Smile nyugodtan mehet nyugdíjba, lesz méltó utódja

Új keresőkutyát tanítanak be a zagyvarékasi Életjel mentőcsoportnál. Vito, a fekete labrador kiképzése elkezdődött, betanítása több mint másfél évet vesz majd igénybe. Már most gondoskodni kell Smile utódjáról, hiszen a szervezet sokat tapasztalt és megélt 11 éves mentőkutyája egyszer nyugdíjba fog vonulni. Az utánpótlást Vito személyében biztosítják. A 10 hetes labrador jó úton jár, máris beilleszkedett új környezetébe. Smile kiváló keresőkutyának bizonyult, a kis tacskó többek között részt vett a törökországi földrengés áldozatainak felkutatásában is. Fotó: Életjel mentőcsoport Facebook

Tovább olvasom

Kerékpártolvajt keresnek a rendőrök, fotó is készült róla

A szolnoki rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a bűncselekmény feltételezett elkövetőjének azonosításában. A Szolnoki Rendőrkapitányság Újszászi Rendőrőrse lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen, aki április 2-ra virradóra az újszászi vasútállomásnál a kerékpártárolóból eltulajdonított egy 80.000 forint értékű, női vázas, szürke színű kerékpárt. A feltételezett elkövetőről a térfigyelő kamera felvételt készített. A Szolnoki Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a képeken látható személyt felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Szolnoki Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-56-501-600 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap…

Tovább olvasom

Teljesen kiégett egy családi ház Jászladányon

Teljes terjedelmében égett egy közel száz négyzetméter alapterületű családi ház belső tere szerda hajnalban Jászladány Fekete Pál utcájában. A házban élő két ember a tűzoltók megérkezése előtt áramtalanította az épületet, valamint egy gázpalackot kihozott onnan. A jászberényi hivatásos és a jászkiséri önkormányzati tűzoltók három gépkocsival érkeztek a helyszínre, majd három vízsugár segítségével megfékezték a lángokat. Az ingatlan lakhatatlanná vált, a benne élők elhelyezéséről az önkormányzat gondoskodott. Pár napja Karcagon gyulladt ki egy lakóház, azelőtt pedig Tiszaburán. Fotó: Jászberény HTP

Tovább olvasom

Úgy beleszúrta rokona vitapartnerébe a konyhakést, hogy az egyből szétesett

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a 22 éves karcagi férfivel szemben, aki Karcagon, egy edzőterem előtti utcához kísérte az unokatestvérét, hogy az rendezze a korábbi konfliktusát egy szintén karcagi férfivel, azonban végül ő szúrta hason az unokatestvére haragosát.

Tovább olvasom

Óriási előnyben a Szolnoki Olajbányász

Hazai pályán harcolta ki az elődöntőbe jutást a címvédő Falco és a Székesfehérvár is a férfi kosárlabda NB I negyeddöntős párharcának keddi harmadik mérkőzésén. Keller Ákos 24 ponttal vette ki a részét a Szombathely húszpontos sikeréből a DEAC ellen, így összesítésben 3-0-ra nyerte meg a párharcot. Az Alba Fehérvár az utolsó negyedig kiélezett csatát vívott a Kecskeméttel, a hajrát azonban Vojvoda Dávidék bírták jobban, így a címvédőhöz hasonlóan 3-0-val jutottak a legjobb négy közé. A soproniak 2-1-re szépítettek Zalaegerszegen, a szolnokiak pedig hazai pályán legyőzték a bajnokság tavalyi ezüstérmesét, a…

Tovább olvasom

Utasok rekedtek egy lezárt vasúti kocsiban a szolnoki vonalon, a MÁV elnézést kért

Hétfő este a szokásostól eltérő vágányról indult a Budapest és Szolnok között közlekedő S60-as személyvonat. Az eredeti vágányon maradt kocsit tárolóvágányra vitte a mozdonyvezető, előtte azonban lekapcsolta az utastér világítását és bezárta az ajtókat. Csakhogy még voltak utasok a vonaton.

Tovább olvasom

A Jászapátin megnyúzott kutyus hősként viseli a megpróbáltatásokat – videóval

A Jászapátin megnyúzott babakutya, Zsebibaba napi többszöri kötözésen esik át. Iszonyatosan mélyek a sebei, amiket át kell mosni, fertőtleníteni, majd újrapakolni, hogy elősegítsék a gyógyulását. Zsebike, egy igazi kis hős, ahogyan tűri a fájdalmakat, ahogy küzd a gyógyulásáért. A fájdalomcsillapítók ellenére is nagyon fáj szegénynek a nyúzott sebe. A 8 hetes babakutyának rengeteget kell még kibírni, de gondozói úgy érzik, lehet esélye, hogy végicsinálja a kezelést. Ehhez az is kell, hogy komplikáció ne lépjen fel nála. Előtte az egész élet, csak ezen a kritikus időszakon legyen túl valahogy. Forrás: Wegera…

Tovább olvasom

Nem ismeri el a felelősségét a négyéves kislányt a buszban felejtő sofőr, vádat emelnek ellene

Tagadta a bűncselekmény elkövetését és nem ismeri el a felelősségét az a buszsofőr, aki tavaly júniusban egy gyerekeket szállító kisbuszban (képünkön) felejtett egy négyéves kislányt Tomajmonostorán. A férfi ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozást a rendőrség, egy-két héten belül megtörténik a vádemelés is – közölte a a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség a 24.hu megkeresésére. A négyéves Inezt több gyerekkel együtt Tiszaderzsről Tomajmonostorra szállította az óvodabusz, a leszálláskor viszont senki nem vette észre, hogy a gyerek a buszon maradt. A kislányt csak délután, közel nyolc óra után találták meg…

Tovább olvasom