A Homokhátság kritikus vízhiánya és a fenyegető félsivatagi állapot miatt ismét fókuszba került a két nagy folyónkat összekötő mesterséges víziút terve. Bár az évszázados elképzelést ma sokan a mezőgazdaság és a természet túlélési zálogának tekintik, a hidrológusok és kutatók viszont arra figyelmeztetnek, hogy a hagyományos csatornaépítés valójában nem megállítaná, inkább felgyorsítaná a talajvíz drasztikus apadását.
A Duna-Tisza közének kiszáradása nem újkeletű probléma, a megoldásként emlegetett összekötő csatorna ötlete még az 1700-as évek végén merült fel először. Azonban akkoriban elsősorban gazdasági és szállítási szempontok, a hajózhatóság és a teherszállítás megkönnyítése domináltak, ma már a környezeti katasztrófa elhárítása lenne a fő cél.
A Nem víznek való vidék dokumentumsorozat legújabb epizódja most azt járta körül, hogy szakmai szempontból egyáltalán van-e létjogosultsága a beruházásnak – írta meg a 24.hu.
A tervezett magyarországi csatorna hatásainak előrejelzéséhez nem kell messzire mennünk. A Vajdaságban a 18. század végén megépült Ferenc-csatorna (a Duna–Tisza–Duna-csatornarendszer része) tanulságos példával szolgál. Dr. Gaudényi Tivadar, a Szerb Tudományos Akadémia munkatársa beszélt arról, hogy bár a csatorna vize aszály idején felbecsülhetetlen értékű az öntözéshez, a létesítménynek van egy sötét oldala is.
A mesterséges meder ugyanis „kiszívja” a környező területek talajvizét, mivel a felszín alatti vizek elkerülhetetlenül a mélyebben fekvő csatorna felé szivárognak el. Így hiába öntözik felülről a földeket, a táj természetes vízkészletei folyamatosan apadnak.
A hazai szakértők szerint a Ráckeve és Szolnok (vagy Csongrád) közé tervezett víziút technikai megvalósítása két irányba indulhatna el, de egyik sem optimális. Dr. Timár Gábor, az ELTE tanszékvezetője szerint a mélyvölgyes megoldás sem hibátlan, hiszen ha egy mély csatornát vágnának a tájba, az hatalmas területen működne „dréncsőként”, azaz elvezetné a maradék talajvizet is a Duna-Tisza közéről.
Emellett a zsilipes megoldás kiküszöbölné a víz elszivárgását, de cserébe hatalmas vízlépcsőrendszerek és gátak építését tenné szükségessé a Dunán és a Tiszán is. Ez utóbbi beláthatatlan ökológiai károkat okozna az élővilágban és jelentősen rontaná a folyók vízminőségét.
A szakember szerint le kellene számolnunk azzal az illúzióval, hogy a Homokhátság problémáját egy látványos, hajózható csatornával lehet orvosolni. A megoldást nem egy nyitott mederben, hanem egy zárt csőrendszerben látja. Ezen keresztül szivattyúkkal, célzottan lehetne a vizet a kritikus pontokra juttatni, ahol azt nem elvezetnék, hanem a talajvíztározók feltöltésére használnák.
Kép: National Geographic
Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Szol24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!
