Úgy beleszúrta rokona vitapartnerébe a konyhakést, hogy az egyből szétesett

Megosztás

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a 22 éves karcagi férfivel szemben, aki Karcagon, egy edzőterem előtti utcához kísérte az unokatestvérét, hogy az rendezze a korábbi konfliktusát egy szintén karcagi férfivel, azonban végül ő szúrta hason az unokatestvére haragosát.

A 22 éves férfi 2022. június 9-én, dél körül Karcagon elkísérte egy edzőteremhez az unokatestvérét, hogy az – előzetes megbeszélés szerint – rendezze egy korábbi nézeteltérését egy, az edzőteremben a barátaival tartózkodó, szintén karcagi férfivel.

A férfiak ekkor mind az edzőterem előtti utcára mentek, ahol a sértett férfi és a vádlott unokatestvére a köztük korábban történt konfliktus miatt vitatkozott, majd egymást kölcsönösen lökdösték, próbálták megütni.

A sértett férfi pár perc után kifulladt, rosszul lett, így a vele lévő barátai is beszálltak a verekedésbe, hogy ő abból szabadulni tudjon.

A levegő után kapkodó, rosszul lévő sértett férfi a verekedőktől így mintegy 10 méterre el tudott távolodni, amikor a történtekbe addig be nem avatkozó 22 éves vádlott odalépett hozzá és őt szó nélkül, egy otthonról magával hozott 11 cm pengehosszúságú konyhakéssel a hasán egy alkalommal, közepes erővel megszúrta.

A szúrás következtében a kés szétesett, majd a földre hullott.

A szúrást követően a verekedés is abbamaradt, a bántalmazott férfi és társasága segítséget kért, míg a vádlott és az unokatestvére a helyszínről eltávozott.

A sértett férfi 8 napon belül gyógyuló szúrt sérülést szenvedett, azonban a szúráshoz használt késre, a célzott testtájékra és a szúrás erejére figyelemmel az alkalmas volt a ténylegesen keletkezettnél súlyosabb, életveszélyes sérülés okozására.

Az ügyészség a korábban már testi épség elleni bűncselekmény miatt büntetett férfivel szemben börtönben letöltendő szabadságvesztésre, és közügyek gyakorlásától eltiltásra tett indítványt a vádiratában.

Az ügyben a Szolnoki Törvényszék fog dönteni, a férfi jelenleg korábbi szabadságvesztés büntetését tölti, közölte dr. Ocsovai Ágnes, főügyészségi ügyész, sajtószóvivő (Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség).

A mellékelt képet az ügyben eljáró nyomozó hatóság készítette.

Kapcsolódó cikkek