hivatal. Többek között ezt jelentette be Wenner-Várkonyi Attila. A polgármester a testületi ülést követően számolt be az ülésen meghozott intézkedésekről. Ezek szerint valamennyi intézményben csökkentik a hőmérsékletet, kivételt képeznek a jogszabályban előírt helyek. Ami helyiségeket nem használnak, ott temperáló hőmérsékletet állítanak be. Felülvizsgálják, hol lehet energiatakarékos izzókat felszerelni. Ebből jelentős megtakarításra számítanak már jövőre. Új munkavállalókat csak kivételes esetben lehet felvenni,…
Tovább olvasomAláírásgyűjtést szerveznek a postájukért
Nem engedik bezáratni postájukat a szolnoki Széchenyi lakótelepiek. Ezért aláírásgyűjtést szerveznek. Nyugodtan mondható, hogy kiverte a biztosítékot nagyon sokaknál, hogy a Magyar Posta a szankciós politikára hivatkozva be akarja zárni többek között a szolnoki Széchenyi városrészben működő hivatalát. A városrész Szolnok legnagyobb lakótelepe, minimum 15 ezren élnek itt, sok nyugdíjas, kisgyermekes. Nekik nem mindegy, hogy el kell járniuk egy-egy küldeményért máshova. A postahivatal bezárására a helyi politikusok közül többen természetesen azonnal ugrottak, bár addig a Magyar Posta szándékáról egy fikarcnyit sem tudtak, hiszen a szolgáltató úgy volt vele, jól van az úgy, bezárnak…
Tovább olvasomLeoltották a kommentelők a fideszes képviselőt
Herczeg Zsolt mezőtúri fideszes parlamenti képviselő egy posztja kapcsán alaposan belefutott egy bogárfelhőbe. A újdonsült képviselő hatalmas fideszes elánnal nyomta a pedált, és tekert bele a muslicabolyba. Herczeg – az unásig ismert forma – szerint ők, a Fidesz, mindent megtesznek a magyar családokért, az otthonteremtésért. De ami ezután következett, az még Kövér Lászlót is meglepte volna. Ugyanis a kommentelők alaposan megküldték Herczeg urat, szembesítve a fideszes nagyotmondást a valósággal. Csemegézzünk! „Élelemre, rezsiköltségre, tüzelőre nincs pénz, egyre több családnál, idős nyugdíjasoknál elfogytak a tartalékok, nem hogy lakásfelújításra, lakásvásárlásra, lassan megélhetésre sem…
Tovább olvasomVégre kiderült, mik azok a kütyük a levegőben
Sokaknak feltűnhetett, hogy a város különböző pontjain a forgalmas utaknál lévő oszlopokon új eszközök jelentek meg Szolnokon. De vajon mik ezek a kütyük, mit figyelnek meg velük? Nos, ezek levegőminőség-érzékelők. Szolnok ugyanis egy programban vesz részt, „A levegőminőség javítása nyolc régióban a levegőminőségi tervek végrehajtásának elősegítésével” elnevezésűben. Ennek révén járulnak hozzá a város levegőminőségének, forgalmának javításához. A projekt az egyik legjelentősebb környezetvédelmi probléma megoldását, a levegőminőség javítását célozza 10 magyar településen. Ezt többek között emissziós adatbázisok fejlesztésével valósítja meg – közölte Szolnok hivatalos oldala. A LIFE-IP HungAIRy projekt keretében Szolnokon…
Tovább olvasom