Végigjártuk mind a négy egyéni körzetet, amely nemcsak hangulatában, hanem aktivitásában is rendkívüli volt. Ezt a képet erősítik a részvételi adatok is: délután öt óráig már többen mentek el szavazni, mint 1990 óta bármelyik választáson egész nap, a részvétel ekkorra meghaladta a 70 százalékot.
Korán indultunk, de Szolnok már nem aludt. Az egyes számú választókerület központjában, a kettes szavazókör környékén már délelőtt 11 körül is érezhető volt a mozgás: jöttek-mentek az emberek, kisebb csoportok beszélgettek, de amikor megszólítottuk őket, hirtelen mindenki sietősebb lett. A kamerát sokan elkerülték, a kérdéseket inkább hárították. Mintha a választás ténye természetes lenne, de a vélemény már nem tartozna a nyilvánosságra.
Akik mégis megálltak, azok viszont nem kerteltek. Egy fiatal szülő például egyértelmű reményt fogalmazott meg: “A Tisza nyerjen! Nem akarjuk, hogy a gyerrmekünk külföldfre menjen, mert itthon nem lehet tisztessegesen megélni.”
Nem sokkal arrébb egy másik megszólaló már egészen más hangsúlyokat hozott: “Amit várok, az a vendégmunkások visszaszorítása, a magyar emberek munkahelyeinek megtartása.”
Egy idős választó pedig inkább a biztonságot kereste a rendszerben: “13. és 14.havi nyugdíjt meg kell tartani! De közben a korrupciót és a tömérdek mennyiségű csalást meg kell állítani. Nehéz.”
Innen Tószeg felé vettük az irányt, a kettes választókerületbe. A tempó lassult, az utcák csendesebbek voltak, és mire dél körül megérkeztünk, már inkább a „letudtuk” hangulat dominált. Kevés embert találtunk, aki még nem szavazott, és még kevesebbet, aki beszélt volna róla. Két megszólaló azonban meglepően határozott volt: mindketten a Tiszára adták le a voksukat, és ezt minden különösebb magyarázat nélkül közölték. Mintha itt nem is a döntés lett volna a kérdés, hanem az, hogy ki mondja ki először.
A következő állomások, Tiszajenő és Kengyel, újra az egyes választókerülethez tartoztak. Itt délután egy és háromnegyed kettő között jártunk, és a legtöbben már túl voltak a szavazáson.
Nem siettek, nem kerülték a beszélgetést, inkább egyetlen szóban foglalták össze az egészet: “Hogy mit akarunk? Változást.” Nem részletezték, nem konkretizálták – de talán épp ettől lett súlya.
Törökszentmiklóson, a negyedik választókerületben már egy kiegyensúlyozottabb kép fogadott minket. Délután három körül érkeztünk, és itt valóban vegyes véleményeket hallottunk. Fideszes és tiszás szavazók egyaránt megszólaltak, és bár sokan óvatosan fogalmaztak.
A nap egyik legérdekesebb állomása azonban Tiszabura volt, a harmadik választókerületben. Itt nemcsak választókkal beszéltünk, hanem a település egyik díszpolgárával is, aki egészen más perspektívát adott az egész napnak.
Nem pártokról beszélt, nem ígéretekről vagy programokról, hanem valami alapvetőbbről: “A legfontosabb az emberség, hogy emberek tudjunk maradni ezekben a vehemens időkben is.” Ebben a mondatban valahogy benne volt minden feszültség és minden remény, amit aznap hallottunk.
A zárás Jászladányban történt, már késő délután, fél öt körül. A legtöbben ekkorra már szavaztak, a szavazókörök környéke kiürült, de a jelenlét mégis érezhető maradt – főleg szimbólumok formájában.
Minden érintett településen a szavazókörökben dolgozó választási bizottsági tagok egybehangzóan arról számoltak be, hogy nem történt rendkívüli esemény, és nem merült fel sem választási probléma, sem csalás gyanúja. A voksolás zavartalanul zajlott, a részvétel ugyanakkor szinte mindenhol kiugróan magas volt.
Képek: Vajó Levente
Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Szol24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!
